Négyes karambol: verseny vezetett a balesethez?

2009. október 31. 10:38 b. i.

A szemtanúk elmondása szerint két nagy sebességgel száguldó személyautó okozott közlekedési balesetet tegnap 19 óra körül Vésztőn, a Kossuth utcán. Négy autó ütközött össze, az anyagi kár több mint 3,5 millió forint. Az csak a szerencsének köszönhető, hogy a balesetben nem történt személyi sérülés.

A 23 éves, helybeli K. Róbert által vezetett fekete Seat Leon, illetve a szintén helybeli, mindösszesen 18  éves T. Péter vezette kék Renault Clio, szemmel láthatóan a megengedett sebességhatárt túllépve, egymáshoz szorosan tapadva, Békés irányából a város központja felé száguldott.

A Tarlódomb és a Zrínyi utcai kereszteződésében, egy jobbra ívelő útkanyarulatban az elől haladó Seat Leon vezetője elvesztette uralmát a járműve felett. A kocsi beszitált, áttért a menetiránnyal szemközti forgalmi sávba, de innen még a sofőr visszakormányozta a saját sávjába. 

A cikk a hirdetés után folytatódik

Ezt követően a saját forgalmi sávjában az útpadkának ütközött majd ismét átsodródva a menetiránnyal szemközti sávba ott ütközött egy fehér színű Chevrolet Leganza típsú személygépkocsival.

A mögötte haladó Renault Clio vezetője a saját forgalmi sávjában – a Tarlódomb-Kossuth utca sarkán – útpadkát fogott, majd áttért a menetiránnyal szemközti sávba s ott egy Toyota Avensisnek ütközött.

Baleset Vésztőn nagyobb térképen való megjelenítése

Ezt követően az úttest bal oldalán az útpadkán áthajtva átrepült a 1,5 méter mély vízelvezető árkon, illetve a kerékpárúton. Az úttesttől mintegy négy méterre, a ligetben a jobb oldalára borulva állt meg. A Seatban, a Chevrolet-ban, illetve a Toyotában csak a vezető utazott, a Renault-ban ketten voltak.

A baleset bekövetkeztének okait, körülményeit és a felelősség megállapításán kérdését a Szeghalmi Rendőrkapitányság közlekedési alosztálya vizsgálja.

Tetszett a cikk? Ossza meg!
 iWiW 
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Kapcsolódó témák

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Négyes karambol: verseny vezetett a balesethez?

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X
  • 216. Csabika1989 2010. január 24. 23:46

    Nah de sok itt az okos megint jönnek a rutinjukkal meg a hülyeségekkel aztán amikor ők basznak el valamit meg fogják a másikra a rutinosok én mentem már közúton többször is 190 el de mondok keményebbet a legtöbb az 328 km/h volt és még midnig élek és egyben van a májam és nem is eladó még se okoztam balesetet még egyszer sem se autóbal se motorral és csak 20 vagyok érdekes mi ? egy rutintalan hülyegyerek de mégse csinált még balesetet de nem is fog :D:D:D kedves taták akik a nyugdíj mellé kapják a rutint:D és mindig a másik a hibás mert játszik a rutin is

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    Négyes karambol: verseny vezetett a balesethez?

    Nah de sok itt az okos megint jönnek a rutinjukkal meg a hülyeségekkel aztán amikor ők basznak el valamit meg fogják a másikra a rutinosok én mentem már közúton többször is 190 el de mondok keményebbet a legtöbb az 328 km/h volt és még midnig élek és egyben van a májam és nem is eladó még se okoztam balesetet még egyszer sem se autóbal se motorral és csak 20 vagyok érdekes mi ? egy rutintalan hülyegyerek de mégse csinált még balesetet de nem is fog :D:D:D kedves taták akik a nyugdíj mellé kapják a rutint:D és mindig a másik a hibás mert játszik a rutin is

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 215. peti17 2010. január 3. 18:14

    n-a-r-i!

    Én gratulálok ahhoz , hogy te 190el is mentél már , mert a te helyismereteddel és rutinoddal biztos leelőzted volna őket. Hisz ahogy a reklám mondta "várják már a májad..."
    Abba meg csak reménykedni tudok ,hogy te nem lakkot területen belül közlekedtél 190el...
    Ja és akinek "pár év rutinja" van az már nem siet sehova , mert tudja mikor kell elindulni előtte.

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    Négyes karambol: verseny vezetett a balesethez?

    n-a-r-i!

