Az életet mindig két dolog, a szex és a hatalom igazgatja
Mik ezek?
XA horvát szerzőhármas, Tahir Mujičić, Boris Senker és Nino ©krabe a Trenk, avagy a vad báró című népszínművében egy kis ország és a nagy birodalom viszonyát, illetve azt a kérdést vizsgálja, hogy van-e helyünk Európában. A zenés, fergeteges, táncos komédiából az is kiderül, hogy a nagy történelmi kérdések mögött az életet mindig két dolog igazgatja: a szex és a hatalom. Mindkettőből bőségesen lesz része a közönségnek az előadás során.
— A történelem csak apropó, kortárs horvát színdarabot látunk, és a történelmi személyek nagyon is mai gondolatokat közölnek — mondta a szerdai próba után Soós Péter rendező. — A képmutatás világát szeretnénk felmutatni, ahol a társadalmi hierarchia minden szintjén, a legalsótól a legfelsőbbig az intézményesített hazugság érvényesül; mindenki mindenkinek hazudik. S remélem, hogy a nézők sokat nevetnek majd a mulatságos történeten.
A darabban Mária Terézia mint telhetetlen, nagyétvágyú nőszemély jelenik meg, akinek az egész birodalomból szállítják a szeretőket. Eljut az uralkodóhoz a nőket kedvelő Trenk báró híre, s mivel Mária Terézia új szeretője csak hős lehet, előre írják az élettörténetét, az egész titkosszolgálat azon dolgozik.
A rendező minden poént előre nem akart az előadásról elárulni, de annyit még sikerült megtudni, hogy groteszk parabolát látunk, ami a mának és a máról szól. A merész díszlettel nem akarja megbotránkoztatni a nézőket, a szereplők nem vetkőznek, nincs nemi aktus, csak beszélnek róla, a többit a fantáziánkra bízzák.
A címszerepben Pindroch Csabát, a Valami Amerikából és a Tűzvonalból jól ismert színművészt láthatja a közönség. A rendező hangsúlyozta, már sok ismert színésszel dolgozott, de egyik sem viselkedik sztárként, csak a média teszi őket azzá.
— A színházi társadalom demokratikus, minden színész egyforma, a vendégművész ugyanolyan, mint bármelyik kollégája. A Jókai színházban végig harmonikus volt az együttműködés.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Virágos Békés 2010 szavazás | Küldje be kedvenc lecsóreceptjét | Bűnesetek | Parasztparkoló | Gasztrotúra | Pályaválasztás | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Belvon Attila | Dancsó József | Domokos László | Erdős Norbert | Fetser János | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Mátéfi Eszter | Molnár László | Nagy Béla | Németh Béla | Pengő Erzsébet | Perjési Klára | Tóth Imre | Tóth Károly | Vantara Gyula | Varga Zoltán | Virág Zsuzsánna
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



