Megmaradt Kara Misának

Miért pont Misa? Hogy ne legyen két Misi a zenekarban?
Mindig is így szólítottak, gyermekkoromtól kezdve. Ha történetesen Misinek szólítanak, akkor most két Misi lenne, Mező Misi és én. De nincs ebben semmi tudatosság, egyszerűen csak megmaradtam Misának.

Hogy sikerült a hétvégi margitszigeti koncert, mely lényegében lezárta a nyári szezont?
Általában nem próbálunk különösebben egy-egy fellépés előtt, most azonban nagyon komoly előkészülek előzték meg a margitszigeti eseményt. A szentendrei ABS Big Banddel közösen koncerteztünk, mely gyakorlatilag egy katonazenekar. Mind a próbák során, mind a színpadon nagyon jó élményeket szereztünk, hihetetlen profizmussal hangszerelték át fúvószenekarra a Magna-dalokat. A másik fellépő Cakó Ferenc képzőművész volt, aki három számunk alatt lenyűgöző homokanimációkat készített a közönség szeme láttára.

Maga a nyár mozgalmas volt, hiszen a fesztiváloktól kezdve a gólyatáborokon át a falunapokig mindenhol megfordultunk, örömünkre konformak vagyunk minden közönségtípussal zenei ízléstől és életkortól függetlenül.

Az, hogy a zenéjük ilyen többrétegű, tudatos munka gyümölcse? Nem csak a falunap-Sziget kontrasztra gondolok, hanem arra is, hogy a progresszív mr2-től kezdve a legeldugottabb helyi rádiókig játsszák a dalaikat.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érezzük meg egy új dalról, hogy sláger lesz-e vagy sem, ám nincs a háttérben tudatosság. Őszinte zenét írunk, melyekhez én írom a szövegeket, ezek elsősorban a saját életemről, érzéseimről szólnak. A médiáról szólva: emlékszem arra az időre, amikor csak barna kordbársony nadrágot lehetett kapni az Úttörő áruházban. Mivel az embereknek nadrág kellett, megvették, amit az áruház vezetője úgy értelmezett, hogy ez egy slágertermék, ezért folyamatosan utánrendelt belőle. Mára szerencsére sokszínű a zenei kínálat a rádiókban, televíziókban, örömünkre szolgál, hogy mind a populáris, mind a progresszív szegmensbe beférünk.

Belső égés lesz az új lemez címe, melynek gőzerővel folynak az utómunkálatai. Mire számíthatnak a Magna-rajongók?
Jómagam nagyon ritkán hallgatom vissza régi dolgainkat, most azonban kivételt teszek: ezt a lemezt valamiért – talán a személyes kötődésem miatt – nagyon sokszor meghallgattam már. Egységesre, érzelemdúsra sikeredett, már csak két számot kell finomítgatni, aztán kezdődhet a nyomás. Nem titok, hogy a szövegek nagy részét a folyamatban lévő válásom inspirálta, egy szerelem végének mindenféle rétege megtalálható a dalok közt: az ember néha vágyakozik, néha pedig azt mondja, hogy mégsem - ezt a vívódást tükrözi, ami nagy valószÍnűséggel sokak számára lesz ismerős érzés.

Ez már korábban is megfigyelhető volt, hogy a privát szférájából táplálkozik, mi több, beengedi a komfort zónájába a közönséget, például Dézi lányáról is írt egy dalt, melyet maga énekel. Nem fél, hogy a bulvársajtó érdeklődésének homlokterébe kerül, s ez elvonja a figyelmet a tényleges művészi munkától?
Nem tartok ettől, azért nem vagyok én olyan mainstream arc, hogy bulvárlapokat lehessen az életem történéseivel eladni. Amikor dalokat írok, egyébként sem mérlegelek ilyen szempontokat, ha ezek a dolgok inspirálnak, akkor ezekről írok – ez jött, ez van.

A mai harmincasok, negyvenesek talán még emlékeznek az alternatív rockzenét játszó Kara Misára, például a gyulai Mink zenekarból. Ha visszatekint akkori önmagára, az a Kara Misa vállalná jelenlegit?
Ahogy az élet alakítja, az ember úgy idomul, azonban én alapvetően megpróbáltam a földön maradni. Nemrégiben akadt kezembe egy kép, melyet Volent Kati festőművésztől kaptam ajándékba nyolcadikos ballagásomra. Egy Jimi Hendrix-portréról van szó, mely mindvégig velem volt, de csak most olvastam el a hátulján az ajánlást, melynek a lényege: “Tudom, hogy művészeti pályára lépsz, de vigyázz, soha ne alakítson át a siker”. Nos, azt hiszem, sikerült megfogadni ezt az ajánlást. Az is igaz, hogy mostanában jóval nyugodtabb vagyok, sok dolgot átértékeltem magammal kapcsolatban. Visszatérve az eredeti kérdésre: olyan szintű megalkuvásra sosem kényszerültem, ami elvtelen kompromisszumokkal járt volna emberileg vagy zeneileg, annál is inkább, mivel mi a bandában mindig magunknak csináljuk a muzsikánkat.