    Én gratulálok ahhoz , hogy te 190el is mentél már , mert a te helyismereteddel és rutinoddal biztos leelőzted volna őket. Hisz ahogy a reklám mondta "várják már a májad..."
    Abba meg csak reménykedni tudok ,hogy te nem lakkot területen belül közlekedtél 190el...
    Ja és akinek "pár év rutinja" van az már nem siet sehova , mert tudja mikor kell elindulni előtte.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 214. n-a-r-i 2009. december 11. 16:28

    Ez talán gáz nem így kellett volna történjen a dolognak gondolom egy jó bulinak indult.
    Az tény ,hogy a gyorshajtás nem a legjobb dolog ,de van amikor az embernek sietni kell sajnos nekem is kellett már 190el menni ,de biztonságos autóval helyismerettel és pár év rutinnal megúsztam a dolgot.
    Sajna a kezdő sofőrök nem értik meg ,hogy ha van jogsi az még nem jelenti azt ,hogy tud vezetni.

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    Négyes karambol: verseny vezetett a balesethez?

    Ez talán gáz nem így kellett volna történjen a dolognak gondolom egy jó bulinak indult.
    Az tény ,hogy a gyorshajtás nem a legjobb dolog ,de van amikor az embernek sietni kell sajnos nekem is kellett már 190el menni ,de biztonságos autóval helyismerettel és pár év rutinnal megúsztam a dolgot.
    Sajna a kezdő sofőrök nem értik meg ,hogy ha van jogsi az még nem jelenti azt ,hogy tud vezetni.

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 213. mricsi4 2009. november 3. 20:24

    nah mostmár elég rika25 !!! be lehetne fogni a csörödet!! Ne oszd az észt!! ha ijen sok eszed van! akk csapj fel rendörbácsinak és menj irányisd akk te a forgalmat az utakon te szerencse csomag!!! remélem majd le csapnak az útról!! És majd ha fent lesz a te sztorid akk irunk majd neked is szép kis verseket!!!!
    h Szid le a fris jogsis vagányokat!!!

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    Négyes karambol: verseny vezetett a balesethez?

    nah mostmár elég rika25 !!! be lehetne fogni a csörödet!! Ne oszd az észt!! ha ijen sok eszed van! akk csapj fel rendörbácsinak és menj irányisd akk te a forgalmat az utakon te szerencse csomag!!! remélem majd le csapnak az útról!! És majd ha fent lesz a te sztorid akk irunk majd neked is szép kis verseket!!!!
    h Szid le a fris jogsis vagányokat!!!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 212. sz-zolika 2009. november 3. 15:59

    http://www.youtube.com/watch?v=Fgr4jmVwjGk

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    Négyes karambol: verseny vezetett a balesethez?

    http://www.youtube.com/watch?v=Fgr4jmVwjGk

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 211. rika25 2009. november 2. 22:48

    Kedves mricsi4!Látom te is agyon vagy iskolázva, nagyon inetilgensen tudsz fogalmazni.Belőled se nézek ki sokat!Ha nem száguldoznának, mint a hülyék és itt a többi kis rutintalan vagyány fiatalra gondolok, akkor több baleset is elkerülhető lenne!De megkapják a josit és ők a vagányok!!!Ennyi!!!

  • Jelentem a moderátornak!

    X

    Négyes karambol: verseny vezetett a balesethez?

    Kedves mricsi4!Látom te is agyon vagy iskolázva, nagyon inetilgensen tudsz fogalmazni.Belőled se nézek ki sokat!Ha nem száguldoznának, mint a hülyék és itt a többi kis rutintalan vagyány fiatalra gondolok, akkor több baleset is elkerülhető lenne!De megkapják a josit és ők a vagányok!!!Ennyi!!!

    Biztonsági kód
    A fenti képen látható ellenőrzőkód:

  • 210. mricsi4 2009. november 2. 17:51

    Szia rika25 !!! Ki kérte azt töled h sajnáld őket?? Me sztem senki nem mondta ezt egy szóval sem!!! Mert ezt nem mondani kéne! Mivel ép elmével gondolkodó emberek azok belegondolnak abba h az éríntetekben ilyenkor mekkora fájdalom lehet!! Ja És egy balesetnek nincsenek okozói! Mert sztem egyik Fiú sem várta azt h 19 óra legyen és h ők akk egy balesetett okozzanak! A baj az bekövetkezik váratlanul!!
    De am is Ki vagy te h meg mond h kik valók az útra és kik nem??? Nah kinek érzed te magad? ennyire nagy arc vagy???
    Nincs jogod senki felet itélkedni!!!
    Te egy teljsene kivül álló embereke vagy! ugy h fogd be a ..... szádat!!!
    Ja am meg vágom h belém akartál kötni és azé irtad h Isten ver bottal.. De nem fog menni ! mert olvasd vissza!! Jól van az leirva te agyon iskolázzot!! vagy inkább nevezelek vaksinak?? akk okéé Nevezlek annak!!! De am teljesn hidegen hagy h most erre mit fogsz vissza irni!! Vagy h hogyan probálsz majd kötekedni!!! Nem érdekel!!!Na szeva

