Új szubrett a Jókai színházban
Mik ezek?
X— Nem könnyű „beléptetni” valakit egy folyamatban lévő előadásba, de úgy érzem, nekünk sikerült megtalálni a legmegfelelőbb személyt — mondta Seregi Zoltán.
A titokzatos szereplő pedig nem más, mint Simon Boglárka, akinek mindössze három hete volt arra, hogy beilleszkedjen a társulatba és megtanulja a dalokat, táncokat és a szöveget.
Simon Boglárka
A fiatal énekes tehetség nevét a Magyar Televízió Társulat című műsorából ismerheti a nagyközönség. A 23 éves lány fiatal kora ellenére már több híres musicalben énekelt. Baján a Képzelt riport Eszterét, Kecskeméten a Padlás Sünijét alakította sikerrel.
Az első nagy találkozása a színház világával 2006-ban volt Szegeden, Kocsák Tibor és Miklós Tibor rockoperájában (Utazás), melyben Lady Ashton szerepét nyerte el. Simon Boglárka 2008-ban jelentkezett az Társulat című műsorba, ahol Szörényi Levente—Bródy János István, a király rockoperájának szereplőit keresték. Simon Boglárkában megtalálták Gizella alakját.
Az egyébként vegyész szakos egyetemista lány Budapesten készült csabai szerepére, de hogy a helyi viszonyokkal is megismerkedjen, a múlt csütörtökön és pénteken Békéscsabára utazott.
— Először járok itt — mondta egy hete, két próba között. — Keveset láttam Békéscsabából, de máris beleszerettem! Az énektanárnőm, Károly Katalin kérdezte pár hete, mit csinálok február 13-án és 14-én. Előreláthatóan semmit, válaszoltam. Akkor jó, mondta, mert be kellene ugranod egy békéscsabai operettbe. A Lili bárónőben Károly Katalin a karmester, ő onnan tudott a „szubretthiányról”. Ugyan az operettet még nem próbáltam ki, de nagyon megörültem a lehetőségnek. Igazi kihívás! Minden ismeretlen volt, a műfaj, a társulat, a város... Szóval a nulláról kellett indulnom, de nagyon jól haladok, úgy érzem, megbirkózom a feladattal.
— Én is úgy érzem, sikere lesz Boglárkának — tette hozzá Seregi Zoltán rendező. Pénteken, az előadás előtt újra Békéscsabára várják a fiatal énekest, s az egész társulat szurkol, hogy neki és a közönségnek is szép élményei legyenek ezen a hétvégén Békéscsabán.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Piknikre fel!
Egy pokróc mindenképpen kell, heverni a fűben, nézni a zöldet, élvezni a természetet és a szabadságot. És egy kosár is, tele finomságokkal! Receptválogatásunkban ötleteket találtok egy színes, ízes piknikhez!









