A magyar közösséget és kultúrát erősítik Csernátonban (videó)

A Damokos-kúria közel két hektáros kertjében sétálva olyan érzése támad az embernek, mintha ősidők óta ide tartozna – tudhatták meg a köztévé Kárpát-medence című műsora legutóbbi adásának nézői.

Egy, immár közel fél évszázada múzeumként működő intézményben járunk, ahol a házigazdák, a Haszmann család, a vendégszeretet legtermészetesebb arcát is megmutatják. A járványhelyzet miatt mostanában csendesebb a múzeumkert, amely nemzedékek egész sorát avatta be a hagyományok szeretetébe, tiszteletébe és továbbéltetésébe.

– Drága emlékezetű szüleink minket úgy neveltek maguk mellé édesgetve, szabadon nézegettük, mit cselekszenek, mit tesznek, hogy építik, hogy gyűjtik a sok értékét itt a székelységnek, hogy ne vesszen el, ne pusztuljon el. Édesapám megtanított minket faragni, a népművészeti tárgyak iránti szeretetre, a szépteremtés igényével élő embert próbált belőlünk faragni. Nem volt az olyan könnyű, ugyanis virgonc gyerekek voltunk, mint minden egészséges székely gyermek – mondta Haszmann Pál Péter, nyugalmazott múzeumőr.

Idős Haszmann Pál a csíksomlyói Kalot iskolában, majd tanítóként, tanárként és népnevelőként a Felső-háromszéki nagyközségben szívta magába és adta tovább az értékek iránti vonzalmat. A múlt század harmincas éveiben feleségével, Cseh Idával indult el azon az úton, amely a múzeumalapításhoz vezetett. Hiszen az akkor már jelentős magángyűjteményét felajánlotta a megyei múzeum részére, így alakult meg 1973-ban az azóta már az alapító nevét viselő csernátoni tájmúzeum.

A Haszmann-fiúk – Pál, József és Lajos – valósággal belenőttek a szüleik által alapított múzeumba. Így gazdagodott a főként népművészeti tárgyakból álló alapkiállítás, de párját ritkítja az öntött kályhák és vastárgyak gyűjteménye, a messze földön híres gépmúzeum, a rádiógyűjtemény, a székely kapuk és házak, a legkülönbözőbb kézművességekhez tartozó eszközök és szerszámok sokasága. A fafaragás pedig alaptevékenységgé vált, a múzeummal együtt alapított népfőiskolán nemzedékek sora sajátította el a mesterséget. S az évtizedek során míves székely kapuk százai kerültek ki a mesterek és tanítványaik keze közül.

– Generációk nőttek fel mellettünk, próbáltuk tanítani őket, együtt faragni velük. Elmondhatom, hogy az elkövetkező ötven évre ez a kiképzett társaság továbbviszi, s majd ők is továbbadják és nem szakad félbe ez a szép tevékenység – vette át a szót Haszmann József fafaragó.

A Haszmann család apraja-nagyja a múzeum ölelésében nőtt fel, így nem csoda, hogy ma már Haszmann Pál Péter lánya, a néprajzos Orsolya, vagyis a család harmadik nemzedéke vezeti az intézményt.

– Nagyon nagy a felelősség, néha érzem, hogy nagy nyomás van rajtam, de nem teherként. Nem vagyok egyedül soha. Nagyon jó, hogy nagy erő van unokatestvéreimmel és elsősorban szüleinkkel magunk mögött – jelentette ki Dimény-Haszmann Orsolya.

Ez az erő nemcsak a Haszmann család minden tagjából, hanem azokból a tárgyakból is sugárzik, amelyeket immár közel egy évszázada olyan nagy gonddal mentenek meg az enyészettől, s amelyek által megfogalmazódik a jövő nemzedékek feladata is.

– Építsenek kisebb-nagyobb közösségeket, mert a közösségeknek nagy ereje van, lett légyen az múzeumi intézmény, vagy népfőiskola, vagy múzeumpedagógiai tevékenység. Kapcsolódjanak bele, hittel, lélekkel, jó szívvel végezzék azt, és meglelik azt a lelki örömet, amit régóta kergetnek és nem találnak – összegezte küldetésüket Haszmann Pál Péter.

A Haszmann-testvéreket nemrég a Tegyünk Kézdiszékért díjjal tüntették ki, annak elismeréséül, hogy a múzeum által képviselt értékrend nemcsak Csernáton, hanem az egész kis régió, és a Kárpát-medence számára is minta. Minta nemcsak a gyűjtőmozgalom részére, hanem arra is, hogy hagyományos értékeink miképpen építhetőek be a felnövekvő nemzedékek életébe.

Borító és szövegközi képek: videóból kivágott fotók