Varázsszőnyeggel, kincsvadászattal indul a színházi évad
Mik ezek?
XVarázsszönyeget indít a Jókai Színház, az idei évadban bárki számíthat két színházjegyre bárhol is lakik a megyében. Az akció során a színház művészei valamennyi települést felkeresik — kétszer is — és becsöngetnek egy kisorsolt házhoz, hogy az ott lakókat meghívják egy előadásra. Erről és a Titkok évadának számtalan meglepetéséről is beszélt a Jókai Színház hagyományos évadnyitó gáláján pénteken este a színház előtti téren Fekete Péter direktor.
A teátrum előtti téren a Titkok évadából kínáltak csemegéket a színházbarátoknak. Fekete Péter színidirektor három nagy meglepetést is bejelentett: a színház kiépíti a közönségszervezői hálózatát, elindul a Monte Cristo Kincsvadászat, a játékról lapunkon és a beol.hu hirportálon is beszámolunk valamint útjára bocsátják a Varázsszőnyeg-programot.
Az évadnyitó gálán a Monte Cristo grófjából hangzottak el részletek, a gigamusicalben fellép az X-faktorból ismert Vastag Tamás énekes és a Békécsabáról elszármazott Vasvári Csabai is. A musical mellett a Titkok évadának más előadásaiból is láthattak részleteket az érdeklődők. A Kapj el! című kamaramusical vagy a társadalomkritikát megfogalmazó Csörte című „zenés valóságshow” egy-egy jelenete is megelevenedett a színház előtt és az évad rendezői is bemutattak egy-egy produkciót a nagyközönségnek.
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Hozzászólnék 2011. szeptember 9. 22:37
Kedves szervezők,
A műsor nagyon szép volt, le a kalappal, tényleg nagyon jól éreztük magunkat szinte végig. Idén is találkozunk a bemutatókon, hangversenyeken.
Azonban... ha nem veszik rossz néven, a meglepetés erejével ható pár perces tűzijátékot talán nem kellett volna meglepetésnek tartogatni. Ha tudtuk volna előre, nem sétálunk arra kutyussal még véletlenül sem, s nem ragadunk ott lenyűgöződve szépen csendben félrehúzódva, senkit sem zavarva (A rendezvény közterületen zajlott!) sőt talán egyáltalán nem is vitt volna ki senki az utcára ebet a kérdéses időpontban, hiszen az egész városban hallani lehetett pont úgy mint augusztus 20-án, de akkor mindenkinek felhívják minden évben a figyelmét. Egészen biztosan vannak önök között is kutyások, akik átérzik a helyzetet.
Az évadnyitó gálán nem a tűzijáték hossza, hanem a meglepetésszerű "letámadása" volt a kellemetlen.
Utólag megnéztem, és a színház honlapján nem találtam bejegyzést arról, hogy tűzijátékra lehet számítani a műsor alatt. Elképzelhetőnek tartom, hogy a helyszínen ki volt plakátolva, (ez esetben hozzászólásom tárgytalan, és kövezzenek meg nyugodtan), de az, este amúgy sem igazán olvasható már.
És nem csupán a kutyák ijednek meg a tűzijátéktól, sok kisgyerek is ott volt, idősebbek is, bárkit érhet hirtelen szívbaj, maradandó látás és halláskárosodást is lehet szerezni, ha rossz helyen áll valaki.
Kérem, ha hasonló látványosságot terveznek legközelebb, a kölcsönös megelégedettség és azért, hogy még több érdeklődőt vonzzon a rendezvény, valamint megelőzhető legyen a hasonló "élmény", szerencsés lenne, ha az invitáló propagandaanyagokban, újságcikkekben, honlapon, és a helyszínen előre közzétennék, hogy tűzijáték is lesz. Akkor mi is látunk belőle valamit, nem úgy mint jelen esetben történt.
Talán a lélekjelenlétnek és a szerencsének köszönhetően senkinek sem esett semmi baja, nem okozott sehol közlekedési balesetet egy úttesten átrohanó, elszabadult, megriadt eb, cica vagy paci.
Remélem a szépre emlékezik majd ebből a kutyakomédiából minden kincskereső eb és annak ura. Sok sikert kívánok az évadhoz!
Egy színházkedvelő "ebes"
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Piknikre fel!
Egy pokróc mindenképpen kell, heverni a fűben, nézni a zöldet, élvezni a természetet és a szabadságot. És egy kosár is, tele finomságokkal! Receptválogatásunkban ötleteket találtok egy színes, ízes piknikhez!









