Pro Urbe kitüntetést kapott Forró Gyula tótkomlósi karnagy

A családban nem volt hagyománya a tanításnak. Igaz, a nagyapa tangóharmonikán játszott, de nem ezt az örökséget vitte tovább Forró Gyula.

– Jövőre 50 éves a helyi úttörő­zenekar. Ott indult el a zenei pályán. Hogyan kezdődött?

– Máté Mátyás azt szerette volna, ha a klarinétot ­választom. Én a trombita mellett döntöttem, miután osztályfőnököm, Laukó Erna ­néni javasolta a hangszeres tanulást. Két év se kellett, bekerültem a zenekarba.

– Meddig jutott trombitásként a ranglétrán?

– Akkoriban nem voltak olyan versenyek, mint manapság. De a hangszer iránti szeretetem a Tömörkény István művészeti szakközépiskolába vitt. Ott érettségiztem. A katonaságnál is jól jött a trombita, bekerültem a vásárhelyi helyőrségi fúvószenekarba, sorkatonaként másfél éven át zenéltem.

– 1984-től az Orosházi Liszt Ferenc Zeneiskolában és a Tótkomlósi Fiók Zeneiskolában kezdte meg tanári pályáját. Jó döntés volt?

– Olyan életpályát választottam, amiben jól érzem magam. Akiktől én tanulhattam, kiváló tanárok voltak, jó példáikat magam is képviselem. Ha már szólistaként nem jutottam még magasabb szintre, átadom a tudásomat azoknak, akik előtt még ott a lehetőség.

– Új fejezet kezdődött Tótkomlóson 1987-ben. Önálló zeneiskolája lett a településnek.

– Nagy lehetőséget kaptunk. Az alapokról építkeztünk. A hangszeres tudás megszerzésére lehet csak tanszakokat építeni. Jól működő réz- és fafúvós tanszakok pedig egy zenekar alapját jelenthetik.

– Mikor ért be a munka?

– Már ott voltunk az országos trombitaversenyeken a ’90-es évek végén. Odáig eljutni, a legjobbak között tótkomlósiként megjelenni, nagyon nagy ­dolog volt. Ezek voltak a tapasztalatszerzés évei nemcsak a növendékeknek, de nekem is. Fel­ért egy szakmai képzéssel egy-egy verseny. Az utóbbi 10 évben megyei, területi, országos versenyeken növendékeim számos dobogós helyezést, különdíjat, kiemelt nívó díjat, kiemelt arany minősítést hoztak haza.

– Kivételes helyzetben van a város: két kiváló zenekara is van. Az ön által vezényelt gyermek és a Krcsméri János által irányított ifjúsági fúvószenekar. Soha nem volt rivalizálás?

– Azért dolgozunk, hogy felmenő rendszerben, közösen teremtsük meg a feltételeit annak, hogy a legjobbak kezdetben a gyermek, majd később, fejlődve, az ifjúsági zenekarban zenélhessenek. Mindenki bizonyítani akar és bizonyíthat is a maga kis közösségében. Rivalizálásról szó nincs.

– Mondják, növendékszeretete példás. Sokan választották a zenei pályát élethivatásuknak. Volt tanítványai visszatérnek.

– Sok időt töltök a gyerekekkel. Az egyik szülő mosolyogva jegyezte meg: szólíthatnának apunak is a tanítványaim. Tagadhatatlan, ha versenyre, fellépésekre készülünk, nem számít, hogy ünnep vagy hétvége van, megállás nélkül gyakorolunk.

– Az otthoniak viszont kevesebbet kapnak az apából…

– A feleségem nyomdász, de három gyermekünk megszületése után lemondott erről a pályáról, most dajkaként dolgozik. Gyula fiam diplomás futballista, Dárdai Pál idején tagja­ volt a válogatott keretnek. Tamás banki informatikus, Szilvia lányunk élelmiszermérnöknek tanul. Amíg Tótkomlóson éltek s tanultak, része volt a hangszer az életüknek. Fuvola, trombita és zongora volt a kedvenc hangszerük.

– Milyen zenét hallgat az, akinek a mindennapjait is a komolyzene tölti ki?

– Az önképzéshez, a fejlődéshez igényes zenét kell hallgatni. Az autóban Bartók rádió szól. Van komolyzenei csatorna a tévében, azt szívesen nézem.

– A trombitatanár és karnagy mit csinál, ha nem tanít, ha nem a gyerekekkel gyakorol?

– Méhészkedek 30 éve, van 40 méhcsaládom. A nagy kert öröm nekem.

Névjegy

Forró Gyula 1964-ben született. Nős, három gyermek édesapja. 1991-ben a Szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola trombita szakán szerzett trombitatanári diplomát. Rendszeresen részt vesz szakmai kurzusokon, továbbképzéseken.

1986–2015-ig állandó tagja volt a Békéscsabai Szimfonikus Zenekarnak. 1987 óta a Tótkomlósi Alapfokú Művészeti Iskola rézfúvós tanszékvezető tanára. 1987 óta vezeti a Tótkomlósi Gyermek Fúvószenekart.