Egy köszönőlevél is hatalmas elismerést jelent számára

– Kevesen mondhatják el magukról, hogy már tizennyolc évesen a hajléktalanellátásban dolgoztak, a fedél nélküli embereket segítették…

– Nagycsaládból származom, hárman voltunk testvérek. Édesanyám varrónőként, édesapám asztalosként dolgozott éjt nappallá téve, hogy számunkra a legjobb körülményeket biztosítsák. Én pedig belenőttem a gondoskodásba, már nyolc-kilenc évesen főztem, mostam, így számomra egyfajta kiteljesedést jelentett, amikor a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban szerzett érettségi után a Szegedi Orvostudományi Egyetem szociális munka szakán tanulhattam tovább. Abban is biztos voltam, hogy a felsőfokú tanulmányok mellett szeretnék valamilyen segítő szakmában dolgozni. Így helyezkedtem el Szegeden, a nappali melegedőn.

– Mennyire volt nehéz ilyen fiatalon ebben a hivatásban helytállni?

– Számomra rendkívül meghatározó időszak volt. Szeretetéhségben és figyelemhiányban szenvedő embereknek segíthettem, ahol gyakran egy-egy beszélgetés többet számított, mint egy tál meleg étel. Fiatalok is voltak a fedélnélküliek között, akikkel sokszor rendkívül inspiráló eszmecserét folytattunk.

– Dolgozott Szegeden a humánszolgáltató központban, majd Eleken. Már itt is számos területen úttörőnek számítottak, ami a Magyar Pünkösdi Egyház Közösségi Missziójában még inkább kiteljesedett. Minek köszönhető a sok-sok újítás?

– A szociális munkás végzettséget követően menedzseri diplomát szereztem Kecskeméten, mert fontosnak tartottam, hogy mindig megragadjuk a fejlesztési lehetőségeket, mindig új szolgáltatási elemeket építsünk be a munkánkba. Az egyház erre minden lehetőséget megadott, és mára a szociális szolgáltatásaink hálózattá nőtték ki magukat. Békés megye több mint ötven településen, illetve Szegeden és Budapesten is jelen vagyunk.

– A szociális szférában a legtöbbször másként mérik az eredményeket. Önnek mi jelenti a legfontosabb elismerést?

– Számomra óriási érték egy-egy köszönőlevél vagy telefonhívás, amelyekből érkezik jó néhány. Az ellátottjaink döntő többségében nehéz anyagi helyzetű emberek, akik a saját csekély jövedelmükből áldoznak arra, hogy hívjanak vagy levelet küldjenek. A vezetők leggyakrabban a panaszokkal találkoznak, de nagyon jó érzés, hogy milyen sokan hálásak azért, amit teszünk. Ilyenkor tudhatjuk, hogy elértünk valamit.

– Milyen a fogadtatása a Dél-Békési Étkeztetési Centrumnak?

– Gyakorlatilag minden előzetes várakozást felülmúló. Amikor csatlakoztunk Simonka György országgyűlési képviselő, a szolgáltatás elindítását célzó kezdeményezéséhez, nem gondoltuk volna, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen széles körben lesz igény a népkonyhára. A településvezetők közül is többen úgy gondolták, hogy a szolgáltatás igénybevételének stigmatizáló hatása lehet, és ahogy ez homályosodik, úgy fejlődik majd az étkeztetési centrum. Tévedtünk, az első perctől kedvező a fogadtatása, több száz adag ételt fogyasztanak el a rászorulók naponta. Úgy vélem, hogy ebben pozitív szemléletű kollégáinknak is nagy szerepe van, hiszen mosolyogva, az emberekhez odafordulva várják a vendégeket.

– Kíváncsivá tesz, hogy miként kapcsolódik ki?

– Nem vagyok az a pihengető típus. Szabadidőben is az aktív kikapcsolódásra helyezem a hangsúlyt: biciklizem, illetve szeretek virágokkal bíbelődni.

Félszavakból is értik egymást

Bodorló Borbála számára rendkívül sokat jelent, hogy munkatársai jelentős részével hosszú évek óta dolgozik együtt, már félszavakból is értik egymást.

– A segítő szakmákban dolgozókat a mentális és fizikális leterheltség miatt fenyegeti a kiégés veszélye – mondta el kérdésünkre a szupervízori végzettséggel is rendelkező szakember. – Ennek megelőzésére komoly hangsúlyt fektetünk. Éppen ezért ezekben a hónapokban is tréningeket szervezünk, hogy munkatársaink megvédhessék énjüket a nehezebb munkahelyzetekben. Ehhez önismeretre, sok hitre és szeretetre van szükség.