Rangos elismerést kapott a vésztőiek Klári nénije

– A méltatása során elhangzott, hogy ha ma lenne fiatal, ugyanúgy ezt a pályát választaná. Miért?

– Szeretem a gyerekeket, a szülőket, szeretek segíteni, és úgy érzem, hogy ezt be is bizonyítottam a városban, hogy ma is köztiszteletnek örvendő nyugdíjas pedagógus vagyok Vésztőn.

– Születni kell erre a pályára?

– A negyven év alatt sok szakfelügyelő látogatott, sok jegyzőkönyv született, és ezek a feljegyzések éltetnek a mai napig is. Mindig elismeréssel nyilatkoztak rólam, hogy pedagógusvér folyik bennem, hogy elvarázsolom a gyerekeket, hogy ragad rám a tanulók figyelme. Éreztem, hogy tisztelettel viszonyulnak hozzám a diákok és a szüleik. 1957-ben kerültem tanítóként haza, Vésztőre. Nem szerettem volna itt dolgozni, mert az a mondás tartja, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában, de édesanyám – mivel én voltam a harmadik gyermek és az egyetlen lány a családban – ragaszkodott hozzá és örült is, hogy így lett.

– Melyik történetre emlékszik vissza a legszívesebben?

– Sokszor vitt a szomszéd lány óvodába. Egyszer mondta édesanyámnak, hogy most nem oda, hanem az iskolába visz, mivel a többiek is viszik a kisebb testvéreiket. Édesanyám mondta, hogy mindig beszélek, és fél, hogy baj lesz belőle, de megengedte. Az iskolában kérdezték tőlem, hogy mit tanultam az óvodában. Én pedig énekeltem, verset, mesét mondtam, el voltak tőlem ájulva, és a szereplésemmel el is telt az óra. Egyébként nem is tanító-, hanem óvónőnek készültem.

– Mi lett végül a sorsfordító?

– Édesanyám mondta, hogy egy tanítónak nagyobb tekintélye van. Én pedig hallgattam rá. És ha most kezdhetném, most is tanító lennék. Lelkiismeretesen készültem mindig az órákra, annyi felszereléssel jártam az iskolába, mint egy málhás. Tizenkét évig elsősöket tanítottam, mert mindig visszatettek. Amikor mondtam az igazgatónak, hogy elfáradtam a sok állás miatt – mert az elsősöknél nem lehet leülni és úgy magyarázni –, akkor mondta, hogy mindenki hozzám szeretné íratni a gyerekét, pedig négy osztály is volt. Minden egyes betű és szám esetén meséket találtam ki, hogyan kell egyenest, hullámot, görbét rajzolni. A fegyelmezéssel pedig sosem volt problémám.

– Hogyan került a néptánc közelébe?

– Óvodában, iskolában is mindig kiválasztottak a szereplésekre, és már akkor, amikor bekerültem a tanítóképzőre, mondtam, hogy szeretnék majd néptáncot is oktatni. Minden hónap utolsó hétvégéjén jártam Békéscsabára, a Balassi Táncegyütteshez három éven át: több mint ötvenen indultunk, végül csak páran szereztünk oklevelet. Őrült kitartás van bennem, ha valamit nagyon szeretnék, akkor azt igyekszem is megvalósítani. Nem csak a gyerekeket, valamint a szüreti bálok alkalmával a fiatalokat tanítottam, a nyugdíjaskluboknál is szívesen szerveztem a műsorokat. Most is szeretem a közösségi életet, szívesen megyek a klubba a településszépítők elnökhelyetteseként, és örülök, ha kérik, igénylik a javaslataimat, ötleteimet.

– Mire a legbüszkébb?

– Hogy becsületesen felneveltük, taníttattuk férjemmel – aki három éve hunyt el és akit szerettek Vésztőn – a két gyermekünket. Hogy tisztelnek Vésztőn, hogy soha nem éreztem azt, hogy nem lehetek próféta a saját hazámban. Persze voltak rossz dolgok is – ám nem a nevelésben, oktatásban –, de amikor el vagyok keseredve, akkor mindig emlékeztetem magam, hogy mennyi jóban volt részem. Rengeteg szeretetet kaptam és kapok a mai napig, ez erősít, hogy megfelelő döntést hoztam. Mindig úgy gondoltam, hogy a feladatom: önzetlenül tanítani, segíteni a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt; egyszerűen élni és becsületesnek maradni. Ez volt és most is ez a hitvallásom.

Hatvanöt éve kezdte a pályát

Vári-Szalai Istvánné Losonczi Klára 1938-ban született Szentetornyán. Tizenegy éves volt, amikor a család Vésztőre került. Elmondta, édesapja vasutas volt, édesanyja pedig a családot tartotta össze, nevelte a gyerekeket, miközben ügyelt a háztartásra és a jószágokra. A nyolcadik osztály elvégzése után a szarvasi tanítóképzőben végzett, a pályát 1957-ben kezdte Vésztőn, és – mint ahogy méltatásában írták – négy évtizedet dolgozott a gyermekek, a szülők, a szakma megbecsülése mellett. Önkormányzati képviselőként is ténykedett 1998-tól 2006-ig, a szociális bizottság elnöki tisztségét töltötte be. Számos elismerést kapott, miniszteri dicséretet, kiváló pedagógus címet, kiérdemelte a Vésztő Közszolgálatáért díjat, nemrég Vésztőért díjjal jutalmazták.