Közélet

2009.01.30. 09:54

A lopások miatt bezárhatják a sarkadi Tescót

Ha nem normalizálódik a helyzet bezárják, felszámolják a sarkadi Tescót — ismételte meg a tulajdonosok felhatalmazásával a sarkadi testület tegnapi ülésén Bai Zsolt, a Tesco Global Áruházak Zrt. regionális biztonsági vezetője. Azt is hozzátette: ennek semmi köze a gazdasági válsághoz, kizárólag a megsokasodott lopások következménye lenne a döntés.

b. i.

Még több testőr
Jelenleg már öt vagyonőr, köztük kutyás biztonsági ember is vigyáz a sarkadi szupermarket rendjére, vagyonbiztonságára és a dolgozókra. Mint arról korábban beszámoltunk már-már elviselhetetlen állapotok uralkodtak egészen a közelmúltig, a fokozott biztonsági intézkedések bevezetéséig a sarkadi szupermarket háza táján.

Mindennaposak voltak a lopások, s emellett nem egy esetben tettlegesen bántalmazták az ott dolgozókat. Az általunk leírtakat igazolja Tesco fejlesztési igazgatója, Egri Csaba által jegyzett, az önkormányzatnak címezett levél is, amelyben egyebek mellett a következőket vetették papírra:

A Tesco levelét megírta
„.... Az elmúlt év végén olyan negatív folyamatok indultak el az üzletben, amelyek károsak mind vásárlóink, mind az ott dolgozó munkatársaink számára. Egy bizonyos jól körülhatárolható helyi csoport (kb. 40-50 fő) napról napra olyan szándékkal keresi fel áruházunkat, hogy:

— eltulajdonítson fizetés nélkül árucikkeket,
— kárt okozzon,
— zavarja a tisztességes szándékkal érkező vásárlóinkat,
— inzultálja, több esetben tettlegesen is bántalmazza munkatársainkat.
... Meg kell említenünk, hogy a helyi rendőrkapitányság szakemberei korrekt módon, a lehetőségeket maximálisan kihasználva nyújtanak segítséget az esetek kezelésében, feltárásában, a dolgozóink védelmében.
Sajnos ma már ott tartunk, hogy:
— az állandó vásárlóink egy része félelemmel vagy egyáltalán nem keresi fel az üzletet,
— nem tudjuk az állományi létszámot feltölteni az extrém munkakörülmények miatt,
— a bolti vezetőink, dolgozóink nem képesek azokat a sztenderdeket fenntartani, amelyeket minden Tesco üzletben a vásárlóink részére biztosítanunk kell.

Az önkormányzat és a rendőrkapitányság vezetőivel 2009. január 16-án lefolytatott megbeszélésünkön meggyőződtünk arról, hogy önöknek is fontos ennek a helyzetnek a hosszútávú megoldása.

Továbbra is szeretnénk minden tisztességes szándékú vásárlónk számára nagyszerű üzleti környezetet, a Tescótól megszokott szolgáltatásokat nyújtani. Ezt viszont csak abban az esetben tehetjük meg, ha biztosítható dolgozóink, vásárlóink és tárgyi eszközeink megfelelő védelme és biztonsága. Ellenkező esetben döntést kell hoznunk az egység bezárásáról, felszámolásáról...”

Törpe minoritás
— Az nem lehet, hogy egy település életében egy kisebbség törpe minoritása megverjen vagy ezzel fenyegessen dolgozókat, megbotránkoztassa a lakosságot, a többséget — hangsúlyozta a több mint két és fél órás tanácskozás előtti expozéjában Tóth Imre polgármester.

Az ülésen a Tesco helyi vezetője mellett a sarkadi Penny Market és a Reál Élelmiszerbolt (Nagy ABC) vezetője, képviselője is részt vett. Szabó Béláné, a Penny Market képviselője úgy nyilatkozott, hogy náluk is előfordulnak sajnos hasonló esetek. Krajcsikné Fehér Erzsébet, a Nagy ABC vezetője a határozott fellépés fontosságát hangsúlyozta.

Kétszázból húsz kosár maradt
Kesztyűs Gyöngyi, a sarkadi Tesco vezetője azt is elmondta, hogy a szupermarket megnyitásakor (2007. októberében nyitott a sarkadi Tesco — a szerk.) 200 bevásárlókosárral rendelkeztek, ma mindösszesen 20 van meg belőle. — Volt olyan, hogy az ajtón dobálták ki a mosóport, kávét a bevásárlókosárral együtt — említette a szupermarket vezetője.

Auer György, a Sarkadi Rendőrkapitányság vezetője a Tesco-lopások kapcsán indult, folyamatban lévő büntetőeljárásokról tájékoztatta a jelen lévőket, dr. Sipos Lajos jegyző a szabálysértési ügyekről adott számot.

Oláh Károlyné képviselő, egy személyben a Sarkadi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke arra próbált utalni, hogy a városban elszabadult a pokol. Ugyanakkor azt kérte, hogy senki ne általánosítson, de a bűnelkövetőkre a törvény szigorával sújtsanak le a hatóságok.

Jakó: a kisebbségi önkormányzat alkalmatlan
Jakó István képviselő elismerését fejezte ki a kisebbség jogkövető tagjai iránt, s az ügy kapcsán a helyi cigány önkormányzat feladatait, felelősségét hangsúlyozta. Okfejtésében nem kevesebbet állított, minthogy a Sarkadi Cigány Kisebbségi Önkormányzat: „Szellemisége és személyi összetétele alapján alkalmatlan a kisebbség felzárkóztatására!” Ezt Oláh Károlyné és az ülésen jelen lévő Ajtai Zsolt, a cigány kisebbségi önkormányzat elnökhelyettese is kikérte. Mi több: Oláh Károlyné immáron nem első ízben, újfent rasszistának titulálta Jakó Istvánt.

Sárosi Mátyás úgy fogalmazott: „Szégyen, gyalázat, amit a Tescóban művelnek! Megpocsékolják, meggyalázzák a dolgozókat!” Szót kapott a január 16-án bántalmazott pénztáros Nagy Richárd is. Kérdésében azt feszegette: megoldható-e, hogy ne kapjanak segélyt, akik rendszeresen bűnöznek?

A városatyák kérik: ne zárjon be a Tesco
A városatyák végezetül testületi határozatban döntöttek: elítélik a bűnelkövetőket, a rendelkezésre álló eszközökkel a leghatározottabban fellépnek velük szemben, felhívják őket a jogkövető magatartásra. Ugyanakkor — tiszteletben tartva a hatalmi ágak szuverenitását — ezen bűncselekmények elkövetőivel szemben példás büntetést kérnek az ügyészségtől, bíróságtól. S a Tescót is tisztelettel kérik, hogy ne zárja be a sarkadi üzletét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!