BEOL

Éppen a politikai idiotizmusról készültem írni az önkormányzati választások árnyékában (Pokorni, Torgyán, gyilkos listavezető stb.), amikor kiderül: ez is überelhető ám, a mi Ferink megmutatja most az ő népének, hogy bizony ért a nyelvükön, tudja mondani, hogy szar, kúrás, faszolás, kibaszott, böszme – az utóbbit mondjuk én nem nagyon tudom, mit jelent, de nyilván néprajzos barátaim és a Pápa környékén élők tudják.
Hajlok rá, hogy profi kiszivárogató akcióról van szó, nem ám lejáratási, sokkal inkább szimpátiakeltő lépésként. Egyelőre nem tudni, mi okból de a jelek egyértelműek: felkészült nyilatkozatok kormánypárti oldalon, tétovaság az ellenzéknél.
Egyébként abban is biztos vagyok - éppen a félkész jegyzetben készültem kifejteni -, hogy ezeknek a jóembereknek eszük ágában sincs nyerni. Az a néhány bebetonozott polgármester majd úgyis a helyén marad, azok esetleg kapnak valamit, az ellenzékiek nem, ezáltal merő kudarc lesz a munkásságuk és jól kikapnak 2010-ben. Meg aztán itt vannak a megyék: ha fideszes többségűek lesznek, sokkal könnyebb lesz végigcsinálni a régiós reformot, rendet vágni az ellenzéki sorokban, mint saját emberek sírását hallgatni, hogy no, de Feri, mi lesz az íróasztalommal? Mellesleg íróasztal jut még elég, hiszen a regionális átalakítás is nagy biznisz lehet adott esetben. Ja, hogy kevesebb fóka, több eszkimó? Akkor legalább erősödik a lojalitás a gazdi iránt.
Gyanúmmal a jelek szerint nem vagyok egyedül, egyre több elemző, illetve rájuk hivatkozó hírszolgálat látja így, a „kinek az érdeke” klasszikus felvetés mentén elgondolkodva. A botrány minden tekintetben Gyurcsány érdekeit szolgálja, legalábbis hosszú távon. A széles közvélemény talán nem fogadja a legjobban a kiszivárgott bazmegezéseket, de most nem is az ő meggyőzésük a cél, hanem azoké a szocialista párttagoké, akik hamarosan küldöttek lesznek a kongresszuson és elnököt választanak (meg aztán a társadalom bizonyos része nem is bánja, hogy végre nem a nyelvtörő konvergencia szó szerepel a napihírekben, hanem a lakodalmas kazettákról ismert pajzán kifejezések). A miniszterelnök pozíciója ugyanis egyértelműen megrendült a pártban, ami nem csoda, hiszen elég nehéz elhitetni bárkivel is, hogy a megszorítások szocialista, szociáldemokrata vívmányok. Így tehát a háttérben nagy erővel folyik a fúrás, sokak számára sokkal jobb lubickolni a csendes pocsolyában. Nos, alapjában véve velük beszél Gyurcsány olyan hangnemben, amilyenben, tessenek csak belehallgatni a bárhol letölthető hangfájlokba, vagy beleolvasni az írott változatba („Egzisztenciát lehet még találni sokat. Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe”). Ez bizony nem csak a küldötteknek jöhet be, hanem a közvélemény egy részének, mondjuk az ingadozó szocialista szavazóknak is (emlékszünk a régi közhelyekre a nyolcvanas évek elejéről: „Kádár elvtárssal semmi gond, csupán a környezetében lévők követik el a hibákat…”
Azonban mielőtt könnyezni kezdenénk, együtt érezve szegény Ferivel, véssük észbe: teljesen mindegy, hogy ki mit ért hazugságon, mit gondol az ország gazdasági helyzetéről, milyen szinonimákat tud elsorolni a nemi együttlétre, egy ilyen botránynak kulturált helyeken következményei vannak: minimum a lemondás, vagy legalábbis annak színjátékszerű meglebegtetése illendő lett volna a miniszterelnök részéről. Hiszen ha meg sem kísérli, úgy gondolja, a mi értékrendünkben helye van a hazudozásnak, nekünk így is jó.
Hát nem jó!  Ne csak látványelemekben, kommunikációs offenzívában akarjunk európaiak, nyugatiak lenni, hanem politikai kultúrában is, addig ugyanis a társadalmi morál is ott marad, ahol most van: a f*szban, sehol.