Minél nagyobb szamárság, annál gyorsabban terjed

Miért hisszük el az álhíreket? Kutatások szerint a hazugság nem csak gyorsabban és messzebbre terjed az igazságnál, de a valótlanságokra sokkal több reakció is érkezik a közösségi médiában. Az ESET szakértői összegyűjtötték, miért terjedhetnek olyan gyorsan az álhírek és mi az oka, hogy oly sokan hisznek ezeknek.

Minden nap hírek áradata versenyez a figyelmünkért: a végtelen mennyiségű és széles körű információ könnyen túlterhelővé, nyomasztóvá válhat számunkra. Korábban nem látott részletességgel követhetjük például az Ukrajnában zajló háború történéseit, amely nem véletlenül kapta többek között az „első TikTok háború” elnevezést.

Az ukrajnai lakosok a TikTok, a Twitter és az Instagram segítségével tudják megmutatni a világnak, hogy min mennek keresztül. Azonban a háborúban részt vevő mindkét félnek hozzáférése van ezekhez a platformokhoz, amelyek így digitális csatatérré válnak, emberek millióinak tudatát befolyásolva világszerte.

Azt már mindenki megtapasztalhatta, hogy amiben hiszünk, az néha nem feltétlenül valós. Napjainkban az ipari méretű félretájékoztatás azonban a társadalmat sújtó egyik legnagyobb probléma. Az MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) 2018-ban publikált kutatása a Twitteren megosztott híreket elemezte, és arra jutott, hogy a hazugság jelentősen messzebbre, gyorsabban, mélyebben és szélesebb körben terjed, mint az igazság, még akkor is, ha a botokat eltávolítják, és csak a valódi emberi interakciókat veszik figyelembe.

Az eredmények olyannyira feltűnőek, hogy az MIT következtetése szerint a vizsgált bejegyzések esetében a valótlanságokat 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel retweetelték, mint az igazságot.

A probléma hátterében a kognitív torzítások állhatnak, aminek mindannyian áldozatai vagyunk: minden vagy semmi gondolkodás, túláltalánosítás, pozitívumok diszkvalifikálása, címkézés. Bár ez a mindennapi életünkben hasznos lehet, mert lehetővé teszi számunkra, hogy emlékezzünk a korábban megtanult folyamatokra és felismerjük az ismerős helyzeteket, mégis hajlamossá tehet minket mentális vakfoltokra.

Jól példázza ezt egy beszélgetés két olyan ember között, akik az ukrajnai háború ellentétes oldalán állnak: mindkét fél úgy gondolja, hogy racionálisan cselekszik, a másikat vádolva azzal, hogy elfogult és nem érti a valóság összetettségét. Innentől kezdve mindketten nyitottabbak lesznek az olyan hírek fogyasztására, amelyek megerősítik saját nézőpontjukat - még akkor is, ha a hír valótlan.

Általában olyan emberekkel vesszük körül magunkat, akikkel azonos a világnézetünk, és ez a tendencia a közösségi médiában még hangsúlyosabb: online egy szűrt valósággal találkozunk, amelyet egy olyan algoritmus épít fel, amely megerősít bennünket, bármilyen elképzeléseink is vannak. A közösségi médiában a saját buborékunkban vagyunk, ahol mindig nekünk van igazunk. Ezzel viszont kamrákba (echo chambers), vélemény buborékokba záródva torzul a világképünk. Az elfogultak számára csak fekete vagy fehér létezhet, és sosincs egyrészt-másrészt típusú érvelés, nézőpont váltás.

A Nature magazin 2018-ban megjelent egyik cikke az 1918-as világjárvány tapasztalatairól, valamint egy jövőbeli járvány kitörésének kockázatairól szólt. A szerző, Heidi Larson, a London School of Hygiene and Tropical Medicine antropológus professzora azt jósolta, hogy a következő nagy járvány nem a megelőző technológiák hiánya miatt fog kitörni, hanem az ellentmondásos információk, a félretájékoztatás és a manipulált információk áradata miatt zajlik majd a közösségi médiában.

