Megnyitották a szerb kultúra hónapját
Mik ezek?
XDélelőtt zenés ősbemutatót láthatott a békéscsabai közönség; az irodalmi Nobel-díjas szerb szerző, Ivo Andric Aska és a farkas című családi meséjét Zalán Tibor dolgozta színpadra. A családi színház hagyományát követve, gyermekeknek, szülőknek és nagyszülőknek készült a produkció, és persze a zenés műfaj, a musicalek rajongóinak is. Délután a Vigadóban a Napsugár Bábszínház társulata mutatta be legújabb művét, a Pettson és Findus című előadást. Az esti bemutató előtt tartották a megnyitót, majd Neil Simon Glasine (Pletyka) című vígjátékát — magyar nyelvű feliratozással — adta elő a Szabadkai Népszínház.
Az ünnepélyes megnyitón Fekete Péter igazgató Dejan ©ahović szerb nagykövet mellett a vajdasági közélet jeles személyiségeit és a vendégművészeket köszöntötte. Domokos László, a megye közgyűlés elnöke kiemelte: a kultúra, a színház az a terület, amelyen országaink erősíteni akarják együttműködésüket, és ez fontos lépés lehet az idegenforgalom megélénkítése felé is. Meghatódva üdvözölte Dejan ©ahović a Jókai színház programsorozatát; s mint mondta, a vízumrendszer megszűnése még több lehetőséget ad a közös munkákra.
Vasárnap este Müller Péter—Seress Rezső Szomorú vasárnap című örökzöldjét láthatja a közönség a szabadkai magyar társulat előadásában. Andalító zene és igazi dráma ez a mű, rendkívül szellemes, humoros az előadás. A megmaradásról és a szülőföld szeretetéről oly szépen mesélő darabot évekkel ezelőtt a Városházi estéken játszotta nagy sikerrel a Felkai Eszter—Gálfy László házaspár. Most kiváló szabadkai művészek viszik színre a produkciót. Seress Rezsőt, a repedt fazék hangú, zongorázó énekest és komponistát Pálfi Ervin játssza, partnere G. Erdélyi Hermina.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 15 hozzászólás érkezett-
15. kes 2010. január 17. 15:31
N o bravo!
Ki fejtenéd milyenek lesznek azok a fidesz utáni "szebb idők".
Csak nem a mai időkre fognak hasonlitani!? -
14. gerda 2010. január 17. 15:17
Szerintem, ha valaki megnézi a programot akkor látja, hogy vajdasági magyar előadások is jönnek. Például ma este, és jónak ígérkezik.
-
13. gszt 2010. január 17. 14:35
MIIIIIII a fasznak????????
-
12. fityfirity 2010. január 17. 12:06
Legalább a gyerekekkel nem kellene éreztetni napjaink silányságát. Kérdezze meg domokos kolléga a pedagógusokat. Az utóbbi évtizedek legrosszabb darabja az aska....Miért?
-
11. mozdonyos 2010. január 17. 11:19
A szombati ősbemutatóra megérte ellátogatni,nagyon színvonalas bemutatót láthattunk.Köszönjük!
-
10. kulturavics 2010. január 17. 09:58
Örömömre szolgál az a friss hír, hogy a rendezvény keretén belül bemutatják a Temerinben és Szabadkán félholtra vert Magyarok történetét. A Brunyeváci Csetnik színház fogja bemutatni. Címe " Verdd a Magyart és rögtön felejtsd is el". Kérdeztem a rendezőt, hogy miért ezt a címet adták a darabnak? Djurdje Klofolovics válaszában rámutatott, arra, hogy a két szomszédos állam csak akkor élhet békésen, ha a Magyarok rögtön elfelejtik az őket ért sérelmeket, megaláztatásokat, mert a MULTBÓL NEM LEHET ÉLNI!!!
-
9. na bravo 2010. január 17. 09:26
Domokos már évek óta mindent alárendel a kampánynak. Senkinek nincs maradása, aki nem a fidesz szekerét tolja, vagy legalábbis úgy csinál várva a szebb időkre. Békén kéne hagyni a Színházat a politikával. Országos szinten is egy kiváló társulat volt, pazar színészekkel, ügyelőkkel, kellékesekkel, technikai személyzettel. Fekete Péter nagy lelkesedéssel fogott bele az irányításba, de nagyon ideje, hogy leszálljon a politizálásról, ha nem akarja tönkre tenni ezt a nagyszerű társulatot. Még nem késő!
-
8. etele 2010. január 17. 01:34
Enyhén szólva nem vagyok Domokos úr nagy híve, de ezúttal nagyon okosat és jól cselekedett! Nem lehet a múlt bűneit felhánytorgatni az utódoknak, mindig hátrafelé mutogatni, mert közben a világ halad ám előre, ha nem vettétek volna észre. Itt mindenkinek van a másikkal elszámolnivalója, ha úgy vesszük. Ez nagyszerű alkalom a másik kultúrájának, tképpen a másik népnek a megismerésére,az előítéletek csökkentésére. Még mielőtt jönnek a nemzetféltők, hozzáteszem én is fel vagyok háborodva, amikor a Vajdaságban verik a magyart, de talán néhányukon alakítana valamelyest egy hasonló kulturális misszió részünkről odaát.
-
7. ja 2010. január 17. 00:58
Be lehetne fejezni az örökös morgást és okoskodást a múltról!
A Jókai Színház egy nagyon nagy dolgot vitt véghez azzal, hogy ebben az évadban minden hónapban valamely környező ország kultúrájáról szól az adott hónap. Változatos programokat kínál a színház és ötletes/látványos darabokat. Mellesleg nagyon sok ember dolgozik éjjel-nappal ezeknek a programoknak a megvalósulásán! -
6. pityek 2010. január 16. 23:40
Szerb kultúra??
És a 44-es Délvidlki vérengzés? A kb 40 000 megkízott honfitársunk? Róluk nem kellene megemlékezni? Nem kellene emlékkiállítást létrehozni?!
A jószomszédi viszonyra törekedni kell, de nem minden áron!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Virágos Békés 2010 szavazás | Küldje be kedvenc lecsóreceptjét | Bűnesetek | Parasztparkoló | Gasztrotúra | Pályaválasztás | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Belvon Attila | Dancsó József | Domokos László | Erdős Norbert | Fetser János | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Mátéfi Eszter | Molnár László | Nagy Béla | Németh Béla | Pengő Erzsébet | Perjési Klára | Tóth Imre | Tóth Károly | Vantara Gyula | Varga Zoltán | Virág Zsuzsánna
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!



