Krimi

2024.07.24. 05:50

Horror: borzalmas körülmények között találtak két csikótetemet egy tanyán

Egy magyar gazda 40 lovat tartott méltatlan körülmények között, tanyáján több tetemre is bukkantak.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Kwadrat

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 78 éves férfi ellen, aki 40 lovat tartott méltatlan körülmények között, több állat el is pusztult – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádirat szerint a tulajdonos, aki lovakat tartott a birtokán, a 40 állatot éjszakára egy cserjével sűrűn benőtt, saras, csúszós területre zárta be, éjszakára takarmányt és ivóvizet sem biztosított nekik – írták a közleményben.

A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal 2023 februárjában hatósági ellenőrzést tartott a vádlottnál, mely során megállapították, hogy a lovak ellátása nem megfelelő, továbbá elrendelték egy ló leölését is, az állat igen rossz állapota és járásképtelensége miatt.

Az ellenőrzés során találtak a területen több lótetemet is, köztük két csikóét.

2023. március 24-én a rendőrség helyszíni szemlét tartott az állattartó telepen, ahol 34 ló egy 40 méter hosszú, 15 méter széles istállóba volt bezárva. A lovak számára gazdájuk vizet és élelmet sem biztosított, néhány ló már kiszáradt állapotban volt.

A főügyészség közölte: a lovakkal való bánásmód különös szenvedést okozott, és alkalmas volt arra, hogy az állatok maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza. A járási ügyészség ezért állatkínzás bűntettével vádolta meg a férfit és felfüggesztett szabadságvesztés büntetés kiszabását kérte vele szemben.

Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!