Vikidál Gyula Apafi fejedelemként lép a világot jelentő deszkákra
Mik ezek?
XMagyar szerzők évadját hirdette meg a Jókai Színház a 2008/2009-es szezonra, ennek jegyében került a színlapra Móra Ferenc, sokak kedvenc ifjúkori, gyerekkori szerzője, a Kincskereső Kisködmön, az Aranykoporsó és A rab ember fiai alkotója.
Ám a csudaszépre megírt novellákból, regényekből csak komoly dramaturgiai munka árán lehet színpadi verziót létrehozni, Zalán Tibor kortárs drámaíró, költő, dramaturg megpróbálkozott vele, s színpadra alkalmazta Apafi Mihály fejedelem és a Szitáry gyerekek történetét.
Úgy hisszük valamennyiünknek kedves lesz visszarepülni ifjúságunk nemes, lelket erősítő történetéhez, klasszikus jelmezvilággal (jelmeztervező: Vesztergombi Anikó), zenével (zeneszerző: Gulyás Levente), izgalmas díszletek (díszlettervező: Lenkefi Réka) közt megjelenítve - mondta a 27-én bemutatandó darabról Fekete Péter igazgató.
Apafi Mihály fejedelem szerepében Vikidál Gyulát láthatjuk, a darabot Seregi Zoltán rendezte. További szereplők: Kovács Edit, Bartus Gyula, Szente Károly szh., Burány Árpád szh., Tege Antal, Jancsik Ferenc, Hodu József, Csomós Lajos, Virga Tímea szh., Sás Péter, Ács Tibor, Vadász Gábor, Illés Adrián, Udvarhelyi Nándor szh., Huszár Dóra szh., Bökényi Hajnalka szh.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. lux 2009. február 24. 20:03
tisztázzuk: vikidált a többség nem musicalszínészként és rockénekesként ismeri, hanem BESÚGÓKÉNT.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Piknikre fel!
Egy pokróc mindenképpen kell, heverni a fűben, nézni a zöldet, élvezni a természetet és a szabadságot. És egy kosár is, tele finomságokkal! Receptválogatásunkban ötleteket találtok egy színes, ízes piknikhez!









