A világ legnépszerűbb klasszikus művésze lett a magyar zongorista

A legnagyobb feladat az, hogy a színpadon a legtöbbet hozzuk ki magunkból – véli György Ádám. A világ egyik legkeresettebb zongoraművésze az Origónak adott interjút.

Azon a napon, amikor az interjúnk készül, már indul is vissza az Egyesült Államokba. Úgy tűnik, nem könnyű önt Magyarországon elcsípni. Hogyan telt itthon a nyara?

Valóban keveset vagyok itthon, de nagyon szeretek hazajönni. Idén nyáron ünnepeltük a György Ádám Kastélyakadémia alapításának 10. évfordulóját, ami mára a világ egyik legkeresettebb nyári zongora-mesterkurzusává nőtte ki magát. A legjobb zongorista növendékek érkeznek Magyarországra (Pomázra) a New York-i Juilliardról, a Királyi Akadémiáról Londonból, vagy akár a Harvard Universityről Bostonból. Ha a világ legjobb Michelin-csillagos éttermeit keressük, nem a nagyvárosokban találjuk meg őket. Pomáz az elmúlt tíz évben feliratkozott a világ zenei térképére, amiért minden támogatónknak és önkéntesnek nagyon hálásak vagyunk. Ez a közösség alapjaiban írja át a fiatalokban a zongorajátékról alkotott képüket, a nyilvános koncerteken pedig a helyiek is betekintést nyerhetnek a munkánkba. Ha csak a 10. évfordulóra gondolok, akkor csodálatosan telt itthon a nyaram.

Sőt, továbbmegyek, nem könnyű, úgy általában elcsípni. Rengeteget koncertezik. Ilyen tempó mellett is élvezi azt, amit csinál?

Nagyon szerencsés vagyok, hiszen a koncertezés minden aspektusát élvezem. Szeretem a heteken vagy hónapokon át tartó felkészülést, nagy boldogsággal tölt el maga a gyakorlás és a fejlődés. Szeretem a fizikai felkészülést a futásokkal vagy a kerékpározással, valamint az utazásokat, amiken még mindig sokat tanulok. Évtizedeken át készülünk egy-egy darab közönség számára érthető megfogalmazásával vagy egy történet megfelelően artikulált elmesélésével, hiba lenne pont az előadásokat nem élvezni. Sokszor a legnagyobb feladat mégis talán az, hogy a színpadon a legtöbbet hozzuk ki magunkból. Ebben sokat segít még a játékosság és improvizáció, ami sosem hiányozhat az előadóművészetekből. A XX. század nagy művészei rendre elhitették velünk, hogy improvizálnak a színpadon, közben pontosan megtervezett úton vezettek bennünket. Horowitz vagy Rubinstein koncertjeiből sosem hiányzott az improvizáció és a játékosság sem.

Korábban azt mondta, hogy Magyarországon önt kevésbé ismerik. Ezzel egyrészt vitatkoznék, másrészt azt gondolom, van rá megoldás – amely nyilván egybeesne sok zeneszerető kívánságával –, töltsön több időt Magyarországon!

Bárcsak így tehetném! Lehetőségeim szerint minden felkérésnek megpróbálok eleget tenni itthon is. Rengeteg időt töltök Délkelet Ázsiában, Szingapúrban, Kínában, Japánban, valamint Indonéziában, a Carnegie Hall koncertek pedig méltóképpen zárják ezeket a turnékat New Yorkban. A Zeneakadémián is csodálatos élmény játszani, hiszen az itthoni közönség nemcsak értő közönség, aki érzékeny a nüanszokra vagy egy-egy finom zenei megoldásra, de nagyon nyitott az improvizációkra és a hosszabb ívekre is.

Nem tudom, mennyire él a számok bűvöletében, sőt, biztosan a véletlen műve, de a hármas szám élete több fontos pillanatában is jelen volt: New Yorkban, a Carnegie Hallban háromezer emberrel ünnepelte a 30. születésnapját, a labdarúgó-Európa-bajnokság megnyitóján pedig 300 millió ember hallgatta az ön zongorajátékát élőben a televízió képernyői előtt.

A labdarúgó-Európa-bajnokság megnyitója és az arra való készülődés életem egyik legkülönlegesebb szakasza volt. Chopin Vihar etűdjét játszottam Lengyelországban, lengyel közönség előtt, ugyanakkor azt éreztem, hogy a televízió segítségével sikerült a klasszikus zenét egy egészen új közönséghez eljuttatni. A tizenegy perces műsor másodperc pontosan meg volt tervezve: hét hónapig próbáltuk azt, hogy majd mit csinálunk teljesen másképpen ott a stadionban. A viccet félretéve, hatalmas kihívás volt egy olyan nemzetközi csapatban dolgozni, amellyel a világ négy nagyvárosában dolgoztunk hónapokig (New York, Milánó, Varsó és Budapest), de teljes összhangban voltunk. Csak így tudtunk sikeresen reagálni a folyamatos változásokra.

