Vádemelés

2024.04.28. 11:49

A kismotoros fiú vészfékezett, de nem tudta elkerülni a balesetet

Súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetet okozott azzal, hogy nem adta meg az elsőbbséget az az 50 éves békéscsabai férfi, akivel szemben közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség. A vádlott pénzbüntetésre számíthat.

Licska Balázs

A férfi tavaly október 20-án egy járműszerelvénnyel közlekedett Békéscsaba lakott területén kívül, egy kisréti tanya felől a 470. számú út irányába vezető burkolatlan földúton. Úgy keresztezte a 470. számú úttal párhuzamosan kiépített kerékpárutat, hogy nem adott elsőbbséget a neki balról, Békés felől Békéscsaba irányába tartó kismotoros fiatalnak. A sértett, hogy elkerülhesse az ütközést, vészfékezett, emiatt sodródni kezdett, majd a bicikliúton elhelyezett oszlopnak ütközött és elesett. A balesetben a 17 éves fiú nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

vészfékezett, kismotor, fiú, baleset, vádemelés
Nem kapta meg az elsőbbséget a kismotorral közlekedő fiú, aki hiába vészfékezett, nem tudta elkerülni a balesetet. Illusztráció: Shutterstock

A vádhatóság szerint az 50 éves férfi megszegte a KRESZ-ben foglaltakat, miszerint a másik jármű érkezési irányától függetlenül elsőbbséget kell adni az útkereszteződésben a földútról érkező járművel a szilárd burkolatú útról érkező jármű részére.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában