Az írott sajtó az internetre tart
Mik ezek?
XBod Péter moderátor elsőként gyors médiapiaci leltárt kért vendégeitől. Abban mindketten egyetértettek – s ezt minden létező elemzés alátámasztja -, hogy az írott, ezen belül a minőségi sajtó látványos visszaszorulásra kényszerül. Ennek okai hosszan sorolhatók: a politikából való kiábrándulástól kezdve a hírfogyasztási szokások megváltozásán keresztül egészen a sajtómunkások felkészületlenségéig. A Népszabadság „többfrontos” ellentámadással igyekszik tompítani a kedvezőtlen tendenciákat – hangsúlyozta Vörös T. Károly -, egyebek közt online kiadását, a NOL-t erősíti, könyvkiadóként is piaci tényezővé szeretne válni, és természetesen folyamatosan fejlesztik a lapot – január 6-ától színes lesz az összes oldal, tavasztól pedig egy rendkívül tartalmas hétvégi magazinnal kívánnak megjelenni. Lapunk kérdésére a Népszabadság főszerkesztője örömét fejezte ki, hogy a volt német kancellár, Gerhard Schroder a lapot kiadó svájci Ringier kiadónál folytatja pályafutását külügyi tanácsadóként.
Uj Péter, Bod Péter és Vörös T. Károly (A szerző felvétele)
Arra, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években megszerzett jó pozíciók miért váltak napjainkra semmissé ezen a területen is, Uj Péter nem tudott választ adni, a tőle megszokott ironikus stílusban a „turáni átokkal” magyarázta mindezt és persze a nem megfelelő kormányzati hozzáállással: a politikai elitnek soha nem volt szívügye az információs társadalom, és ezért nem is tett semmit, sőt a jó kezdeményezéseknek sem biztosított táptalajt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Virágos Békés 2010 szavazás | Küldje be kedvenc lecsóreceptjét | Bűnesetek | Parasztparkoló | Gasztrotúra | Pályaválasztás | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Belvon Attila | Dancsó József | Domokos László | Erdős Norbert | Fetser János | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Mátéfi Eszter | Molnár László | Nagy Béla | Németh Béla | Pengő Erzsébet | Perjési Klára | Tóth Imre | Tóth Károly | Vantara Gyula | Varga Zoltán | Virág Zsuzsánna
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