Igaz az a városi legenda, hogy kettes volt magyarból?
Mint minden legenda, részben igaz: valójában csak az érettségin kaptam kettest, ami az oktatás akkori állapotát tükrözi. Véleményem ugyanaz, mint akkor: nem az az irodalom, amikor a diákokba verik, hogy ki mikor született és mikor halt meg, továbbá a katedráról kinyilvánítják, hogy mire gondolt a költő, amikor éppen írta a verset, hanem arról, amit az olvasónak jelent. Azóta más lett a világ, lehet, hogy az oktatás terén is történtek pozitív változások. Egyébként nem csinálok én ebből személyes ügyet, sőt az igazsághoz tartozik, hogy általánosban nagyon szerettem a magyartanáromat, ezáltal a magyart is.

A Tankcsapdát, a már megszűnt Kispál és a Borzot és a Magna Cum Laudét leszámítva nem sok élvonalbeli zenekar teheti meg, hogy vidékről irányítja ügyeit. Önök egyszer sem csábultak el?
Az igazat megvallva Mező Misi, az énekesünk már felköltözött Budapestre, de ha itt élne, akkor is működne a dolog. Én nagyon szeretem a szülővárosomat, sőt a zenekarban én vagyok az egyetlen tőzsgyökeres gyulai. Most a már említett magánéleti válságom miatt felmerült a költözés gondolata, de nem Budapestre, hanem valami dimbes-dombos-tavas falucskába. Csak hát van egy lányom, akit nagyon szeretek és a távolság nem lenne a hasznára, és persze nekem sem, ezért valami átmeneti megoldást keresek.

A Magna Cum Laude a zenén túl a civil szférában is aktív. Nem próbálták még politikai pártok becserkészni a bandát?
Mindig megpróbálunk távol maradni, csupán egyszer csaptak be: egy alkalommal nem mondták meg, hogy kampányeseményen kell játszanunk. Majdnem el is maradt a koncert, végül a színpadon elmondtuk, hogy mi csak egy zenekar vagyunk és semmi közünk az esemény eredeti céljához. Egyébként valóban sok ügy mellé odaállunk a hátrányos helyzetű gyermekek támogatása és más elesettek támogatása mellett részt vettünk az Élet menetén, minden évben a Sirató című számunkkal hívják fel a figyelmet a holokausztra való megemlékezés fontosságára. Az idén bejegyezték az alapítványunkat is, így szervezett keretek közt segíthetjük az általunk is fontosnak gondolt ügyeket.

- Hull a hó, fú a szél/a Magna örökké zenél - bár ez a szlogen olvasható a weboldalukon, de tudjuk, a popzene az állandó mozgásokról is szól. El tudja magát képzelni egy Magna utáni állapotban? Mondjuk úgy, hogy máshol zenél, vagy úgy, hogy békés polgári életet él?
- Világéletemben dolgoztam, így nem esnék kétségbe, ha ismét valami polgári foglalkozás után kellene néznem. Bár a bandában még hatalmas energiák rejlenek, tisztában vagyok vele, hogy semmi sem tart örökké, így ez az életforma sem. Annyi bizonyos, hogy jelenleg is foglalkozom más dolgokkal, például van két, egyelőre nem publikus projektem, fejlesztgetem kis házistúdiómat, melynek segítségével lehetőséget szeretnék biztosítani fiatal muzsikusoknak a kibontakozásra, azaz szívesen végeznék hasonló munkát a jövőben. Nem az a vágyam természetesen, hogy egy íróasztal mögött töltsem a fennmaradó éveimet, de ha egy kihívás kellően izgalmas és kreatív, szívesen állok elébe.

Kara Misa 1977-ben született Gyulán. Tizenkét éves korában vett először kézbe hangszert. Első zenekara a T-Boy volt, majd játszott az Andaxin, a Bisztróbaleset Band és a Mink zenekarokban, majd zenésztársaival megalapította a Magna Cum Laude zenekart. 2006-ban az év szövegírójának választotta a szakma és a közönség. Zeneileg Jimi Hendrix, Tom Waits és a Led Zeppelin hatott rá leginkább.

Hobbija a természetbúvárkodás, szívesen horgászik, gombászik, sőt vadászvizsga letételére is készül. Egy kislánya van, a két és fél éves Dézi.

Hobbija a természetbúvárkodás, szívesen horgászik, gombászik, sőt vadászvizsga letételére is készül. Egy kislánya van, a két és fél éves Dézi.

-->