Faragó Laura: az utálattal végzett munkában mindig marad piszok

Faragó Laura Kossuth-díjas énekművésszel Csanda Mária beszélgetett, az interjú az Olvasat.hu-n jelent meg pénteken.

Énekművész, népzenekutató és előadó, tanár – mindegyik tevékenységét a lelkesedés, elmélyültség, odaadás jellemzi. Melyik miért áll közel az idén március idusán Kossuth-díjjal elismert Faragó Laurához?

Részemről nem elválasztható az éneklés a népzenekutatástól, hiszen minden előadóművész fölött – ha kiáll a nagyközönség elé – ott lebeg egy láthatatlan „zsinórpadlás”, azaz a felkészülés szellemi kellékeinek összessége.

Ha már népdal- és balladaéneklésre adtam a fejem, akkor tisztában kell lennem azzal a népzenei anyaggal, amelyet előadok.

A most megjelent könyvem: A magyar népballada és a Biblia utószavában ezt így fogalmaztam meg: „Írásom által bepillanthat bárki abba a pódium mögötti »zsinórpadlásba«, amely a színpadról ugyan láthatatlan, de a felkészült előadónál mégis ott van, létezik!” A népzene olyan élő kultúra, amelyet nem lehet csupán kottából megtanulni. Akár a dzsessz, improvizációk sorozatának összessége, adott témán belül. A népzenekutatásom főleg a Baranyában élő áttelepült csángók kultúrájára vonatkozik, amely a Magyar Napló kiadásában megjelent Szép illatja száll a víg szívemre című könyvemben olvasható és hallható, hiszen CD- és kottamelléklet is gazdagítja ezt a néprajzi kiadványt. Az előadó és a tanár tevékenysége szintén összecseng egy olyan személynél, akinek példaképe – többek között – József Attila, akinek célja volt „nem középiskolás fokon” űzni a versírást.

A kultúra terjesztése szellemi befektetés – szerintem! Megtérül hosszútávon.

Kedvenc metaforám az a Kodály által is kiemelt Lao-ce gondolat, amely így hangzik: „Ha egy évre tervezel – vess magot. Ha tíz évre tervezel – ültess fát. Ha száz évre tervezel – tanítsd a nép fiát. Ha magot vetettél – egyszer aratsz. Ha fát ültettél – tízszer aratsz. Ha tanítottál – százszor aratsz.”

József Attilát említette, és tudjuk, hogy énekművészként kezdetektől összekapcsolta a magyar költészet megzenésített darabjait és a népdalt, e kettő egyformán magas minőségű előadásával.Hogyan látja ma az énekelt vers és a népdal helyzetét?

A régi időkben – különösen az írásbeliség előtti kultúrákban – nem létezett verses szöveg, csak dallammal együtt! Jó példa erre Balassi Bálint költészete, akinek verseit „ad Notam” jelzéssel olvashatjuk. Többnyire ismert dallamokra írta költeményeit. Még Goethe is úgy nyilatkozott, hogy előbb születik a „belső zúgás”, valamiféle zenei gomolygás, amelyre fölfűzi a gondolatot. A dallam egyébként mindig „szöveg-előtti” avagy „szöveg-feletti” belső szövétnek, amelyet a kisgyermek fejlődésekor ma is tapasztalhatunk. Édesanyám szerint jómagam is előbb dúdoltam, mint beszéltem. Ma is örülhet egy költő, ha megzenésítik a verseit, mert könnyebben eltalál a szívhez – amelyből vétetett!

Új könyvében evidenciaként hat a bevezetőben leírt hasonlat: „a balladák is példázatok, akárcsak a bibliai igék.” Miért fontos a kettő összevetése?

Az erkölcsi gyökerek miatt! Az ősi morális tanítás minden nép ősköltészetében ott van, legyen az akár az északi népeknél, akár a bennszülött törzseknél – hogy két végletet is mondjak –, s a Biblia szintén az ember-voltunk megmaradását szolgálja. Mert tanítás nélkül elvadul az emberiség!

