Gellén és Vandlik szombaton hazaért Csabára
Mik ezek?
XMég csak Észak-Magyarország egét kémlelte péntek reggel Gellén Attila és Vandlik Tamás, a remek időnek köszönhetően azonban a két békéscsabai motoros siklóernyős szombat este már a megyeszékhelyi repülőtéren landolt. Összességében két hét leforgása alatt körberepülték a magyar határt, de ha az idő még inkább segítette volna őket, akkor hamarabb landolnak.
— Megesett, hogy amikor rossz idő volt, elment a kedvünk, de bíztunk abban, hogy sikerül megcsinálni azt, amit elterveztünk — mondta Vandlik Tamás.
Ugyan a táv kétharmadát lassan tették meg, de az utolsó részre már rettenetesen felgyorsultak az események. Úgy voltak vele: ha lehet, akkor repülnek. Igaz, hogy még a szűrővel is akadt egy kis probléma, így egy gyors szerelésre volt szükség, ezért történhetett meg: pénteken 230 kilométert, tegnap pedig 140 kilométert voltak a levegőben. Ugyan reggel még a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Encsencs közelében érte őket, a déli órákban előbb a Derecske közeli Szentpéterszegen, aztán pedig már Sarkad közelében voltak. Ekkor tudták: estére már otthon, Békéscsabán lesznek.
— Szombathely környéke volt lélektanilag a legnehezebb, amikor ott töltöttünk két-három napot — fogalmazott Gellén Attila, akire olykor rátört a honvágy is. Ette is a csokoládét és a szotyolát rendesen. Elmondta, az első dolga otthon egy nagy alvás és a mosóprogram beindítása lesz, ugyanis volt minek felhalmozódni az út során.
Számos helyen szállással és étellel kínálták őket, de amikor a békéscsabai reptéren landoltak — ahol elsőként a családtagok és barátok köszöntötték őket —, rögvest azt kérdezték: mikor lesz kész a vacsora? Noha most nem fogadta őket pálinka — mint a nagykanizsai megállónál — , illetve elhangzott többször is, hogy remek volt a túra, úgy tűnt: örülnek, hogy végre a kiindulási helyen tették le a lábukat.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. mazoba 2011. augusztus 7. 22:52
Gratulálok srácok, nem csak Kvasz András nevét ismertettétek meg, hanem a magatokét is! Nem is beszélve a teljesítményről, ami egy hétköznapi embernek emberfeletti.
-
1. patopali 2011. augusztus 7. 21:13
GRATULÁLOK. Az ilyen férfiakban lehet bízni , akik enni is tudnak. Kvasz Andrásról most újra elolvasom a könyvet. Müller Péter Madárember , tetszik.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









