2021.02.10. 13:38
Fenyegetésre adott válaszért felelős területet találtak az agyban
A fenyegetettségre adott reakciónál kialakuló válaszadást szabályozó sejtcsoportot azonosítottak az agyban a Semmelweis Egyetem kutatóinak vezetésével.
Forrás: Illusztráció / Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A Nemzeti Agykutatási Program (NAP) részeként működő Kísérletes Neuromorfológiai és Fejlődésbiológiai Munkacsoport irányításával nemzetközi együttműködésben végzett kutatás eredményeiről az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (Proceedings of the National Academy of Sciences of the U.S.A.) számoltak be.
Az amigdala (mandulamag) az agyféltekék halántéklebenyi részén található és fontos szerepet tölt be az érzelmi reakciók feldolgozásában, raktározásában.
Ezen a területen azonosítottak a kutatók egy olyan sejtcsoportot, amelyik kritikus szerepet játszik a fenyegetettségi helyzetre adott válaszreakció kialakításában – olvasható a kutatásról közölt beszámolóban a Semmelweis Egyetem honlapján.
A szakemberek azt vizsgálták, hogy egy veszélyt jelző ingerre milyen agyi szabályozási folyamatban alakul ki a magatartási válaszreakció, vagyis az adott viselkedés. A fenyegetettségre adott reakció egy nagyon ősi, ösztönös és egyszerű panelekből felépülő válasz, ami az evolúcióban a túlélés egyik alapvető feltétele.
– Precízen körülhatároltuk egy agyi terület azon idegsejtjeit, amelyek a félelemmel kapcsolatos választ a kezükben tartják,
és kimutattuk azt a mechanizmust is, amely során ez a sejtcsoport engedi, hogy egy veszélyre adott válaszreakció kialakuljon vagy sem – idézik a cikkben Alpár Alánt, a NAP támogatásával a Semmelweis Egyetemen működő Kísérletes Neuromorfológiai és Fejlődésbiológiai Munkacsoport vezetőjét, az egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének igazgatóját, a most megjelent publikáció levelező szerzőjét.
A kutató beszélt arról is, hogy a most azonosított sejtcsoportnak kritikusan fontos, egyfajta „kapuőr” szerepe van ebben a folyamatban egy bonyolult szabályozó kör, összetett láncolat részeként, a környező idegsejtek működését befolyásolva. Éppen ezért
pontosan definiálták az elhelyezkedését és az idegélettani sajátosságait is.
A szóban forgó sejtpopulációt, valamint annak funkcióját állatmodelleken azonosították a kutatók. Ugyanakkor a szintén a NAP által támogatott és a Semmelweis Egyetemen Palkovits Miklós professzor által vezetett Humán Agyszövet Bank mintái segítségével azonosították, hogy az emberi agy mandulamagjában ugyanezen a területen ugyanilyen neurokémiai tulajdonságú sejtek találhatóak.
– Funkcionális vizsgálatokat emberben még nem végeztünk, ugyanakkor mivel egy kritikus molekuláris mozzanatot azonosítottunk,
hosszú távon akár gyógyszercélpontként is szolgálhat ez a sejtcsoport
– vélekedett Alpár Alán, aki ez utóbbival összefüggésben az új molekuláris szereplők mellett kiemelte az új, sejtszintű mechanizmus leírását.
A részletes, többek között neurogenetikai kísérletekben azonosították egy fehérjemolekula szerepét
abban, hogy a sejt ki tudja helyezni a sejtek közötti kapcsolattartásért felelős receptorait a sejtmembránra, vagyis a sejt külső felszínére, lehetővé téve, hogy az ingerületátvívő anyag kötődhessen rajta. Ha egy adott agyterületen sejtspecifikusan megakadályozható a receptorok kihelyezése, az az emberi test működésének összessége tekintetében egy nagyon kis beavatkozás, de az adott viselkedési válaszreakció kialakításának szempontjából mégis óriási szerepe lehet – érzékeltette Alpár Alán, hogy hosszú távon miért jelenthet akár terápiás célpontot is az általuk leírt, a specifikus receptoralegységek mozgatását tisztázó mechanizmus.
A beszámoló szerint az egyetemi csapat együttműködik a Bécsi Orvostudományi Egyetem Molekuláris Idegtudományok tanszékének vezetőjével, Harkány Tibor professzorral, valamint a Karolinska Intézet professzorával, Tomas Hökfelttel, aki 2015-ben Semmelweis Budapest Awardban is részesült. A munkát az ugyancsak a NAP által támogatott Schlett Katalin vezette kutatócsoport (ELTE Élettani és Neurobiológiai Tanszék) és a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet munkatársa, Zelena Dóra is segítette. Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent publikáció első szerzője Hevesi Zsófia.
Borítókép: Illusztrációfotó / Shutterstock