hírek, képek, témák - Békés - Gyula és környéke
Napi szavazás: kedveli Ön a rajzfilmeket?
A hosszú hétvégén erre a kellemes tömegkulturális kérdésre várunk választ.
Az alvázon lógva próbált meg belógni a török
A pótkocsi alvázán lógott az a török férfi, aki illegálisan próbált meg az országba belépni Gyulán.
Négy körözött bűnözőt fogtak el a megyében
Az elfogások napja volt a csütörtöki: négy bűnöző is lakat alá került a megyében.
Becsapják a munkavállalókat a Jogpontok tapasztalatai szerint
Leggyakrabban a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos kérdéssel fordultak a Jogpontok szakembereihez a munkavállalók az elmúlt egy évben.
Bajnai látja az alagút végét
Megyénkbe látogatott csütörtökön Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő Nagyszénáson egy elkészült beruházást avatott fel, Mezőberényben új üzem alapkövét tette le. Közben egyeztetett a Békéscsaba—Mezőberény út felújításáról, majd Gyulán fejezte be programját.
A munkaügyi ellenőrzéseken minden második cég elbukik
A gazdasági válság a jelek szerint felbátorította a Békés megyei cégvezetőket: tavaly az ellenőrzött vállalkozások több mint felét kapták munkaügyi szabálytalanságon.
Rendkívüli ülésen fogadták el a képviselők Gyula idei költségvetését
A képviselők csütörtökön délelőtt rendkívüli testület ülés keretében megszavazták Gyula ez évi költségvetését — tudtuk meg csütörtökön dr. Perjési Klárától. A fürdőváros polgármestere kérdésünkre elmondta: településük 2010-ben csaknem 8 milliárdos összegből gazdálkodik.
Lőttek a sportlövőknek?
Szigorodtak a szabályok, ezután csak pszichológiai alkalmassági vizsgálat után lehet lőfegyvert birtokolni. A változásoknak a sportlövők lehetnek a legnagyobb vesztesei.
Bajnai üzemcsarnokot avatott Nagyszénáson
Megkezdte Békés megyei látogatássorozatát a miniszterelnök. Bajnai Gordon elsőként Nagyszénáson avatott üzemcsarnokot. Nem maradt el a libatolvajozás sem.
Képgalériák - Békés - Gyula és környéke
-
Kormányfői vizit Békés megyében
2010. március 11. (csütörtök)
-
Hargitai burgonya a békési árváknak (Gyula, március 4.)
2010. március 4. (csütörtök)
-
A megye országos diákolimpiai bajnokait köszöntötték (Békéscsaba, január 26.)
2010. január 26. (kedd)
-
Világháborús sírokat találtak Gyulán (január 22.)
2010. január 22. (péntek)
-
Halálos baleset Elek és Gyula között (január 19.)
2010. január 19. (kedd)
Témák - Békés - Gyula és környéke
-
Labdarúgás NB III
Labdarúgás NB III. Békés megyei vonatkozású hírek, információk, elemzések, eredmények
-
Nyereményjáték
Beol.hu nyereményjáték
-
Labdarúgás
-
Bűnesetek
Bűncselekmények Békés megyében
-
Színház
Hírek, információk a Békés megyei színházi világról
-
Tűzesetek
Tűzesetek Békés megyében, katasztrófavédelmi és tűzoltósági hírek
-
Beol-poll
A Beol kérdez
Közélet
Kultúra
Gazdaság
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Vízfesztivál, pályázatokkal | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | CÉGTÁR | Pályaválasztás | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | KISVÁROS | Szabó Eszter blogja | Nyereményjátékok | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Belvon Attila | Dancsó József | Domokos László | Erdős Norbert | Fetser János | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Mátéfi Eszter | Molnár László | Nagy Béla | Németh Béla | Pengő Erzsébet | Perjési Klára | Tóth Imre | Tóth Károly | Vantara Gyula | Varga Zoltán | Virág Zsuzsánna
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
-
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
-
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
-
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
-
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
-
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
-
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
-
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
-
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
-
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
-
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
-
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
- Sonkakirályt is avatnak a gyulai sódarmustrán
- A munkaügyi ellenőrzéseken minden második cég elbukik
- Szokott Ön túlórázni?
- Halott férfit találtak az égő házban
- Még egy hétig lehet gyűjteni a kopogatócédulát
- Az alvázon lógva próbált meg belógni a török
- Négy körözött bűnözőt fogtak el a megyében
- Kitüntetett APEH-munkatársak Békés megyében
- Jogpontok: becsapják a munkavállalókat
- Puskás Öcsi a síron túl ásványvizet reklámoz
- A szomszédok mentették ki a családot
- Rippl-Rónai-játék: itt az ötödik forduló
- Elmarad szombaton a Battonya-Szolnok NB III-as mérkőzés
- Ki nyert belépőt az igazgatói páholyba?
- Lerakták a battonyai erőmű alapkövét
- Békési gyilkosság: megszólal az áldozat családja
- DIPLOMÁST keresek csapatépítésre, vezetésre. 30/339-3266.
- Otthoni dolgozókat keresünk, borítékolási munkára. A munkaidő kötetlen. Kereseti lehetőség: 95000...
- BIZTONSÁGI őr tanfolyam indul (OKJ) Békéscsaba, Orosháza, Gyomaendrőd városokban. Állás...
- B, C. kategóriás jogosítvánnyal, román nyelvtudással rendelkező fiatalember munkát keres. Tel.:...