Korábban beszélt arról, hogy sok időt tölt az Egyesült Államokban, ahová most is tart, ahogy Szingapúrban is. Ott hogyan fogadják önt, a zenéjét?

Számomra a zene egy olyan nyelv, amivel határok nélkül mesélhetünk azokról az értékekről, amik fontosak számunkra. Biztosan sokat mesélek a zenémmel a magyarságomról Szingapúrban vagy az Egyesült Államokban, hiszen itt Magyarországon nőttem fel, és itt tanultam mindent. A tökéletességre való törekvés és a hibáink elfogadásának egyensúlya mindig is foglalkoztatott. Talán erről is mesélek minden koncertemen. Egy előadóművész életében azonban a hitelesség a legfontosabb. Csak így tarthatja meg a kapcsolatát a közönséggel hosszú távon. Bármit is játszik egy művész, az a fontos, hogy őszintén játssza. A közönséggel való kapcsolat itt tulajdonképpen el is dőlt, hiszen ha valaki azt játssza, amit igazán szeret, azt a közönség is meghallja, lehet a koncert éppen Szingapúrban vagy akár az Egyesült Államokban.

Úgy tudom, Krystian Zimerman és Keith Jarrett fiatal korábban nagy hatással voltak önre. Volt olyan, amit a játékukból átemelt?

Természetesen. A zongorajáték egyik csodája az, hogy a művész éneklő hatást kelt egy olyan hangszeren, amin ez egyébként fizikailag lehetetlen. A hang elkezd halkulni a billentyű megütésének pillanatában, mi mégis érezzük a hangok közti folytonosságot, amiben óriási szerepe van a művész szuggesztív erejének és mesélő képességének.

Zimerman nagy mesélő, Keith Jarrett pedig a jazz világában talán még nagyobb. A 88 billentyű végtelen kombinációs lehetőségei, végtelen számú játékmód milliónyi hangszínen képes elmesélni a legegyszerűbb gondolatokat és élményeket, vagy akár életünk legszebb pillanatait. A két dolog egyébként sincsen távol egymástól. Zimerman és Jarrett áttetsző hangzása mindig izgalomba hozott. Náluk ráadásul az áttetsző játék hihetetlen energiával párosul.

Ma már nyilván önt is sokan próbálják utánozni, egy-egy technikai, vagy zenei megoldását egy az egyben átveszik. Zavarja ez önt?

Nagyon örülök neki. A technikai elemek, zenei stílusok és a koncertezésre való felkészítésen felül egy jó mentor feladata az, hogy minden növendékéhez külön kapcsolódjon, és megtalálja nemcsak a növendék gyengéjét, hanem az erősségeit is. Az erősségekre lehet igazán építeni. Tanítás közben egyébként újrafogalmazunk dolgokat, ami nekünk is segít. Valamint jó azt is látni, hogy a fiatalok játékában kemény munkával néha összeáll az, amire mi is törekszünk. Mindig büszkeség, ha valaki egy-egy elemet vagy megfogalmazást „egy az egyben” átvesz a játékomból.

Amerikában létrehozta a György Ádám Alapítványt, Magyarországon pedig a Kastélyakadémiát, amelyre ahogyan már említette, a világ minden tájáról érkeznek tehetséges fiatalok, hogy tanuljanak. Mi az, amit a legfontosabbnak tart átadni nekik?

A szemléletet, amivel megtalálják a saját útjukat és közelebb kerülhetnek önmagukhoz. A zongorajáték természete rendkívül összetett, hiszen inspirált állapotban harmóniában fejlődik a zeneiség és a technika, a feltételek megteremtése pedig ösztönzően kell, hogy hasson a tehetségre. Az igazi tehetség folyamatosan keresi az útját, sosem elégszik meg azzal, ahol van. A mérföldkövekre leül ugyan megpihenni, de éppen szusszan, és megy is tovább. A program rendkívül összetett, hiszen a zongoraoktatáson felül a fiatalok betekinthetnek Budapest építészeti csodáiba, improvizációt tanulnak Farkas György úrtól és az ország egyik legkiválóbb cigányzenekarától, segítünk nekik a nagyversenyekre való felkészülésben, valamint újszerű gyakorlási metódusok elsajátításában. A növendékeink közül került ki már döntős a salzburgi Mozart-versenyen, vagy például most jutott be egy kínai fiú a leedsi nagyverseny döntőjébe, de Kovács Gergely személyében a Budapesti Nemzetközi Chopin Verseny győztese is kötődik hozzánk. Nádor György és Réti Balázs tanár úr a kezdetektől, Szabó Orsolya tanárnő pedig 6 éve dolgozik velünk. Idén Prof. James Giles is csatlakozott hozzánk, aki a Northwestern University zongora tanszakának vezetője Chicagóban.

Már 12 évesen – vagyis mondjuk így a megszokottnál –, legalább két évvel korábban felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Ezt akkor hogyan élte meg?

