JEGYZET

2018.01.13. 06:30

Emberből vannak

Pajor-Gyulai László

Kommunikációs trükk, hatásvadász szemfényvesztés, őszinte megbánás, nagy emberi gesztus – összefoglalva ezek a reakciók kísérték Shane Tusup élő, egyenes adásban magyarul – amit vagy lehetett érteni, vagy nem – elmondott beszédét a sportcsillagok gáláján. Hosszú Katinka edzője, férje bocsánatot kért, önmagát amerikai bunkónak nevezte a viselkedése miatt, elismerve, hogy olykor túllőtt a célon, és megtört hangon vallotta be: elfáradt, kimerült, és bizony hibázott.

Nem szeretném senkitől sem elvenni a minősítés jogát, ezért nem teszem le a garast egyik jelző mellett sem, csupán szeretném a reflektorfényt ezen a momentumon tartani: elfáradt. Ezt nyilatkozta a televízióban Hosszú Katinka is, elárulva, hogy már a koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokságon érezte, a mozgása nem az igazi, a teste nem mindig úgy működik, ahogyan megszokta, ahogyan szerette volna. Kellett neki az év végén két hét szabadság, közben a magánélete is válságba sodródott, szóval van honnan visszatérnie. Vagy visszatérniük.

Talán sokan meglepődnek azon, hogy a rettenthetetlen, kizsigerelhetetlennek tűnő Iron Lady és a szemlátomást önmagát valóban az őrületig felpörgető Shane Tusup is emberből van.

Nem gépek ők, éppen ellenkezőleg, behatárolt teljesítményre képes, érző, mi több, érzelmeik­ből is táplálkozó mindennapi teremtmények;

más kérdés, hogy az a határ jóval messzebb húzódik, mint egy átlagos világklasszisé, az átlagos emberekkel pedig nem is érdemes összehasonlítani. Mindenki magától értetődőnek tekinti, hogy bármely versenyen Hosszú Katinka a medencébe ugrik, leússza a világot, elsőként csap célba, feláll a dobogó tetejére, mi pedig boldogan ünneplünk, és már nem is számoljuk az aranyérmeket, ám ez nem ilyen egyszerű, és az idő múlásával egyre kevésbé lesz az.

Az edző-férj azt mondta, pontosan tudja, nem a rokonszenv, hanem a szakmai érvek okán lett az év edzője, és ez is fontos mondat.

A sportban a teljesítmény számít, róla és a feleségéről, kettőjük kapcsolatáról csak a sportteljesítmény alapján mondhatunk véleményt, a többihez elméletileg semmi közünk. Elméletileg, hiszen az ő aktivitásuk a közösségi médiában hozta képbe a magánéletet is, ők engedtek bepillantást a családi hétköznapokba, és most a nem kiszámítható celeblét alighanem nehezebbé teszi a szakmai együttműködés feltámasztását is.

Az idén viszont nincs olimpia, nincs világbajnokság – van idő rendet tenni az életükben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!