2024.04.18. 08:58
Hrabal és a cseh sör: vendégünk Vétek György sörszakíró
Stúdiónk vendége Vétek György volt, aki a cseh sör és kultúra lapjának, a Hetedik Lépcsőnek a szerkesztője. Beszélgetésünk apropóját Hrabal, a huszadik század egyik legnagyobb cseh írója és a cseh sör adta.
Vétek György Fotó: Beol.hu
Vétek György elmondta, Hrabaltól a Sörgyári capriccio vagy a Szigorúan ellenőrzött vonatok szállóigévé lett mondatait a mai napig idézik az olvasói.
– Hrabal a Sörgyári capriccio című regényét a nymburki, sörfőzdei élményeiről írta, a filmet Jiří Menzel rendezte, milliókkal szerettette meg ő is a boldog békeidőket és a kisvárosi sörgyár világát – ecsetelte Vétek György.
Kiderült, Menzel zseniális filmjeinek egyikében, az „Én kis falum”-ban hangzik el a következő, filozófiai mélységű párbeszéd a doktor és a teherautó-sofőr között: „Van valami behűtve a hetedik lépcsőn?” „Máris.” „Idefigyelj, Karel, hogy jöttél rá, hogy a hetedik lépcső a legideálisabb a sörnek?” „Sokéves megfigyelés eredménye. A hatodikon még túl meleg van, a nyolcadikon már túl hűvös.” Majd szertartásosan arcukhoz érintették a hűvös palackot, kortyoltak belőle, közben hunyorogva a kora nyári napba néztek.
Podcast-csatornánkat az Apple-termékeiden bárhova magaddal viheted. Kövess minket ott, vagy a Spotify-on!
Beol podcast
- Zuberecz Tibor átvehette a vadászok Kossuth-díját – podcasttal
- Segít a pályaválasztásban az iparkamara – podcasttal
- Változatos évaddal készül a Jókai színház – podcasttal
- Kolbász és blues a Nádasban: vendégünk Péli István
- Beindultak a zebrazsaruk: vendégünk Szombati Andrea rendőrségi sajtószóvivő