A magyar mézet népszerűsíti a királynő
Mik ezek?
X— A méhkirálynőről még a laikusok is tudják, hogy a kaptárban minden rajta múlik, így aztán minden méhecske az ő kedvét keresi, legalább is így képzeljük el iskola tanulmányaink alapján. De milyen szempontok szerint választják ki a mézkirálynőt, s mi a feladata annak, aki ezt a címet viseli.
— Ez a választás nem csupán a külsőségekről, a szépségről szól, sokkal inkább a rátermettségről, a szakmai felkészültségről. A jászberényi találkozón is ezen szempontok alapján ítélte meg a zsűri a jelentkezőket. Hatan indultunk el a címért, s végül nekem sikerült megnyernem a versenyt. Sokat készültem a megmérettetésre, igyekeztem felkészülni a lehetséges kérdésekre, ugyanis a méhészethez kapcsolódó szakmai tudásunkról is számot kellett adni. Emellett szempont volt még a jó kommunikációs készség, hiszen egy éven át én képviselhetem, népszerűsíthetem a magyar mézet szerte a világban.
— Hogyan keveredik egy ifjú hölgy a szúrós kis méhek közé?
— Családunkban többen is foglalkoznak méhészkedéssel, sokat segítettem nevelőapámnak, kijártam vele pergetni, s e közben szerettem meg ezt a tevékenységet. Egyre többet tanultam a méhekről, a mézről, s mind több méhésszel találkoztam, akikről elmondhatom, hogy nagyon tiszta szívű emberek. Néhány éve magam is részt veszek a rendezvényeiken, a kétévente megrendezendő méhészeti kiállításokon is ott vagyok. Különösen nagy élményt jelentett számomra az ausztráliai világkiállítás négy éve, ahol magyar mézet kóstoltathattam. Idén Argentínába is elutazom, hiszen mézkirálynőként ott is lesz dolgom.
— Sokan borzongva nézik, amint a tetőtől-talpig védőruhába öltözött gazdák a méhek között serénykednek. Ön nem fél a csípésektől?
— Nincs mitől félni, a méhek ugyanis nem szúrnak ok nélkül, nem érdekük, mert a szúrásba maguk is belehalhatnak. A méhészek egyébként füstölővel dolgoznak. A lényeg az, hogy ne csapkodjunk, hadonásszunk, maradjunk nyugodtak, s így elkerülhetjük a bajt.
— A magyarok mennyire szeretik a mézet?
— Remélem, hogy szeretik, de sajnos nagyon keveset fogyasztanak belőle. Pedig a magyar mézek minősége kiemelkedően jó, az akácmézünk világszínvonalú. Az Európában forgalmazott akácmézek 70 százalékát nálunk készítik. Magyarországon 15—25 ezer tonna méz terem évente, ennek 80 százaléka export. Csupán 4 ezer tonna fogy itthon. Az egy főre jutó fogyasztás 50—60 deka, míg az Európai Unióban az átlag 3—4 kilogramm. Fontos lenne, hogy hazánkban is tisztában legyenek az emberek a mézfogyasztás jótékony hatásaival, és saját egészségük érdekében minél többször használják, akár főzés közben is. Én magam még a kávét is így édesítem. A mézben rengeteg fontos nyomelem, enzim és vitamin található, s a fogyókúrázóknak is bátran ajánlhatjuk, hiszen nem hízlal, mivel a benne lévő gyümölcs- és szőlőcukor nem raktározódik el a szervezetben. Sajnos, erről nagyon kevés szó esik, pedig tudjuk, hogy a magyar emberek egészségi állapotán lenne mit javítani.
— A méhpempőt és a propoliszt egyesek valóságos csodaszernek tekintik. Milyen panaszainkat enyhíthetjük mézzel?
— Minden fajta másra jó. Az akácméz enyhíti a köhögést, fertőtlenít, a medvehagymaméz vértisztító, a repceméz gyomorsavtúltengésben szenvedők számára nagyon előnyös, s cukorbetegek is fogyaszthatják. A gesztenyeméz ásványianyag-tartalma nagyon magas, ami csökkenti a vérszegénységet. Javasolt trombózis és visszértágulat esetén fogyasztani, s kedvező hatása van az ízületekre, nőgyógyászati problémákra is, de még a potenciát is fokozza.
— Hol találkozhatnak a Békés megyeiek legközelebb a mézkirálynővel?
— A december 9—11. közötti gyulai méz és mézeskalács-fesztiválon biztosan itt leszek. Ezen a rendezvényen is lesz mézverseny, mézkóstolás, mézespálinka-verseny, cukrászati bemutató, mézes ételkülönlegességek helyben történő elkészítése.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Piknikre fel!
Egy pokróc mindenképpen kell, heverni a fűben, nézni a zöldet, élvezni a természetet és a szabadságot. És egy kosár is, tele finomságokkal! Receptválogatásunkban ötleteket találtok egy színes, ízes piknikhez!









