2024.01.03. 09:35
37 embert zsúfoltak be egy kisteherautóba a csempészek
Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás három litván embercsempész ügyében, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az iratokat megküldte a Veszprémi Járási Ügyészség részére - közölte honlapján szerdán a rendőrség.
Forrás: Shutterstock
Fotó: View Apart
Felidézték, hogy a bűnszervezet tagjai, Zelenkevic V., Arnoldas G. és Pavel K. a gyanú szerint 2022-ben autókkal szállítottak - magukat indiai, pakisztáni és bangladesi állampolgárnak valló, de személyazonosságukat igazolni nem tudó - migránsokat Magyarországon és Szlovénián keresztül Olaszországba. A beszerzett bizonyítékok alapján a gyanúsítottak 2022 augusztusában legalább négy alkalommal nyújtottak ily módon segítséget összesen több mint száz illegális migránsnak.
Az egyik esetben Zelenkevic V. Dudaron tett ki autójából 25 külföldit, akiket a közeli erdőben elrejtőzve találtak meg a rendőrök. A másik esetben Zalaegerszegen akarták igazoltatni Arnoldas G.-t, aki a rendőröknek nem állt meg, majd az árokba hajtott, aminek következtében több illegális migráns meg is sérült. Volt olyan eset is, hogy egy kisteherautóban 37-en utaztak, ekkor az autót Pavel K. vezette Szarvasnál - részletezte a rendőrség.
Kitértek arra is, hogy az elkövetői kör azonosításában és további szálak felkutatásában segítséget nyújtott az Europol, valamint a román, szlovén és litván hatóságokkal való együttműködés.
A nyomozók a három litván férfit "az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva, vagyoni haszonszerzés végett, a csempészett személyek sanyargatásával, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett" miatt hallgatták ki gyanúsítottként, jelenleg mindhárman letartóztatásban vannak - tudatták.
Hozzáfűzték, a KR NNI azt is vizsgálja, történt-e az ügyben egyéb bűncselekmény, illetve más is felelősségre vonható-e az embercsempészés kapcsán.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Kiderült kik tűntek el a verőcei hajóbalesetben: ők voltak a kishajó utasai (videó)
- „A fenébe” – mondta a fiú a telefonba, majd nyomtalanul eltűnt
- Képeken a verőcei tragédiában elsüllyedt hajó kiemelése – megrendítő fotók
- Segítséget kér a rendőrség a verőcei hajóbalesettel kapcsolatban (videó)
- Gyilkossági ügyben nyomoztak, női holttest helyett élve eltemetett férfit találtak a rendőrök