2024.05.06. 09:50
Keresettek a segédmunkások a vidéki Magyarországon
21. század ide vagy oda, technológiai fejlődés ide vagy oda, a kétkezi munka fontossága kicsit sem veszett oda. Sőt, talán fontosabb, mint valaha. Erről még maga a miniszterelnök is beszélt a szakmai fórumon. A digitalizáció és a technológia ugyanis több esetben a szellemi vagy betanított munkát érintik, azok viszont, akik szerszámokkal dolgoznak komplexebb módon, továbbra is jó úton járnak.
Forrás: freepik.com
Segédmunkás állások Baján
Amíg óriási szükség van a szakemberekre, addig a segédmunkásokra is. Hiszen ők azok, akik segítik a szakmai, fizikai munkát, megtanulják a feladataikat és folyamatosan segítik a vállalkozókat, alvállalkozókat, építkezéseket és így tovább. A vidéki Magyarországon, például hazánk legdélibb pontján, a Mohácsi-szigettel szemben, Baján is akad segédmunkás álláslehetőség.
A Brinmetal Kkt.-nél segédmunkás állás Baján – egy példa a bajai munkalehetőségek közül, de a környéken még számos másik bajai cég és vállalkozó keresi a munkatársait hosszú távra.
Mit csinál a segédmunkás és mihez kell értenie?
Ami biztos, hogy érdemes érteni a kézi- és gépi szerszámokhoz, precíznek, alaposnak kell lenni, a kézügyesség is nagyon fontos, de a terhelhetőség, a jó fizikum, és a megbízhatóság szintén alapvető kritériumok. Lehet az egy garázskapu gyártása vagy bármi más, egy jó segédmunkás akár több építkezési feladatban is hatékonyan be tud segíteni.
Nagy előny a gyors munkába állási lehetőség, és akár betanítással is meg lehet tanulni a munkafolyamatokat egy hozzáértő szakember kezei mellett. Így aki rátermett, szeretne dolgozni és tud is, hamar megtalálhatja számítását e téren. A jó segédmunkások kezét pedig nem nagyon szeretik már elengedi ezt követően.
Milyen fizetésre és jövőképre lehet számítani a segédmunkásoknak?
A fizetési sáv körülbelül havi bruttó 250-400 ezer forint körül mozog, de ezt pozíció és vállalkozója is váltogatja – ott vannak továbbá még a túlóralehetőségek, a bónuszok is. Munka szinte mindig van, így nem kell unatkozni. Ahogy pedig a bevezetőben is említettük, a jövő is ígéretes abból a szempontból, hogy a kétkezi munka talán az utolsók között veszélyeztetett a gépek, a mesterséges intelligencia és a robotok által.