Bulvár-celeb

2024.07.02. 07:05

Leblanc Győző megmutatta 33 évvel fiatalabb barátnőjét

Szomorú apropója volt, hogy hírt adott magáról az énekesnő.

MW

Leblanc Győző 33 évvel fiatalabb barátnője, Szeredy Krisztina énekesnő, igazi kalandvágyó ember. Saját elmondása szerint imádja a kihívásokat, és míg mások a homokos tengerparton szeretnek napozni, ő inkább egy sziklás hegyet választ. Június elején ez okozta a vesztét, ugyanis egy rossz lépés miatt egy métert zuhant le a szikláról, és olyan szerencsétlenül esett, hogy szilánkosra tört a karja.

Óriási fájdalmai voltak, még Olaszországban kórházba került, ahol szembesült azzal a ténnyel is, hogy nem ússza meg egy gipsszel, mindenképp műteni kell. A részletekről a Metropolnak mesélt Szeredy Krisztina.

 

„Van egy kis csoportom, folyamatosan utazásokat szerveznek. Aki éppen ráér, befizet egy-egy útra. Ők nagyjából havi szinten járnak egy évben. Június elején én is úgy gondoltam, csatlakozom hozzájuk öt napra. Sajnos csak rövid időre tudok elmenni, mert a színpadi elfoglaltságaim miatt ritkán tudom szabaddá tenni magamat. Nagy vágyam volt Olaszországban, azon belül is Toscanába eljutni.

A homokos tengerpart helyett én inkább a sziklás hegyeket szeretem. Búvárkodom, nagyon sok nem mindennapi hobbim van.

Szerencsére eddig megóvott a Jóisten a nagyobb balesetektől. Most is egy ilyen banális, felesleges baleset ért engem” – kezdte a lapnak.

Óriási fájdalmakkal került kórházba

Szeredy Krisztina ma már mosolyogva tud mesélni a történtekről, azonban ott és akkor nemcsak ő, de utazótársai is nagyon megijedtek.

„Valójában egy szelfibaleset történt. Egy csodálatos sziklát szerettem volna lefotózni, két kézzel tartottam a telefont, és a jobb kép érdekében úgy gondoltam, egyet hátralépek.

Egyszer csak eltűnt a lábam alól a talaj, nagyjából egy métert zuhantam.

Hogy védjem a készülékemet, a jobb könyökömre estem. A kezem ripityára tört, de a telefonom ép maradt. Körülbelül háromnegyed órán keresztül ültem a sziklán, folyamatosan jajgattam, és azt hittem, hogy el fogok ájulni a fájdalomtól. Korábban a csuklóm és a bokám is tört, ez azokhoz képest borzalmas volt. Aranyosak voltak a turisták, pedig vadidegen emberek voltak számomra, hozták a jeget, hogy csillapítsák a fájdalmamat” – mesélte.

A művésznőnek estére már annyira bedagadt a keze, hogy nem várhatott tovább, felkeresett egy olaszországi kórházat. Azonnal megröntgeneztek, és kaptam egy 70 centis gipszet, egészen az ujjaimtól a vállamig.

Az orvosok azt mondták, döntsem el, hogy kint maradok, és ott műtenek meg, vagy pedig hazajövök, és itthon végzik el az operációt. Természetesen nem akartam távol az otthonomtól sort keríteni a beavatkozásra. Az operavilág összefogott, nagyon kedvesek voltak, Győző is segített, és megtaláltuk Ifjabb Hangody László ortopéd orvost. Pénteken érkeztem haza, és már kedden a műtőasztalon találtam magam. A műtét után visszakerült egy újabb hatalmas gipsz a karomra, ami végül a születésnapi buli előtt pár nappal került le rólam” – mondta.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!