Egyperces

2016.12.05. 12:54

Ötször is megbírságolták a napok óta a volán mögött ülő halott férfit

Az autónak sötétített ablakai voltak, így egy parkolóőr sem vette észre, hogy a vezető már nem él.

BAMA

A 62 éves, amerikai Jacob Morpeau halálának pontos dátumát nem tudták megállapítani, de az biztos, hogy több napja halott volt, amikor rátaláltak Miamiban. A családja november 11 óta nem hallott róla, kocsiján pedig öt parkolócédula hevert, melyeket november 12 és 15 között osztottak ki.

A férfira végül egy kíváncsi járókelő talált rá, akinek gyanús lett az a sok bírság a szélvédőn. Carolyn White bekukucskált az autó sötétített ablakán, ekkor látta, hogy egy férfi fekszik a kormány alá csúszva, a feje éppen az ülés közepén, kezében pedig egy hitelkártyát szorongat. A nő elmondása szerint ugyanakkor nem a parkolóőrök hibája, hogy nem vették észre Morpeau-t.

A későbbi vizsgálatok alapján a férfi természetes halált halt, ez egybevág azzal, hogy nemrégiben szívproblémái is voltak. A bírságokat érvénytelenítették.

Címkék#Hírkereső

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!