Kámforrá vált a trükkös tolvaj, vele a megtakarítás is
Mik ezek?
XVargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, a Rákóczi utcában, vagyis a 47-es főúton lévő házban lakó férfi korábban elment otthonról, felesége 8 óra után indult volna el. Amikor kiment az utcára, odalépett hozzá egy férfi. Azt mondta, hogy lerobbant az autója és ezért vízre volna szüksége.
Az idős asszony visszament vele a házba, az idegent bevezette a fürdőszobába. Elővett egy vödröt, amibe engedni kezdték a vizet. Eközben a férfi húzta az időt (hideg vagy meleg legyen a víz, kell-e bele mosószer stb.). Miután sikerült megtölteni a vödröt, a férfi azt mondta a néninek, hogy előremegy, és a ház elé áll az autójával.
Az asszony várta egy darabig, de miután nem jött, kitette a vödröt a ház elé (hátha mégis szükség lenne a vízre), bezárta az ajtót és a kaput, majd elment. Dél körül értek haza a férjével, és akkor vették észre, hogy a hálószobában tartott megtakarított pénzüknek nyoma veszett.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság nagy erőkkel keresi a lopás elkövetőjét. A megjelölt időpontban a Rákóczi utca végéhez közeli parkolóban lehúzott ablakokkal várakozott egy fehér színű Peugeot Partner, vagy Citroën Berlingo kisteherautó. A rendőrök kérik, hogy aki 8 óra körül látta az álló járművet, vagy bármit tud arról, hogy ki közlekedett vele, jelentkezzen a Békéscsabai Rendőrkapitányságon (Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3., telefon: 66/ 523-700, segélyhívó: 107)
Az eset kapcsán ismételten kérik a rendőrök az idősek hozzátartozóit, hogy többször mondják el szüleiknek, nagyszüleiknek: ne engedjenek be idegeneket lakásukba, házukba. Az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzése rendkívül fontos, mert rendszerint utazó bűnözők követik el a lopásokat. Mire a megkárosított idősek észreveszik, hogy eltűnt a pénzük és bejelentést tesznek a rendőrségen, az elkövetéstől számítva akár több óra is eltelhet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Adani 2012. január 20. 08:27
Az meg másik ,hogy minek kell vagyonokat otthon tartani, ráadásul könnyen elérhető helyen?
10 ezer ft-ot kb. lehetne szánni egy mini széfre, abból nem lehet percek alatt kivenni a pénzt. Meg ugye ha pénzt akarnak váltani sem az otthon eldugott pénzt kell elővenni. -
1. bayernes 2012. január 19. 16:07
Talán ezért olyan gyanakvóak az emberek akkor is, mikor nincs okuk rá. Mert szélhámosok járják az országot. Amúgy minek kell mosószeres víz egy lerobbanáshoz? Le akarta mosni, hátha beindul? Már a felvetéseken is el kellene gondolkodni, mielőtt valaki is segíteni próbál...
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