Nagyon jól láthatjuk manapság, hogy Isten szándéka nem ez a mai züllés volt a teremtéssel, mert amilyen súlyos bűnökkel nap mint nap találkozhatunk a világhálón, az szó szerint a Teremtő megcsúfolása.

Márpedig jobb nekünk, ha példázatokból tanulunk – nem pedig a saját kárunkon!

A könyvben ilyen rátalálásokat olvashatunk, mint a Virágok vetélkedése nyomán megtalált bibliai idézet: „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.” Az egyes népballadák kiválasztása után került sor a bibliai párhuzamok keresésére, vagy előfordult fordítva?

Fölkérést kaptam a Lónyai utcai egyházi gimnáziumban tanár-kollegámtól, hogy tanítsam meg egy szépen éneklő leánynak a Budai Ilona balladáját, amelyet szeretne elénekeltetni a hittanórán. A ballada a tatár elől menekülő asszonyról szól, akinek egyik kezében a kincses ládája, másik kezében két kisgyermeke, s nehéz terheit nem bírván le kellett tegye valamelyiket. A hittanórán a tanárkollega ehhez a balladához kapcsolta a tananyagban szereplő bibliai igét: „Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” (Mt. 6, 21) Valamint megtanította a kamasz diákoknak a ballada kapcsán a Bibliából azt az igét is, melyet a Példabeszédek könyvéből idézett: „Mert minden féltett kincsnél jobban őrizd a te szívedet, mert abból indul ki minden élet.” Eme hittanóra után elkezdtem cédulázgatni a magyar népballadákat és a bibliai párhuzamokat. Idő kellett hozzá, egy-két évtized, sok-sok jegyzetelés, hogy magam is elhiggyem: igenis, sok a párhuzam az ősköltészet – jelen esetben a népballadák – és a Biblia között.

A népművészet és a szakralitás megőrzése szerencsésen egyre hangsúlyozottabbá válik általános értékeink között, amit megerősít ez a könyv is. Csoóri Sándort idézem Szülőföldem – zengő anyanyelvem című riportkötetéből: „nem elég csak csinálni valamit, legalább olyan odaadással és magyarázattal értelmezni is kell. Milyen további kutatásokat, megjelenéseket tervez?

Csoóri Sándor még sok zseniális gondolatot fogalmazott meg interjú-kötetemben, íme a számomra legkedvesebb: „A megállíthatatlan folyamat sodrában állva miért is gondolom azt, hogy a népművészetből valami elevenen mégis fönnmaradhat? Azért, mert azt szeretném, hogy fönnmaradjon? Azért, mert makacs ábrándhajszoló vagyok ebben is, mint annyi másban? Vagy, mert valóban látok rá valamiféle történelmi esélyt? Legszívesebben azt mondanám: hiszek a fönnmaradásban, mert hinni akarok benne. Mert csak a világ ábrándkergető szerelmeseiben hiszek odaadóan. S a tetejében még történelmi esélyt is látok benne.”

Hit nélkül nem sokat lehet elérni – szerintem. Én hit nélkül még takarítani sem szeretek!

Az utálattal végzett munkában mindig marad valami piszok. De ha belevisszük a szeretetünket – azaz a lelkünket –, akkor megszépülnek még a csorba bögrék is! Terveim? Vágyaim legfontosabbika az „egészségben-maradás”! Mert hetven felé közeledve mi más is lehetne? S ha egészségem van, az a legtöbb, amit kaphatok! A tervek, a vágyak mindig végtelenek – de csupán az utóbbit, az egészséget kérem Istentől.

Borítókép: A Kossuth-díjjal idén kitüntetett Faragó Laura énekművész, népdalénekes budapesti otthonában 2018. március 23-án.

Forrás: MTI / Czimbal Gyula