2012.11.28. 13:36
A kőszívű ember fiai próbáján jártunk
Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényének színpadi adaptációját viszi színpadra 2012. november 30-án a Békéscsabai Jókai Színház, Seregi Zoltán rendezésében.
Békéscsabai Jókai Színház- Kőszívű Ember Fiai Színházi próba
Fotó: Lolliii
A nagyszabású történelmi drámát klasszikus, kosztümös produkció formájában láthatja majd a közönség. Korhű jelmezekben állítja színpadra a Békéscsabai Jókai Színház Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regényét. Az elsősorban felnőtt nézőknek szánt produkció szorosan kapcsolódik az iskolai oktatási anyaghoz is, így a fiatalabb nézők számára is izgalmas kalandozás lehet irodalom és színház határmezsgyéjén.
A teátrum szinte teljes társulata színpadra lép majd az előadásban, amelynek két fő mozgatórugója a szenvedély és a zaklatottság – mondta el Seregi Zoltán rendező. Baradlaynét Kovács Edit, a három fiú karakterét Tege Antal, Csomós Lajos és Czitor Attila formálják meg.
A színpadi változat a szereplők életútját a regényhez igazodva, annak legfontosabb pontjait érintve követi nyomon a Fekete Péter által kialakított játéktérben, Vesztergombi Anikó korhű jelmezeivel, vetített animációk segítségével.