Tanácsadás

2024.08.10. 11:00

Erdészeti szakértői hálózattal segíti a gazdákat az agrárkamara

Erdészeti Szakértői Hálózat létrehozásával bővítette idén az erdőgazdálkodás terén nyújtott szolgáltatását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – hívta fel a figyelmet a köztesület kedden az MTI-nek küldött közleményében.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Kiemelték, a felkészült, naprakész tudású erdészeti szakértők személyes tanácsadás keretében viszik el az információt a gazdákhoz, ezáltal csökkenthetik a hatóságok, és a szakszemélyzet leterheltségét, hozzájárulhatnak a rendezetlen gazdálkodási viszonyú magánerdőterületek felszámolásához, az ágazat versenyképességéhez.

A tájékoztatás szerint az erdészeti szakértők kiegészítik, és a korábbiakhoz képest komplexebbé teszik a kamara, illetve a falugazdászok által az agráriumban nyújtott szolgáltatások körét. Elsősorban az erdőtulajdonosoknak és az erdőgazdálkodóknak nyújtanak ingyenes tájékoztatást, tanácsadást, de emellett az erdészeti szakirányítók és szaktanácsadók munkáját is segítik, valamint az ágazaton kívülről érkező megkereséseket is fogadják.

Erdészeti ügyekben a gazdák továbbra is fordulhatnak közvetlenül a kamara ügyfélszolgálatához, és a falugazdászok általános erdészeti, erdőgazdálkodási kérdésekben a jövőben is a gazdák rendelkezésére állnak – közölték.

Ismertették, hogy az erdészeti szakértők erdőgazdálkodás megszervezése, elindítása, KAP erdészeti támogatások, földhasználati kérdések, osztatlan közös tulajdon, illetve annak felszámolása, általános erdészeti hatósági ügyek, erdei vadkárügyintézés témákban várják a megkereséseket.

A közleményben hangsúlyozták, a kamara erdészeti szakértői nem végeznek szakirányítási feladatokat, nem vállalnak konkrét ügyintézést, nem vesznek részt terepi bejárásban, ezek továbbra is a szaktanácsadók, szakirányítók kompetencia körébe tartoznak.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában