Gazdaság

2009.01.30. 19:57

Több a felújítás, de az autópálya még mindig távoli Békésben

Az előző esztendőkhöz képest lényegesen több útfelújításra nyílt lehetőség tavaly Békés megyében. Az eddigi, átlagosan évi 20—25 kilométer helyett 2008-ban majd’ 55 kilométernyi szakaszt érintettek a beruházások.

M. P. M. - P. G.

M44 jövő tavasszal

Információink szerint 2010 tavaszán kezdődhetnek meg az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros—Tiszakürt közötti szakaszának munkálatai. A 63 kilométernyi út PPP-konstrukcióban készülhet el, azaz egy befektető megépíti és 2012—2040 között üzemelteti, karbantartja azt.

A szolgáltatásért az állam 28 évig fizet, évenként legfeljebb 13 milliárd 528 millió forintot. A leendő M44-es teljesen új, 2x2 sávos szakasz lesz, nem azonos nyomvonalon megy majd a jelenlegi 44-essel.

A 47-es főút fejlesztésénél eddig kapacitásbővítésről nem döntött a kormány. Rekonstrukciós munkákat végeznek majd a Mezőberény és Szeged közötti szakaszon 2007 és 2013 között.Körösladány-Gyomaendrőd: köldökzsinór a fővároshoz

A tavalyi év egyik legjelentősebb fejlesztése volt a Körösladányt Gyomaendrőddel összekötő szakasz felújítása. A beruházásnak köszönhetően mintegy harminc kilométerrel rövidült meg a Körösladány és Budapest közötti út hossza.

— A rekonstrukció szükségessége régi történetnek számít. A terv az ezredforduló elején a kistérségi útfejlesztések között szerepelt. Néhány rövidebb szakasz elkészült, de közben az út szinte járhatatlanná vált — szólt az előzményekről dr. Pelcsinszki Boleszláv, Körösladány polgármestere.

A munkálatokat több forrás, a Dél-alföldi Operatív Program és a Beruházásösztönző Célelőirányzat támogatta. A felújításban jelentős része van a Henkel körösladányi jelenlétének.
— Köldökzsinórként köti össze településünket az út a fővárossal, s a helyi cégek és a lakosság számára egyaránt nagy könnyebbséget jelent — hangsúlyozta a polgármester.
A Magyar Közút Kht. 2009-ben is a Körösladány—Gyomaendrőd közötti útfelújításhoz hasonló beavatkozásokban gondolkodik.

Elvileg 460 kilométer felújítása lenne indokolt 2012-ig

— Az egyik legjelentősebb forrás a Regionális Operatív Program keretén belül érkezhet Békés megyébe idén és jövőre. A 2009-es és 2010-es évekre tizenkét szakaszt, összesen 94 kilométernyi utat javasoltunk felújításra a döntéshozóknak, melyek kiviteli terveinek elkészítésére a közbeszerzési felhívás már megjelent — beszélt az idei év lehetséges munkáiról Virág Mihály, a Magyar Közút Kht. Békés megyei igazgatója. Hozzátette, ezenfelül útpénztári keretből idén eddig 24,8 kilométernyi, alsóbbrendű út felújítási terveinek elkészítésére adtak javaslatot. Hasonló ajánlás várható a főutakra is. És hogy mi alapján választják ki a felújítandó utakat?

— Az országos közúthálózat legszükségesebb beavatkozásaira egy négy évre szóló ütemterv készült, amelyben az országos közúti adatbank minősítő adataira, az utak forgalmára és hálózatban betöltött szerepére támaszkodva határozták meg a megvalósítandó beruházásokat. Elvileg 460 kilométer felújítása lenne indokolt a megyében 2012-ig — hangsúlyozta Virág Mihály. Hozzátette, az idei év felújítási listáját már ezen szempont alapján állították össze.

Még mindig távol van az autópálya

Korántsem számolhatunk be hasonló jó hírekről, ha arról esik szó, mikor lehet autópályája Békés megyének. Más kérdés, hogy az M4-es autópálya Püspökladány és Berettyóújfalu tervezett nyomvonalát úgy módosították, hogy az bizonyos szinten a Sárrét egészének, de elsősorban Füzesgyarmat környékének életében változást hozzon. Az M43-as autópálya Makó és országhatár közötti szakasza pedig a Mezőhegyes és környéki települések jobb megközelíthetőségéhez járulhatna hozzá.

A mezőberényieket azonban ez aligha vigasztalja, hiszen a városnak még valószínűleg jó néhány évet kell várnia, hogy egyáltalán szó lehessen a várost elkerülő út megépítéséről. Erdős Norbert, a település országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, az ügyben ismét Molnár Csaba közlekedési miniszterhez fordult. A szaktárca vezetője az írásbeli kérdésre adott válaszában hangsúlyozta, az elkerülő szakasz azonnali megépítésére nincs lehetőség, ám az M44-es út tehermentesítheti a szakaszt.

Rengeteg az új kátyú

A csapadékos időjárás, a nappali felmelegedés és az éjszakai fagy miatt az országos helyzethez hasonlóan naponta rengeteg új kátyú keletkezik a viharsarki utakon is.

— Békés megyében az eddigi körülbelül 18 munkanapon 70 tonna hideg aszfaltot használtunk fel kátyúzásra — mondta Abrankó Sándor. A társaság dél-alföldi regionális főmérnökségének vezetője hozzátette, különösen a 47-es főút Békéscsaba és Mezőberény közötti szakaszán javítottak ki rengeteg úthibát.

Az alsóbbrendű utakon, Dévaványa, Köröstarcsa, Orosháza és Sarkadkeresztúr térségében volt indokolt az alaposabb beavatkozás. A kátyúk maradandó megszüntetésére csak a kedvező időjárás beálltával lesz módja a társaságnak, a szokásos állapot május végére állítható helyre.

 

A szolgáltatásért az állam 28 évig fizet, évenként legfeljebb 13 milliárd 528 millió forintot. A leendő M44-es teljesen új, 2x2 sávos szakasz lesz, nem azonos nyomvonalon megy majd a jelenlegi 44-essel.

A 47-es főút fejlesztésénél eddig kapacitásbővítésről nem döntött a kormány. Rekonstrukciós munkákat végeznek majd a Mezőberény és Szeged közötti szakaszon 2007 és 2013 között. Rengeteg az új kátyú A csapadékos időjárás, a nappali felmelegedés és az éjszakai fagy miatt az országos helyzethez hasonlóan naponta rengeteg új kátyú keletkezik a viharsarki utakon is.

— Békés megyében az eddigi körülbelül 18 munkanapon 70 tonna hideg aszfaltot használtunk fel kátyúzásra — mondta Abrankó Sándor. A társaság dél-alföldi regionális főmérnökségének vezetője hozzátette, különösen a 47-es főút Békéscsaba és Mezőberény közötti szakaszán javítottak ki rengeteg úthibát.

Az alsóbbrendű utakon, Dévaványa, Köröstarcsa, Orosháza és Sarkadkeresztúr térségében volt indokolt az alaposabb beavatkozás. A kátyúk maradandó megszüntetésére csak a kedvező időjárás beálltával lesz módja a társaságnak, a szokásos állapot május végére állítható helyre. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!