A jótékonysági koncert a békési árvákért
Mik ezek?
XA művészet, a kultúra a gyermekvédelem mellé állt, a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus jótékonysági koncertet adott vasárnap. Csaknem 800 embernek nyújtott maradandó élményt a hangverseny, mint az a Beol. hu hírportál képgalériájában is látható. A közönség nagy része nem távozott anélkül, hogy ne dobott volna be valamennyit az urnákba, a pénzt a megyénkbeli rászoruló gyermekek számára gyűjtötték.
— Az állami normatíva lecsökkent, a megyei önkormányzat sem tudja ezt annyival kiegészíteni, mint korábban. Az állami gondoskodásban élő gyermekek, fiatalok ellátására 300 millió forint hiányzik, ezért gondoltunk a megyei önkormányzattal együtt egy adománygyűjtő akcióra — mondta Sziszák Katalin, a gyermekvédelmi központ igazgatója.
Békésben 600, családját vesztett, különböző problémák miatt a családjából kiemelt gyermekről gondoskodnak, utóbbiak vannak többségben. A cél az, hogy előbb-utóbb visszatérjenek a családjukba, addig pedig megfelelő ellátást kapjanak, olyan körülmények között élhessenek, mint társaik.
— A megye 30 településén 115-en hagyományos, 12-en hivatásos formában végeznek nevelőszülői tevékenységet, így a gyermekek 65 százaléka nevelkedhet családi környezetben — magyarázta Sziszák Katalin. — Az intézményi ellátás 245 férőhelyen működik. Ide tartoznak a lakásotthonok, ahol a leginkább megérezzük az anyagiak hiányát.
Többszobás házakról van szó, melyek a megyei önkormányzat tulajdonában állnak, és ezekben 10—12 gyermeket látnak el. Fejenként havi 26 ezer forint jut a gyerekekre az étkeztetéstől a ruházásig, az óvodai, iskolai dolgoktól a rezsiig. Állandóan azt nézik, melyik üzletben mikor mi az akciós, de így is nagyon nehéz kijönni ennyi pénzből, pedig jó lenne, ha egy-egy gyerekprogramra is futná.
A nevelőszülői ellátásban a nevelőszülő lakásában, házában él a gyermek, itt a havi ellátmány 42 700 forint, de ha például elromlik valami a lakásban vagy felújításra szorul, a szülőnek kell állnia. A nevelőszülők helyzete speciális, sajátjuknak tekintik a gyermeket, de egyik percről a másikra el kell engedniük, ha az visszatérhet a vér szerinti családjába.
A vasárnapi jótékonysági rendezvény után Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, ez is a Szeretlek Békés megye programsorozat része volt, most a rászoruló, kiszolgáltatott gyermekek érdekében hallatták hangjukat. Ahogy Rubold Ödön színművész fogalmazott lapunknak a bazilikában: ezekért a gyermekekért, fiatalokért azért is ki kell állni, mert ők nem tudják, hol és kinek szóvá tenni, ha kevesebb jut nekik.
Kapusznyikával és forró teával kedveskedtek
Jelentős összeg gyűlt össze a Szent István Bazilikában elhelyezett urnákban, de az adománydobozokat még nem törték fel, mert az akció folytatódik. Sokan csekket vagy átutalási nyomtatványt vittek el, illetve az adójuk egy százalékát kívánják felajánlani a nemes célra. A szentmisén és a koncerten megjelenteket kapusznyikával (káposztáslepénnyel) és forró teával kínálták a Békés Megyei Culinary Team tagjai. Legközelebb, február 9-én a budapesti Új Színházban, február 10-én pedig a szintén fővárosi Centrál Színházban vendégeskedik előadásokkal a Békés Megyei Jókai Színház. A bevételt szintén a gyermekvédelmi központnak ajánlják fel.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. miko 2010. február 9. 17:02
Azt lehet tudni, hogy melyik tv vette fel???
-
1. Vira 2010. február 9. 09:19
Csabán a szinházban nem lehetne hasonlót szervezni? Szerintem ide is sokan jönnének.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Virágos Békés 2010 szavazás | Küldje be kedvenc lecsóreceptjét | Bűnesetek | Parasztparkoló | Gasztrotúra | Pályaválasztás | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Belvon Attila | Dancsó József | Domokos László | Erdős Norbert | Fetser János | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Mátéfi Eszter | Molnár László | Nagy Béla | Németh Béla | Pengő Erzsébet | Perjési Klára | Tóth Imre | Tóth Károly | Vantara Gyula | Varga Zoltán | Virág Zsuzsánna
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



