Digitália

2024.09.11. 06:00

Íme, az új iPhone 16-os hazai árai és újdonságai – egy gomb mindenekfelett

Az Apple meg akarja állítani az iPhone-eladások további csökkenését. Az új sorozat hozott fizikai gombot és még sok mást is, de azokat később teszi elérhetővé.

MW

A gomb, ami több, mint gomb

Forrás: Apple

It’s Glowtime, eljött az ideje a ragyogásnak, hirdette az óriásvállalat idei, másfél óránál is hosszabb, alább látható bemutatójában.

Bár a rajongók nagyjából megkaptak mindent, amit a kiszivárogtatások alapján mi is megírtunk, a legtöbbet emlegetett újdonság mégis tulajdonképpen egy gomb volt. Csiszoltak a kamerákon, még nagyobbak lettek a készülékek és végre eljött a mesterséges intelligencia ígérete – mert egyelőre ígérettel kell beérnünk.

Az Apple részvényeinek árfolyama esett a „Glowtime” rendezvény alatt, pedig a hárombillió dollár értékű vállalat most mindent megtesz azért, hogy beérje versenytársait az MI-szolgáltatások terén. A pillanatnyilag megtorpanóban lévő iPhone az Apple legfontosabb terméke, összes eladásának mintegy felét teszi ki.

A bemutatón oly sokat említett Camera Control egy gomb, ami fizikailag benyomható a készülékházba, s jól érzékelhető kattintást produkál. Ez nem csak egy exponáló gomb – hangsúlyozza az Apple –, bár úgy is használhatjuk, mert egy kattintással, nulla zárkésleltetéssel lőhetjük vele a képeinket a 48 megapixeles főkameráról.

Ez egyben egy többfunkciós kapacitív vezérlőfelület is. Rendkívül érzékeny, ha enyhén nyomjuk, nagyításhoz használható csúsztatható vezérlőként szolgál, kétszeri megnyomásra pedig lapozni lehet vele, kiválasztani az objektívet, az expozíciót és a fotóstílust. Az Apple azt ígéri, későbbi szoftverfrissítés részeként a gomb kétlépcsős zárfunkciót kap, ami lehetővé teszi a fókusz és az expozíció rögzítését.

A kamerák mindegyike kapott néhány kisebb frissítést, s változtattak az elrendezésükön is.

iPhone 16
Forrás: Apple

A Pro modellek a korábbi 12 megapixelről 48 megapixeles szenzorra javított ultraszéles látószögű objektívvel rendelkeznek. A Pro periszkóp lencséje immár ötszörös optikai zoomot tesz lehetővé, mint a Pro Maxé. Ha ez nem lenne elég, az Apple szerint a Prók már 4K-t tudnak rögzíteni 120 FPS-sel, ami 60 FPS, 30 FPS vagy még alacsonyabb, 24 FPS képkockás, igazán elképesztő lassított videóeffektus készítését teszi lehetővé. A Pro verziók új „Audio Mix” funkciójával a felhasználók a felvétel után néhány apró hangbeállítást végezhetnek.

Ahogy ez évente elvárható, az Apple továbbfejlesztett hanghardvert ad az iPhone 16 Próhoz, köztük négy „stúdió minőségű” mikrofont.

A 16-os sorozat telefonjai valamivel vékonyabb kereteket kaptak, ráadásul kicsit magasabbak és szélesebbek, mint a 15 Pro modelleké, így nagyobb képernyőknek adnak helyet: a 16 Pro esetében 6,3 hüvelykes lett a panel, a 16 Pro Max még nagyobb, 6,9 hüvelykes kijelzőt kapott.

Az újdonságok A18 Pro chippel rendelkeznek, 16 magos neurális motorral, amely a gyártó szerint 15 százalékkal gyorsabb, mint az iPhone 15 Próé. A grafikus teljesítmény is jobb, köszönhetően a hatmagos GPU-nak, amely 20 százalékkal gyorsabb, mint az iPhone 15-ös Pro A17 Prója.

iPhone 16 Pro
Forrás: Apple

Még nem lehet pontosan tudni, hogy milyen „Apple Intelligence” funkciók érkeznek majd később ezekre a telefonokra, vélhetően induláskor a szokott dolgokra, például összefoglalók írására, naptárkezelésre, vásárlástámogatásra számíthatunk.

Az Apple-re fejlesztett ChatGPT nem készült el a bemutatóra, még idén, egyesek szerint októberben érkezik, várhatóan csak angolul, béta verzióban.

Az iOS 18 béta verziója extra testreszabási lehetőségeket kínál a kezdőképernyőhöz, támogatja az RCS-t, és több tucat egyéb apró, kényelmi fejlesztést kínál. Ezek az újdonságok minden iPhone-tulajdonosnak elérhetők lesznek, függetlenül attól, hogy megveszi-e az új iPhone 16-ot a jövendő mesterséges intelligenciával és egy speciális kameragombbal.

Amerikában az árak meglepetésre változatlanok maradnak, nálunk felszereltségtől függően az iPhone 16-os ára 399 990-től 549 990 forintig; az iPhone 16 Plus 449 990-től 599 990 forintig; az iPhone 16 Pro 499 990-től 749 990 forintig szór. A készülékek szeptember 13-tól előrendelhetők, szeptember 20-tól kaphatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!