  • 209. adripitty 2009. november 2. 13:26

    208! : Ezzel még kapcsolatban annyit, hogy úgy alázol mag ahogy akarsz egyszer úgyis kiderül ki vagy és akkor majd vállald fel. De én a kocsi miatt azért vagyok kiakadva mert szerencsére nem arról kell beszélni,hogy ki milyen sérülést szenvedett mert akkor hidd el arról lenne szó, de mivel SZERENCSÉRE ilyen nem történt így elég nagy baj az is, hogy most az autó rossz mivel munka eszköz volt. És ha hiszed hanem mióta Pistivel együtt vagyok nem sokszor volt olyan,hogy mi autóval menjünk discoba! Azóta megoldották van másik bér autó majd Kis kuka szépen fizet mindent és ennyi. A másik én nem le néztem a Petit és Robit hanem végülis sajnáltam (LEHETSÉGES,HOGY ROSSZUL FEJEZTEM KI MAGAM), hogy ennyire figyelmetlenek és meggondolatlanok holott az egyiknek pont példamutatónak kellene lennie. A másik ha most úgy gondolkodnék mint Te akkor nekem meg kellene aláznom téged, de tudod nem teszem mert 1 nem tudom kivagy mivel nem vagy hajlandó fel vállani magad 2. amugy sem tenném mert eggyáltalán nem érdekel a te és családod élete 3. nem süllyedek le a te szintedre!
    Amugy meg ha már engem itt nyilvánosan mindenki előtt (nem megaláztál) hanem sértegettél akkor ennyi erővel minden hozzászólót leoszhattál volna. Csak kezdem sejteni kivagy és ha tényleg az vagy akire gondolok akkor ezt már te szeretted volna velem rég megtenni csak nem volt rá okod!!! Erről a témárol mostantól nem vagyok hajlandó foglalkozni, majd lesz AMI LESZ!!!!

  • 208. iciri-piciri 2009. november 2. 09:48

    Kedves Adripitty!
    Na látod rosszul esik ha rólad beszélnek. Akkor te se beszélj ki mást,Ne nézz le senkit. engem nem érdekel az életed. És ha te megalázol mást ne essen rosszul ha téged is megaláznak.Örülj neki, hogy Pistinek nem lett baja, mert amint már írtam kocsi lehet száz de élet csak egy.Ne a kocsi legyen már a legnagyobb bajod. Mikor én baleseteztem,én is megoldottam a gondomat, pedig ott sem én voltam a hibás. Örülj az életnek..
    202-nek.Miért nem ült Róbert mellett senki mert nem mer beülni mellé senki. tudom, hogy volt benne ital, mert a saját szájával mondta. De ha ital nem, kábítószer????
    És ha neki nincs félnivalója akkor ne menjen oda a másikhoz megmondani mit valljon.
    És szerintem itt zárjuk is le a témát.
    Remélem mindenki megértette az üzenetemet. Ne bánts senkit, mert téged is bánthatnak.Mindenki hibázik, én is te is, mert emberek vagyunk. Ne ítélkezzetek, mert az rosszul esik ha mások ítélkeznek rólatok.
    Minden csoda 3 napig tart, letelt a 3 nap léptem. Sziasztok.

  • 207. rika25 2009. november 2. 05:54

    Szia mricsi4!Ne haragudj de nem tudom sajnálni a baleset okozóit, mert sajnos ilyenek miatt hallnak meg ártatlan emberek.Most szerencsénk volt, de legközelebb is megússzuk???Szerinted ilyen emberek valók a forgalomba???Szerintem nagyon nem!Ja, és Isten ver bottal...(ha már ilyen nagy mondásokkal dobálózol a szánalmasoknak legalább írd normálisan)!!!

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a beol@beol.hu címre.)

Napi horoszkóp astronet

< >
  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/kos.gif

    Hajlamos a könnyelmű pénzkiadásra. Most úgy gondolja, hogy a pénz azért van, hogy elköltsük. Hamar ráébred, hogy a jövőre is kell gondolni.

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/bika.gif

    Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/ikrek.gif

    Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/rak.gif

    A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/oroszlan.gif

    Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/szuz.gif

    Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/merleg.gif

    Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/skorpio.gif

    Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/nyilas.gif

    Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/bak.gif

    Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/vizonto.gif

    Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...

    folytatás, még több horoszkóp »

  • http://old.astronet.hu/images/astro_jegyek/halak.gif

    Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...

    folytatás, még több horoszkóp »