A siker kapujában áll a csabai fényfestő csapat
Mik ezek?
X
A Light Scribblers fénygraffitis csapatot békéscsabai diákok alapítottak. A céljuk az, hogy saját műveikkel népszerűsítsék a művészet ezen ágát az itt élők közt. A csapat általában 4-5 alapemberrel dolgozik, de lehetőséget adnak másoknak is.
A srácok ismertsége és elismertsége szinte napról-napra növekszik. Nemrég egy amerikai blog, a Visual Art Assasination is közölt róluk egy rövid, de velős posztot.
A társaságot egyebek közt a Light Faktor német csapat képei inspirálják. Itthon nincs nagyobb „konkurenciájuk”. A Light Faktoron kívül külföldön is csak páran foglalkoznak ezzel a fajta művészettel, és nagyjából egyidőben kezdték a csabai csapattal.
A fénygraffiti egy viszonylag új műfaj a fotózás terén. Ha a fényképezőgépet hosszú záridőre, valamint a fényviszonyokhoz arányos blendeértékre állítjuk be, és mozgatunk előtte egy zseblámpát vagy bármilyen fényforrást, akkor a fény útja látszik a képen, viszont a mozgató személy nem fog látszódni. Néha ezeken a képeken szellemalakok tűnnek fel. Ez azért fordulhat elő, mert aki éppen a zseblámpával rajzolt, az a kelleténél tovább maradt egy helyben, így halványan látszik az alakja.
A fiatalok blogja az LSnight, ahol a hobbijuk művelése közbeni kalandokról is olvashatunk a helyi rendőröktől a Tesco biztonsági őréig.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. ndanika 2009. június 18. 21:13
Miért nem lep meg, hogy sehol egy érvelés, sehol egy értelmes gondolat, ami esetleg alá lenne támasztva magyarázattal, szimplán csak egy kis ***i-nak vagyok titulálva:D:D Ha egy kicsit belegondolnál, olyan világban élünk, amit a vizuális hatások határoznak meg, legyen szó viseletről, kinézetről, képekről, filmekről, kirakatokról, stb, stb... komám, te meg néha mozdulj ki a monitorod mögül, és szívj egy kis friss levegőt, mert nagyon be vagy gyepesedve.
Respect -
15. Light Scribblers 2009. június 18. 15:34
Köszönjük az eddigi kommenteket, és a beol.hu-nak a cikket! Örülünk, hogy sokaknak tetszenek a képeink! Üdv: Light Scribblers csapat
-
14. waze 2009. június 18. 11:32
eléglenne szerintem szimplán csak egy irigy kis pöcs! xD Népbetegség ebben az országban ez a ku**a irigység, ha valakinek valami összejön akkor az rögtön valakinek/valakiknek fáj... Ez sztem rohadt mód abnormális.. :S El kéne már felejteni ezt a negatív hozzáállást, és örülni egymás sikereinek....
-
13. nem elég 2009. június 18. 11:25
Iszonyat jó! Minden elismerésem!
Eléglennével meg nem kell foglalkozni, csak kiröhögni az ilyet! Vmi nagyon nem jöhetett neki össze az életben...sajnállak -
12. kuss 2009. június 18. 09:39
eléglenne, eléglenne!!!
-
11. Kattttta 2009. június 18. 09:28
eléglenne mi a baj azzal ,ha valamki nem a falra firkál ocsmányságokat, hanem művészit alkot, amit aztán tényleg nem muszáj nézni csak akkor ha értékelni tudod. Én becsülön azokat a fiatalokat, akik így tudják kifejezni magukat.
-
10. Atmos 2009. június 18. 08:56
Eléglenne! Te mit tettél le az asztalra? Most már nagyon érdekel.
-
9. eléglenne 2009. június 18. 01:16
danika, remélem ezzel sikeres is leszel akkor majd az életben te ***i
-
8. ndanika 2009. június 18. 00:06
Nos, hát igen, "eléglenne" posztjához nem tudok mit hozzáfűzni. Az ilyen gondolkodású emberek miatt hal ki a fiatalságból a kreativitás, és emiatt tart kicsiny országunk ott ahol. Mennyivel egyszerűbb a "jó lesz neked a gyárban kétműszakban robotolnod, fiam" szemléletmódot követni, ahelyett, hogy az ilyen embereknek, akik minimál eszközökből kreativitásukat maximálisan kiaknázva művészi értéket hoznak létre, támogatást adni, ami alatt nem feltétlenül az anyagi támogatást értem, hiszen a legtöbb esetben egy egy jó szó, vagy egy régimódi vállonveregetés többet jelenthet. Én a kezdetektől fogva nyomon követem a csapat munkáit, ha csak messziről is, és azt kell hogy mondja, egytől egyig, kivétel nélkül megérdemlik, hogy nagyobb, országos, esetlegesen nemzetközi ismeretségre tegyenek szert, mert hiszem, hogy munkáik által esetleg kicsit pozitívabb színben tudják feltüntetni az országunkról kialakult képet, mint azt az egekig dicsért "véleményferdítő" média teszi. Minden elismerésem, és a továbbiakhoz sok sikert.
ndanika -
7. tarkany 2009. június 17. 22:19
Nagyon ügyesek gratula!
Ezt én is "felfedeztem" már pár éve, a kislányomat beültettem a hintába fejlámpával a fején, és fura dolgok készültek. Akkor még nem gondoltam, hogy művészet lesz belőle. De nagyon profi, nagyon tetszett. Sok sikert!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









