Aida és a porondszínház – közös premier Békéscsabán
Mik ezek?
XVerdi klasszikus operáját a Szuezi-csatorna megnyitására komponálta 1871-ben; Elton John és Tim Rice világhírű musicaljével a Békés Megyei Jókai Színház Porondszínházát avatták fel pénteken Békéscsabán. A gyönyörű zene, valamint az igaz szerelmet, hazaszeretetet hirdető történet kiválóan illeszkedett régen is és méltó ma is az ünnepi alkalomhoz.
A darab magyar változatának alkotói — főleg Szomor György, akinek nevéhez fűződik a magyarországi bemutató, rendezője és egyik főszereplője az előadásnak — kiváló csapatmunkát végeztek. Az emelkedett tartalomhoz méltó helyszínt varázsoltak egészen új és szokatlan környezetben. Az Aida premierjére az evangélikus udvarban, a két templom közelében felállított cirkuszsátor újszerű, nyitott, a reneszánsz utcai és fogadóudvari játszóhelyeire emlékeztet.
Belül királyi, fáraói palota, oszlopcsarnok tárul elénk, vagy éppen a Níluson haladó hajó „úszik” a porondra. Kiváló színészi játék, szép énekhangok dominálnak; attraktív jelmezek, ötletes színpadkép, kimagasló koreográfia gazdagítja a produkciót. A tömegjelenetek, táncok elröpítik a nézőt az ókori Egyiptom különös, misztikus, sejtelmes világába, ahol a fáraó és a főpapok uralkodtak, döntöttek békéről és háborúról, életről és halálról. Nagyon szépek a jelmezek, s ötletes a kerettörténet: mai fiatalok nézelődnek egy ókori kiállításon, s így elevenedik meg a régi mese. Majd az előadás végén Aida azt kérdezi a közös haláluk előtti utolsó pillanatokban, vajon találkoznak-e a szerelmesek a másik világban. A válasz igen, mert ott a kiállításon szintén felfedezi egymást a két fiatal...
Szövevényes szerelmi történet: Aida, az egyiptomi sereg által leigázott Núbia királyának lánya kitűnik a rabszolgák közül. Szókimondó és bátor, a hadvezér, Radames megkedveli és megkegyelmez neki, hogy a bányától mentse, kedveséhez, Amnerishez küldi szolgálónak. A fáraó lányának is feltűnik, hogy Aida előkelő, méltóságteljes. Aida és Radames egymásba szeret, Amneris veszít. Mereb, szintén núbiai, összehozza Aidát a rabszolgákkal, immár rab apjával.
A titokra fény derül, Aida is hercegnő. Megszervezik a menekülését apjával együtt. Ez a szerelmi történet csak tragédiával végződhet. Mit válasszanak: a szerelmet vagy a nép iránti hűséget? Radames a szerelemre voksol, hagyná futni a királyt és a lányát, Aida azonban inkább a közös halált választja. Az ítéletet felettük bosszúból Amneris mondja ki: élve temetik el mindkettőjüket.
A Jókai színház társulata fogékony az újdonságokra, keresi a kitörési pontokat, a különleges megoldásokat. A premierekhez, hogy az ünnepélyességet emeljék, kiállításokat, gyertyafényes lépcsőket, megvendégelést szerveznek. Mindez kellemessé teszi az estéket, de legfontosabb mégis, hogy az előadás szép, színvonalas, emlékezetes legyen. Az Aida éppen ilyen.
Már az utcán, aztán a melléksátrakban az ókori Egyiptomba vezetik be a nézőt, a porondon az egész előadás alatt a tűzdobálóktól az evezős rabszolgákig, a hajcsárokig, a láncra vert királyig minden van. Legfőbb érték mégis, hogy nagyszabású, látványos, szórakoztató a produkció, kiváló énekhangokra és színészi alakításokra épít, és persze élő zenekarra. Playback is szól, ez érthető, de a színpad mellett ott ülnek és kiválóan játszanak a zenészek.
