Kék hírek, bulvár

2009.01.17. 19:41

Megütötték a Tesco-pénztárost, mert rászólt a lopó kislányra

Mindennaposak a lopások s már-már elviselhetetlen állapot uralkodik a sarkadi Tescóban — jelezték többen is szerkesztőségünknek. Tegnap 13 óra körül egy pénztárost ütött meg az alig 15 éves Gy. L., nem sokkal 18 óra után pedig a hipermarket vezetőjét ütötte arcon egy felháborodott asszonyság.

b. i.

„Na mit loptatok a csórelási központbú...?” — ordították a hipermarketből kitérő ismerőseik felé, a Szalontai utca irányából a posta felé tartó, fiatalokból álló csapat tagjai pénteken este. Ilyen és hasonló tartalmú párbeszédnek sajnos mindennap fültanúi az arra járók s a dolgozók elmondása szerint ritka az olyan nap, hogy a már-már rendszeresen visszatérő bolti szarkák ne dézsmálnák meg az árukészletet.

A közelmúltban az egyik biztonsági őrt is bántalmazta B. M. A helyiek szerint — különösen az utóbbi időben — a Sarkadi Rendőrkapitányság állománya naponta jár a Tescóba, hiszen egymást érik a bejelentések.
Legutóbb tegnap délután igényelték a rendőrség közreműködését a hipermarket dolgozói. Nem sokkal 13 óra után ugyanis egy pénztárost ütött arcon, a mint utóbb kiderült 15 esztendős Gy. L.

Az üzletben tartózkodók elmondása szerint egy népes família tagjai többen álltak be a péntárhoz a sorba. Közben egy hozzájuk tartozó óvodáskorú kislány egy szívószálas csokis tejitallal fizetés nélkül inalt el a pénztártól és a kasszasor, illetve a várakozópult között hagyott babakocsira akasztott szatyorba szerette volna rejteni a szajrét.

A hirdetés után folytatódik

A pénztáros megszólította, s ezt követően szabadultak el az indulatok. Egy, a sorban álló fiatalabb nő leköpte a feladatát teljesítő pénztárost. Majd az ott várakozó Gy. L. egy alkalommal tenyérrel arcon ütötte, s ezt követően egy literes, dobozos tejjel vette célba a munkavállalót. A família tagjai még azt sérelmezték, miért mert erélyes, határozott hangon rászólni a pénztáros az enyveskezű óvodáskorú kislányra.

A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya Gy. L. ellen garázdaság és könnyű testi sértés vétsége megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Hivatalos forrás által meg nem erősített információink szerint ugyancsak tegnap este, szatyra ellenőrzését követően a hipermarket vezetőjét is arcon ütötte egy felháborodott asszonyság.

Címkék#sarkad

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!