BEOL

— Megérte elmenni — értett egyet Gellén Attila és Vandlik Tamás. Ugyanakkor fárasztó is volt a kéthetes túra, melyben összességében — a GPS szerint — 1210 kilométert repültek, 32 órát töltöttek a levegőben. Azóta nem is repültek, bár ennek csak egy oka van: nem értek rá. Gellén Attila egyébként három, míg Vandlik Tamás nyolc éve kezdte a motoros siklóernyőzést. Órákat kell szaladgálni, mire ráérez az ember, hogy kell fel- és leszállni, a gyakorlások alatt előfordulnak nagy esések is. A rutin sokat számít, ennek a tiszteletkör alatt is rendkívüli szerepe volt.

— Folyamatosan pásztázni kellett a terepet, figyelni, hogy ha most épp’ leáll a motor, akkor hová szállhatok le. Amikor a hegyek között voltunk, tisztásokat igyekeztünk keresni. Ugyanakkor az Alföld nem garancia, lehet, hogy a nagy fű miatt nem ideális megálló, az pedig a magasból nem látható — magyarázta Vandlik Tamás. A Duna környékén akadt egy kis gond, amikor egy hegy került velük szembe. Mivel felhő borította a csúcsot, ezért nem repülhettek át felette, meg kellett kerülni. Itt azonban felmerült egy probléma, mely szerint elvileg nem közelíthették volna meg a határt, tartani kellett a 10 kilométeres távolságot, erre is rendszeresen figyeltek.

A két motoros siklóernyős egymástól legfeljebb egy kilométer távolságra repült, de általában nem mentek néhány száz méternél messzebb egymástól. Rádión keresztül tartották a kapcsolatot. A földi kísérő egység pedig ott várta őket, ahová előre megbeszélték, ha ettől mégis eltértek, akkor sms-ben ment az értesítés. Legtöbbször megelőzték az autót, így nem származott gond belőle.

A cikk a hirdetés után folytatódik

— Körmenden éppen egy focimeccs volt, mondtam, ha már le kell szállni, akkor azt tegyük meg ott, legalább nem unatkozunk. Amikor pedig Kisvárda közelében a főút mellett landoltunk, odatekert hozzánk egy srác, ott keresett valamit, kérdezte, nem láttuk-e, mert eltűnt — emlékezett vissza az utólag már mosolyra fakasztó percekre Gellén Attila.

A magyar határ menti szárnyalással a Viharsarok 100 éves repüléstörténete előtt adózott Gellén Attila és Vandlik Tamás — írták a blogon. Ugyanis az 1883-ban, Békéscsabán született Kvasz András, mint első vidéki helyszínen, 1911-ben itt emelkedett először a levegőbe. Előtte kerékpárokat és motorokat preparált fővárosi műhelyében, utána pedig Rákosmezőn maga is rákapott a repülésre, miután Zsélyi Aladár mérnök tervein finomítva összeeszkábált magának egy gépet.

Teljes összeállításunk háttérrel a Békés Megyei Hírlap augusztus 13-ai számában olvasható, illetve további részletek a tiszteletkör blogján találhatók.