Kiváló színészi játék, szép énekhangok főszerepben
Aida szerepét a fiatal Gubik Petra játssza, énekli szépen, fiatalos, gyermekes tisztasággal. Szomor György (Radames) meggyőzően alakítja a szerelem és a kötelesség közti vívódást, remek hangja betölti az estét. Fésűs Nelly Amneris szerepében kiemelkedő, játéka humort drámaisággal ötvöz emlékezetesen. Merebet Gulyás Attila játssza kedvesen, Hodu József a núbiai királyt hatásosan.
A premieren Vári Jánost láttuk Zoserként (Radames apja), Ács Tibort a fáraó alakjában. Remek teljesítménnyel fokozta a sikert a West End Színház zenekara és tánckara, a Színitanház táncosai. A jelmezek nagyon szépek, elröpítik a nézőt az ókori Egyiptomba. A koreográfusok és a jelmeztervezők kiváló munkát alkottak, a díszlet egyedülálló. Az utaztatható porondszínház nagy ötlet, légkörét, oszlopait, vázát, színpadát maximálisan kihasználták az alkotók.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 9 hozzászólás érkezett-
9. danie 2010. február 5. 15:42
Kérdés: Tényleg leadták? Mert vártam, és valahogy nem láttam.
-
8. tv-ben 2009. június 9. 23:21
Aida az m1-en:
augusztus 7. 13h -
7. fannus 93 2009. június 8. 11:27
bocsi nem tudja valaki,hogy mikor fogják adni az m1-en?köszi
-
6. fannus93 2009. június 8. 11:20
Szerintem nem is lehet igazán szavakba önteni-annyira jó volt(!!!...)szinte egy felemelő érzés fogott el,amikor kiléptünk a színházból-úgy maradtam volna!Az iskolával voltunk,bérletesek vagyunk.Nagyon szeretném még egyszer megnézni és ha lesz rá lehetőségem meg is teszem-hátha sikerül apukámat rávenni...csak (hát igen) válság van,pénz meg nincs...Gratulálok mindenkinek,aki bármit is hozzájárult a darab sikerességéhez!!!Fantasztikus!Minden klappolt,minden olyan volt,amilyennek kellett hogy legyen és ezért még a legutolsó ember is sokat tett.Kongratuléjsönz!!:-)
-
5. vicus 70 2009. május 27. 21:34
Fantasztikus élményt nyújtott az előadás számomra!
Kívánom mindenkinek, hogy nézze meg FANTASZTIKUS, minden stimmel benne. Köszönet mindenkinek érte. -
4. gratula 2009. május 13. 00:43
ÉLMÉNY volt! Ezt mindenkinek meg kellene nézni! Valódi ÉLMÉNY volt - csupa nagybetűvel! Ebben a darabban minden passzolt, nem lehet semmit sem kritizálni benne. A művészek, a zene, a zenekar, a díszlet, a jelmezek mind tökéletes! Gratulálunk mindenkinek, aki valamit is hozzátett ehhez a felejthetetlen estéhez! Gubik Petra, Fésűs Nelly és Szomor György még közülük is kiemelkedett. Köszönjük Fekete Péter igazgató úr a munkáját, valóban felszálló ágban van a Jókai!
-
3. Talán... 2009. május 12. 09:25
ez az a produkció, amit mindenkinek látnia kellene. A szombati előadást láttam, egyszerűen fantasztikus volt. Minden elismerésem a színházi CSAPATNAK, mert ez a feledhetetlen élmény igazi csapatmunka eredménye volt. Őszintén elismerésem és nagyrabecsülésem Fekete Péter igazgató úrnak, valamennyi fellépőnek, a nagy kihívásoknak megfelelt technikai stábnak, a "háttérmunkásoknak", mindenkinek, akinek bármi köze volt ennek a csodának a létrejöttében. (Feltétlen megnézem mégegyszer az Aidát.)
-
2. Én80 2009. május 11. 22:14
Ez egy szuper előadás. Szombaton láttam. Feljthetetlen élmény volt. Sok sikeres előadást kívánok, s remélem sok hasonlót fogunk még látni a Porondszínházban! Gratulálok a Színészeknek, s a Vezetőségnek!
-
1. jzi 2009. május 11. 21:01
Ez az előadás bárhol a világon sikerrel bemutatható! Végre egy ilyen színvonalas előadás Békéscsabán! Gratulálok a színészeknek, a rendezőnek, a sátorszínház ötletgazdájának.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









