Bulvár-celeb

2021.04.23. 16:00

Megdöbbentő videó: nem segített, inkább lefotózta a gödörbe esett férfit, aki később meghalt

A rendőrök keresnek egy férfit, aki Budafokon a gyanú szerint – ahelyett, hogy segítséget nyújtott volna – lefotózott egy gödörbe esett embert, aki aztán belehalt sérüléseibe.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken közölte a police.hu oldalon, hogy egy férfi november 6-án 20 óra körül, a XXII. kerületi Pék utca és Ady Endre utca kereszteződésénél – ismeretlen körülmények között – fejjel előre beleesett egy út menti gödörbe.

Percekkel később egy fiatal férfi sétált arra, aki észrevette a gödörben lévő embert, de ahelyett, hogy segített volna neki, lefotózta és továbbsétált. A segítségre szoruló férfit másnap reggel holtan találták meg a gödörben.

Az esetet rögzítette egy kamera, és a rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok, akik látták a fiatal, vékony, magas férfit, aki világos nadrágot és világos felsőt, valamint hosszú, sötét kabátot viselt, vagy bármilyen információjuk van az esetről.

A rendőrség az ügyben segítségnyújtás elmulasztása miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen – írja a police.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!