Csillag születik: kiesett a csabai énekes

Mik ezek?
XTizenkét előadó állt színpadra szombat este az RTL Klub tehetségkutatója, a Csillag születik első középdöntőjében. Mint arról korábban beszámoltunk, ott volt köztük a békéscsabai Varga Viktor is, aki a selejtezőket, majd az elődöntőt is magabiztosan vette, és valódi közönség- illetve zsűrikedvencként jutott tovább.
A héten aztán médiaszereplések sora következett, s az egyik hazai bulvárlap címlapjára is kikerült a kissé extrém viselkedésű fiatalember. Varga Viktor lapunknak is elmondta, bízik a továbbjutásban. A csabai énekes úgy számolt, ha most továbbjut, egy saját számmal készül a legközelebbi megmérettetésre.
Kiesése láthatóan meglepte őt magát is, de a nézők döntését nem kisebb meghökkenéssel vette tudomásul a többi csillagjelölt, a zsűri, valamint a Ördög Nóra és Stohl András műsorvezetők is.
Lapunk már Békéscsabán érte el az énekest.
— Igaz, a hír, hogy másfél órán át sírt, miután kiderült, kiesett a döntőből? — Valóban sírva fakadtam, eszembe sem jutott, nem folytathatom. Pont ugyanannyi pontot kaptam a zsűritől szombaton, mint az elődöntőben, ahol elsőként jutottam tovább a közönség szavazata alapján. Számítottam rá, hogy nem én nyerek majd, de az mélyütés volt, hogy már most abba kell hagynom a versenyt. A társaim vigasztaltak és az is jobb kedvre derített, hogy az élőműsor után azonnal mentünk egy fellépésre, ahova miattam jött el a közönség.
— Mániás depresszióban szenved. Milyen most az állapota?
— Egy éve jól vagyok, ettől a kudarctól sem fogok visszaesni. A betegséget a Varga ágon örököltem. A nagymamám folyamatosan rossz állapotban van, édesapámnak is vannak igen rossz időszakai.
„Hozta az eddigi magas színvonalat”
I feel lonely - énekelte Varga Viktor, akinek egyáltalán nem kellene egyedül éreznie magát, hisz a Csillag születikben való feltűnése óta már rengeteg rajongója van. Szirtes Tamás szerint Viktor hozta az eddigi magas színvonalat, aminek meg is lett az eredménye, hisz a békéscsabai fiú 32 pontot kapott a zsűritől – írja az RTL Klub.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 60 hozzászólás érkezett-
60. icuka 2009. november 27. 22:25
Sajnálom,hogy Viktor kiesett,sok fiatal tehetség van Békéscsabán,de sajnos nincs lehetőségük megmutatkozni.Nem támogatják őket.Nem keresik,nincs hol megmutatni mit tudnak.sok sikert Viktor!!
-
59. pötty löttye 2009. november 24. 17:06
szánalmas ez az egész, hogy is mondjam "vetélkedő"!Még több sz***s csillagot akartok? Minek??? Soha nem lesznek olyanok mint az igazi ikonok....kiadnak 2 albumot és sok hülye még meg is veszi,le is tölti.Nem lett már elég az országunknak ebből?Ezután úgyis lesz még a gigacsillag a brutális gigantikus csillag meg a gigamegacsillag hogy összegyüjtsék a tehetséges embereket arra hogy nevessünk rajtuk vagy épp felnézzünk rájuk, de ez mind megintcsak szánalmas!! Minek kell nekünk annyi popbuzi??? Fedezzünk már fel valami maradandót is! Ezekben a műsorokban csak a szétfolyt szíveket lehet hallani és más előadók koppintásait...ennyit rólatok "nagyközönség"!!
-
58. Vezuv 2009. november 24. 07:38
Sajnálom Viktort hogy kiesett ,ő voltvolt az eggyik kedvencem .Szombaton mostmár csak Tabáni Istvánnak szurkolok .csodálatos hangú csupaszív ember . Remélem ö nyeri meg a versenyt!
-
57. látó 2009. november 23. 12:44
Írd be a gépbe:
Varga Viktor kis csillag összeomlott -
56. látó 2009. november 23. 12:39
-
55. néző 2009. november 23. 11:54
Veres Robi sajnos nem csak testi fogyatékos, hanem szellemi fogyatékos is.
Ki áll egy ország elé és a zsűri hagyja.
Valószínűleg szánalomból. -
54. American idol 2009. november 23. 11:41
Keressetek youtube-on az angol és az amcsi "kiscsillagokra". Aki nem ismerné: britain's got talent és american idol. Nagy humbug és show az egész csak ez a magyar verzió. Kamera beállások, műsorvezetők viselkedése mind az angol koppincs. Sajnálom Viktort, de "tökös" gyerek, el fog boldogulni így is. :) HAJRÁ!
-
53. MŰZZZ 2009. november 23. 11:30
39.MÁS VÉLEMÉNYNEK!EGYET ÉRTEK VELED,NEM KELL MEG ÍTÉLNI EGY EMBERT,MERT NEM "OLYAN",MINT A TÖBBI.SOKKAL ÉRTÉKESEBB VERES ROBI,MINT AZ,AKI JÁRÁS HIBÁSNAK NEVEZTE ÉS MÉG A NEVÉRE SE EMLÉKEZETT.
ÉN SEM ISMEREM SZEMÉLYESEN,DE NAGYON SZIMPATIKUS SRÁC,ÉS NAGYON ÜGYES. -
52. szörnyű 2009. november 23. 11:06
volt látni hogy mit adott elő a bicegős fiú. Amikor Stól András megkérdezte tőle a végén emlékszike rá, azt válaszolta hogy :nem. Mi lett a sorsa ennek a versenyzőnek?
-
51. a másik utcából 2009. november 23. 10:41
A kritizálóknak : Viktor egy rendes, tisztelettudó fiatalember! Nem nagy arca, hanem nagy tehetsége van. Nagyon jó volt őt hallgatni. Rettenetesen szomorú volt a család, hogy pont őt ejtette ki a közönség. Már itt sincs igazság!!!
Azért fel a fejjel Viktor, " az eső sem mindig esik"! Tehetséges vagy, a zsűri szerint is!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









