Torgyán: Nagy meglepetést fogunk okozni!
Mik ezek?
XTorgyán József az atv.hu-nak elmondta, pártját az elsők között regisztrálta az Országos Választási Bizottság és biztos benne, hogy bőven át fogják lépni az 5 százalékos parlamenti küszöböt. „Napról-napra erősödünk, egyre többen támogatnak minket. El tudom képzelni, hogy nagy meglepetést okozunk majd” – fejtegette Torgyán, ugyanakkor hangsúlyozta, pártja választási és programpárt, és mindenféle támogató fillér nélkül kampányolnak.
Torgyán továbbra is az egyik legnagyobb problémának látja, hogy „ugyan elmentek a tankok, de jöttek helyette a bankok”. Ezt egyébként állítása szerint már annak idején is megjósolta. Hasznosnak tartaná, ha megszüntetnék a privilégiumokat, ezzel pedig a bankok éppen olyan résztvevői lennének a gazdasági versenynek, mint például a kiskereskedők. „Tömi a zsebüket az egész világ, a kisvállalkozókat meg kirekesztik”, fogalmazott.
A párt programjának sarkalatos részét képezi a termőföldek magyar kézben való megtartása, Torgyán szerint ugyanis lassan oda jutunk, hogy a mezőgazdaságból élők saját földjeiken bérlőkké és szolgákká válnak. A rendszerváltás időszakában egymillió hatszázezer őstermelő volt az országban, mára számuk hatszázezer alá csökkent, tehát több, mint egymillió ember ma már nem állít elő értéket, hanem kivétel nélkül segélyből tengődik, mondta a politikus.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
- ÁSZ alelnök: nincs politikai motivációja az MNV-ről készült jelentésnek
- Fellendülőben a vallási turizmus - Milliárdos fejlesztések
- Kökény: amikor ésszerűsíteni próbáltunk, mutyizók voltunk
- Nagy kérdés: kire voksolnak az LMP szavazói, ha nem sikerül az ajánlószelvények összegyűjtése
- Továbbra is verhetők az orvosok
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 43 hozzászólás érkezett-
43. toll 2010. február 9. 09:31
Akkor lenne a politikai elitt becsületes ,ha közösen kézenfogva mind elvonulnának.Nen erröl volt szo rendszerváltáskor,sem az unioba lépéskor.Hány esély kell nekik.Az eddig kormányzó pártok büneit ide fölsorolnám itt ebédelnénk a gépnél.Ezt apolitikát probálnák meg eladni nyugaton.Két nap azt vége.Közösen tettek tönkre mindent.Választásoktol mér lenne változás.Lessz pénz adoságra,orvosra,oktatásre,sportra,stb.Arra jó aválasztások hogy az emberek várják a csodát,és igy legalább nem csinálnak valodi rendszerváltást.Májusra mindenki kijozanodik,bárki is nyerjen.Mert ugye akármi is lehet.Mert különben mér a socik nyertek kétszer.
-
42. misi.... 2010. február 9. 09:09
Vén MARHA!!!!!!!
-
41. Orbán-Torgyán kormány! 2010. február 8. 19:08
Komoly csipet-csapat lesz. Legalább megint lesz show müsor,a sztárügyvéd elöadásával és Viktorka tapsikálásával.Kérdés csupán az kimer neki szolni,hogy Joska ülj le,mert Viktoria kevés lesz hozzá.
-
40. nahát 2010. február 8. 17:55
VANNAK MÉG BEFEJEZETLEN ÜGYEI A VÉN MAJOMNAK!!!!VAGY ÜRES A ZSEB???MÁR A HAMUT IS MAMUNAK MONDJA DE MÉG KAPAR!!!
-
39. Szavazó polgár 2010. február 8. 17:33
Torgyán Úr!
Azért örlök, hogy ismét bevetette nevét a politikába, mert így könnyebb emlékezni a sokak által dicső korszaknak említett 1998-2002-es kormányzati ciklus éveire!
Sok minden eszünkbe jut, majd mások felsorolják!
Én csak egy hál'Istennek - meg nem valósult - álmát említem fel: a 40 aranykoronás Maros hordallék területet Dél-Békésben el kellett volna árasztani, vadítani, hogy kellő vadászmezők alakuljanak ki búza- és kukoricatermő területek helyén.
Most is ezt akarja? A még ott élő gazdálkodókkal mi lesz: -
38. NÉLKÜLE 2010. február 8. 17:00
IGEN A KISGAZDÁKAT TÁMOGATÓ PÁRTRA DE VELE SOHA TÖBBÉ.
-
37. jajj!!!! 2010. február 8. 16:57
Istenem,de nagy állatkerted van!!!!!!Vén majom még nem lakott jól???Még viccnek is szörnyű!!!!
-
36. Viktor győzött! 2010. február 8. 16:53
Viktor Janukovics eddig a befutó Ukrajnában.
-
35. sunyi 2010. február 8. 16:47
Ha egy csepp jó érzés lenne Orbán és Torgyán/ minek nevezzem? / állampolgárban már rég elhúztak volna innen és nem szennyeznék a levegőt. Amit ezek csináltak annó regnálásuk alatt több mint cirkusz. Sikerült tönkretenni végleg az Európa hírű mezőgazdaságot. Sikerült szétverni a történelmi Kisgazda Párt-ot. Roppant kíváncsi vagyok rá, hogy a magára valamit is adó gazdák hogyan emésztették ezt meg? Ki bocsájthat meg két ilyen némbernek. Most beszél Orbán is az elszámoltatásról, felelősségre vonásról. Talán neki is és a szenilis Torgyánnak venni kellene egy tükröt, belenézni és a konzekvenciát levonni. /Az sem biztos, hogy értik amit leírtam/.
-
34. Kedves 14, 2010. február 8. 16:46
Önnel egyetértek.Az apám még tagja volt a hajdani Kisgazda Pártnak.Ennek a rendkívül stabil tagságú pártnak a tönkretétele volt Torgyán J., MSZMP által előírt párt-feladata.Sikerült.
Az MDF tönkretétele is, bár ez nem T.J. nevéhez fűződik.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X| CHF/HUF | 219.27 | +0.066% | ![]() |
| EUR/HUF | 284.46 | +0.002% | ![]() |
| EUR/USD | 1.28 | +0.035% | ![]() |
| USD/HUF | 221.97 | +0.011% | ![]() |
Kalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák
3 havi teljesítmény alacsony kockázat (klasszikus)
- Aranykor Nyugdíjpénztár 2.47%
- HONVÉD Nyugdíjpénztár 2.37%
- Évgyűrűk Magánnyugdíjpénztár 1.96%
- Dimenzió Magánnyugdíjpénztár 1.8%
- Villamosenergia-ipari Társaságok Nypt 1.69%