Amikor Larson 2018-ban a téves információk terjesztéséről írt, egy olyan kifejezést használt, amellyel mindannyian megismerkedtünk az utóbbi időben: szuperterjesztők, akárcsak a vírusok esetében. Egy kifejezés, amely megmagyarázza, hogy az internetes trollok hogyan okoznak pusztítást azzal, hogy szándékosan ellentmondásos és lázító hozzászólásokat tesznek közzé. De míg egyesek közülük csak unatkozó, az internet láthatatlanná tévő köpenyét használó egyének, addig mások ezt napi munkaként végzik, felhergelve a közvéleményt, megzavarva a társadalmi és politikai folyamatokat. Ez volt az egyik következtetése annak a két oxfordi kutatónak is, akik több példát is találtak arra, hogy a kormányok, illetve a magánvállalatok hogyan irányítják a szervezett kibercsapatokat.

Ne etessük a trollokat! - az egyik legfontosabb tanács, amelyet be kell tartani, amikor online találkozunk velük, ha nem így teszünk, akkor csak olajat dobunk a tűzre és pontosan azt adjuk nekik, amire vágynak - figyelmet. Az érvek süket fülekre találnak, hiszen a trollok nem akarnak vitatkozni, csak dühöt és szorongást akarnak kiváltani.

Szóval akkor hogyan kezeli ezt a közösségi média? A The New Yorker 2019-ben azt írta, az elmúlt évtizedben a Facebook elutasította azt a nézetet, hogy a közösségi oldal lenne a felelős a tartalom szűréséért, ehelyett a platformot egy üres térként kezelte, ahol az emberek megoszthatják az információkat. Azóta az álhírek nemcsak választási eredményeket befolyásoltak, hanem a való életben is jelentős kárt okoztak az embereknek.

A félrevezető tartalmakkal kapcsolatos hozzáállásuk miatt éles bírálatokat kapott már a Twitter, a Telegram és a YouTube is. Egyes kormányok nagyobb felelősséget követelnek, sőt, azt fontolgatják, hogy szabályozást vezetnek be ezekre a szolgáltatásokra a tiltott tartalmak vagy a hamis, szélsőséges eszmék terjesztése miatt.

2022. januárjában tényellenőrző weboldalak a világ minden tájáról nyílt levélben fordultak a YouTube-hoz, amelyben felszólították a világ legnagyobb videómegosztó portálját, hogy tegyen határozott lépéseket, elsősorban kontextusok megadásával és cáfolatok felajánlásával ahelyett, hogy egyszerűen törölné a videós tartalmakat.

A levél kitért arra is, hogy a visszaeső jogsértőkkel szemben fel kell lépni, és ezeket az erőfeszítéseket az angoltól eltérő nyelveken is alkalmazni kell.

Mit lehet tenni? Ellenőrizzük, ki hozta létre az adott weboldalt, ki írta a cikket! Gondolkodjunk reálisan: a címsorok sokszor túlzóak, torzítottak, hogy minél többen kattintsanak rá. Több párhuzamos és hiteles forrásból tájékozódjunk, és hasonlítsuk össze az információkat azzal, amit magunk, családtagjaink, barátaink közvetlenül tapasztaltunk!

Ellenőrizzük a cikk megjelenési dátumát és külön a képeket is egy inverz képkeresővel, hogy láthassuk, az adott híren kívül hol, mikor és mire használták fel azokat! Hasonlítsuk össze a kérdéses információt a fősodratú fakenews terjesztők híreivel, és ha megegyezik, akkor jó eséllyel egy szándékosan terjesztett megtévesztéssel állunk szemben!

Itt jönnek képbe a tényellenőrző platformok, amelyek megvizsgálják és értékelik a hírek vagy a közösségi médiában terjedő posztok információinak minőségét. Azonban még ezeknek a forrásoknak is megvannak a maguk korlátai. Mivel a valóság nem mindig egyértelmű, a legtöbb ilyen weboldal egy barométer-szerű mutatót követ, amely a „hamis”, „többnyire hamis”, „többnyire igaz” és az „igaz” között mozog. Sőt sajnos újabban a fakenews terjesztők hamis tényellenőrző oldalakat is üzemeltetnek, vagyis itt is fontos, hogy minőségi és megbízható platformot válasszunk.

Nekünk magunknak is van szerepünk abban, hogy különbséget lehessen tenni a valódi és a hamis információk között: egy háború idején ez az egyéni munka még nagyobb jelentőséget kap, de békeidőben és általában véve is érdemes fenntartásokkal kezelni, amit tényként állítanak egyesek. A legfrissebb kibertéri hírekért érdemes bekövetni az ESET kiberbiztonsági kutatóit a Twitteren, itt pedig a 2019-es III. Ethical Hacking Day konferencián elhangzott „Médiahekk, Social engineering, Photoshop, Deepfake, Fakenews” előadás videófelvételét lehet megtekinteni.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)