Bármilyen váltás vagy változás nehéz egy fiatal életében. Később aztán megtanuljuk, hogy a változásokra való gyors reagálás az egyik kulcsa a lehetséges sikereinknek. Mátyás Éva nénitől kiváló alapokat kaptam alapfokon, amit a felvételi után viszonylag korán volt lehetőségem újrafogalmazni Halmágyi Kati nénivel. Ez egyébként a világ legtermészetesebb dolga. Halmágyi Kati néni senkihez sem hasonlítható. Az ő elhivatottsága és részletekre való érzékenysége mindig lenyűgözött. Minél több időt töltöttünk együtt, annál jobban éreztem, hogy mennyi mindent lehet és kell is tanulnom tőle. Sok minden persze sokkal később érett össze bennem abból, amit ő tanított, de ettől nem keseredek el. Későn érő típus vagyok, szerintem az igazán izgalmas dolgok még mindig előttem vannak.

Arról, hogy a Carnegie Hallban fellépett, már beszéltünk. De emellett a világ legimpozánsabb koncerttermeiben is játszott már. Volt olyan, amelynek az akusztikája, a légköre erőteljesebben magával ragadta?

A szingapúri Esplanade Concert Hall Ázsia legkiválóbb terme, és nagy hatással van rám minden alkalommal. Bár a legjobb akusztikusok is elismerik, hogy egy hangversenyterem jó hangjához sok szerencse kell. A jakartai Aula Simfonia egy rejtett kincs. Különleges története van, hiszen egy autodidakta építész tervezte, tulajdonképpen azért, hogy ott vezényelhessen, de kétségtelenül elsült a keze. Tokióban majdnem minden teremben szinte tökéletes zongora van, ami kifogástalanul szól úgy, ahogy van, a Carnegie Hall nagyterme viszont akkor is az előadóművészetek Maracanája. Az előadásom a Harvard Universityn nem az akusztika, hanem a koncert után kapott kérdések miatt marad emlékezetes. Csodálatos este volt!

A washingtoni The Hungary Initiatives Foundation kuratóriuma 2017-ben önt választotta az Év Kulturális Nagykövetének Amerikában. Mivel járt ez a munka?

A 2017-es amerikai turné alkalmával Liszt Ferenc kiemelkedő műveiből álló műsorral népszerűsítettük Magyarországot az Egyesült Államokban. Ezeken a koncerteken kiváló lehetőségünk volt többet és kicsit másképpen mutatni Magyarországról az amerikai fiataloknak, valamint a koncertek és a koncert utáni fogadások lehetőséget nyújtottak a két ország közötti kapcsolatok elmélyítésére. A turné záró koncertje után a Carnegie Hallban kötetlenül beszélgettünk Nancy Brinker, April Foley, valamint Colleen Bell nagykövet asszonyokkal, akik mindhárman eljöttek a koncertre, és nagy szeretettel emlékeztek a Budapesten eltöltött éveikre.

Korunk egyik legjobb Liszt előadójaként tartják önt számon. Mit gondol erről? Jelenthet ez túl nagy terhet?

Terhet akkor jelenthet, ha elveszítjük a fókuszt a lényegről, vagyis arról, hogy miért is csináljuk azt, amit csinálunk. Én kevésbé hiszek az eleve elrendelésben. A tehetség egy elmeállapot. Azt sem gondolom, hogy valaki tehetségesnek vagy éppen tehetségtelennek születik. Nagyon fontos volt számomra, hogy igazán tehetségesnek érezzem magam a fontosabb pillanatokban. Ehhez az a sok munka is kellett, amit családom és mestereim tettek belém. A relatív sikerekhez, amik körülvesznek, talán nekem van a legkevesebb közöm. Ez egyébként egy nagyon jó érzés. A munkát természetesen nekem kell elvégeznem, a szorgalom pedig nincsen eleve elrendelve.

A közösségi médiában valószínűleg a legismertebb magyar, de messze a legnépszerűbb klasszikus művész, a világon több mint 1,2 millió követővel. Az ebben rejlő erőről mintha itthon nem vennének tudomást. Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiáját például több, mint 2,5 millióan látták előadásában. Hogyan befolyásolta a közösségi média a klasszikus zene fejlődését?

A közösségi média teljesen átalakította a klasszikus zene terjedését. Egy-egy darab rengeteg megfogalmazása bármikor elérhető az interneten. Mindenki eldöntheti, hogy kinek a

játékmódját szereti, és kit követ. Ez természetesen jó is, azonban eltorzult előadásmódok is teret kapnak, amikről amúgy nem is tudnánk, hogy léteznek. A zongoratechnika is

gyorsabban fejlődik, mint valaha. A gyerekek nagyon fiatalon játszanak elképesztően komplikált darabokat a világ minden táján. Hogy ez milyen hatással van később a zenei

ízlésükre? Ez 10-20 év múlva fog kiderülni.

Hol találkozhat önnel a közönség a következő időszakban, hol lesznek koncertjei?

Augusztusban Szingapúrban leszek, szeptemberben New York és Vietnam következik, októbertől karácsonyig pedig Kínában turnézom.

Mennyi ideje marad így a pihenésre? Egyáltalán szokott pihenni?

A sport óriási szerepet játszik az életemben. