2008.06.15. 18:46
Légikatasztrófa a répaföld felett – az elfelejtett békéssámsoni tragédia
Borzalmas volt a látvány: emberi végtagok, a felismerhetetlenségig összeroncsolódott halottak, a földön szétszórt és a fákon lógó útiholmik, okmányok, füstölgő repülőgéproncs borította a több holdas cukorrépatáblát. A Száraz-ér partján lévő nádast vérpöttyök tarkították. Így emlékszik vissza a 45 évvel ezelőtti békéssámsoni légi katasztrófára Köblös Mihály. Az akkor még általános iskolás fiú, a tragédiához legközelebbi tanyán lakott, alig háromszáz méterről látott mindent. De hogy mi történt, még ő sem tudhatta meg. A korabeli sajtóban összesen egy rövid tényhír jelent meg. Most negyvenöt esztendő múltán próbáljuk felidézni a tragédiát.
— Nem sokkal korábban érkeztünk haza a tanévzáró ünnepségről, s édesanyám megkért, hogy hajtsam ki a libákat legelni — meséli az emlékeket lassan felidézve Köblös Mihály. — Amint tereltem a jószágokat, furcsa, feltűnően erős repülőzúgásra figyeltem fel. Székkutas irányából egy égő gép alacsonyan, harminc-harmincöt fokos szögben érkezett, amikor a répaföld fölé ért, levált az egyik szárnya, és lassan, amolyan tollpehelyként hullott alá. Néhány másodperc múlva a gép a levegőben felrobbant, orrával előre, füstölve a földbe csapódott, majd hatalmas csend borult a környékre. Amíg élek nem felejtem el…
Pontosan 45 évvel ezelőtt, 1963. június 16-án, Békéssámson határában, a falu központjától alig két kilométernyire, a Tótkomlós—Hódmezővásárhely úttól mintegy 300 méterre, a román TAROM légitársaság IL-14P típusú, YR-ILL lajstromozott, különjáratú repülőgépe, fedélzetén 29 utassal és öttagú személyzettel 10 óra 52 perckor lezuhant. A tragédiát senki sem élte túl.
Az áldozatok még a levegőben életüket vesztették
A gép becsapódását követő percekben a környékből, a földeken dolgozók közül több tucatnyi ember rohant lélekszakadva a helyszínre, és még 11 óra előtt megérkezett dr. Szalontai László, a falu körzeti orvosa is. [caption id="" align="alignleft" width="350"]
Az IL-14P leszakadt hajtóműve. (Fotó: a Rendőrség-történeti Múzeum archívuma)
[/caption]Segíteni azonban már senkin sem tudtak, az áldozatok még a levegőben életüket vesztették. A füstölgő roncsok láttán döbbenet és zűrzavar kerítette hatalmába a szemtanúkat, a helyszínre érkezőket.
A repülőgép, fedélzetén 29 nyugatnémet turistával reggel indult Münchenből, hogy leszállás nélkül repüljön Konstancáig. Verőfényes vasárnap volt, kiváló repülési idővel. A járat nem sokkal tíz óra előtt lépett a magyar légtérbe. A gép 45 éves kapitánya, Sanueluscu Gheorge Budapest térségében kisebb műszaki hibát észlelt, de nem kért leszállási engedélyt.
Bugacnál a 29 esztendős másodpilóta, Marin Vasile engedélyt kért és kapott a 3050 méterre való süllyedésre, majd elköszönt a magyar légiirányítóktól. Ez volt az utolsó kapcsolat a géppel a 125,50 MHz frekvencián, miközben átvette a repülő irányítását a román fél, nyugtázva a gép hívását. Nyomban ezután a személyzet műszaki problémát jelzett, az aradi repülőtértől érdeklődött, hogy van-e olajuk, segítséget kért, ugyanis, mint közölték, csökkent a gép olajnyomása.
Két-három perc múlva jelezték Aradnak, hogy a repülő egyik motorja leállt, újabb egy perc múlva már S. O. S. vészjelzéseket adtak le, majd minden kapcsolat megszakadt. A kapitány, az eredeti repülési programtól eltérve, kényszerűségből, egy technikai leszállást tervezett az aradi repülőtérre, amire nem került sor. A gép Hódmezővásárhely felett már füstölt, kívülről égni kezdett, miközben elérte Békéssámsont.
Árgus szemekkel figyelték a lassító autókat, motorkerékpárokat
A tragédiát követően viszonylag rövid idő alatt Szegedről és Békéscsabáról nagy erőkkel megérkeztek a mentők és tűzoltók, a honvédség pillanatok alatt, szinte hermetikusan lezárta a területet, tíz méterenként álltak a katonák, a helyiek szerint a környéket ellepték a nemzetbiztonságiak, akik árgus szemekkel figyelték a lassító autókat, motorkerékpárokat, igencsak nyitott szemekkel és fülekkel jártak-keltek a faluban.
— Igen hamar a helyszínre ért a magyar és a román szakértői bizottság — emlékszik vissza a most 88 esztendős Laduver József, aki annak idején a település tanácselnöke volt. A magyar szakértői bizottságot Rónai Rudolf vezette. — Döbbenetes látvány fogadott bennünket. Miután megérkeztek a rendőrök, bennünket is kihallgattak, azokat, akik igyekeztünk segíteni — meséli az aggastyán.
A helyszínen csaknem egy hétig folyt a kutatás
[caption id="" align="alignright" width="350"]
Bizottság a roncsok között. (Fotó: a Rendőrség-történeti Múzeum archívuma)
[/caption]
A helyszíni szemle során felkutatták az áldozatok maradványait, ruházatuk, okmányaik, értéktárgyaik alapján csoportosították a testrészeket.
A terület alapos, többszöri átvizsgálása során megtalálták a repülőgép fedélzeti okmányait, amelyek igen erősen rongálódott állapotban kerültek elő, éppen ezért azokat külön szakértő vizsgálta.
A géproncsok előzetes átvizsgálása után, a részletes tanulmányozás céljából, a román bizottság egyetértésével, a kíváncsi szemek elől rejtve, másnap ponyvás tehergépkocsikkal a nagyobb roncsokat, így a jobb szárnyat, a jobb motort, a jobb oldali futóművet és a bal oldali légcsavart Budapestre szállították.
A helyszínen csaknem egy hétig folyt még a kutatás. Szinte az elsőtől az utolsó percig ott dolgozott a ma 71 éves Somogyi István, a helyi gazdaság akkori hegesztője, aki markolóval ásta ki, illetve darabolta a roncsokat. Ma is nehezen beszél a látottakról.
Nem volt szabad beszélni a történtekről
— A faluban sokáig téma volt a baleset, mivel nem volt szabad beszélni a történtekről, így csak szűk körben került szóba — kezdi, s kérdőn néz rám, mintha biztatást várna a folytatáshoz. Kisvártatva mondja: — Az emberi maradványokat papírzsákokba gyűjtötték, majd koporsókba tették. A nagyobb roncsdarabokat géppel ástam, majd húzattam ki, a motor és a gép orra legalább három méter mélyen fúródott a földbe. A harmadik-negyedik napon is leltünk még emberi maradványokat. Ezeket — és egyéb dolgokat — egy mély gödörbe tettük, petróleummal lelocsoltuk és elégettük. Amikor a nagyobb roncsdarabokat elszállították, apróságok is előkerültek: én elhoztam a repülőgép néhány rádióalkatrészét, ugyanis barátommal rádióépítők voltunk, kellettek az alkatrészek. Mások kisebb-nagyobb alumíniumlemezeket vittek haza, állítólag akadt, aki néhány év múlva kapálás közben karórát talált a helyszínen. A letörött szárny és az egyik motor bekerült a téesz műhelyébe, évekig ott hányódott. Rengeteg kábel volt benne, azokat felhasználtunk. Szerintem még sok titkot rejt a föld…
A kutatás akkoriban egy hétig tartott, majd fertőtlenítették a területet. A szemtanúk szerint a klórmésztől fehérlett a határ, a maró szagot messze vitte a szél. A letaposott cukorrépáért a szövetkezet megkapta a szaktárcától a kártérítést, ami pontosan 59 ezer 190 forint volt, ami akkoriban komoly összegnek számított.
A merénylet is szóba került, ám hiba okozta a robbanást
Bár az első feltevések között a merénylet is szóba került, a szakértői vizsgálat megállapította: a tüzet, majd a robbanást az üzemanyagrendszer meghibásodása okozta.
A helyszínen ma szép termést ígérő árpatábla ring. A 45 éve történt tragédiára a föld felett nem emlékeztet semmi. A föld alatt annál több: riportunk idején, egy-két órányi keresgélés alatt, egy vödörnyi kisebb-nagyobb alumínium roncsdarab gyűlt össze.
További részletek a Békés Megyei Hírlap június 16-i számában.
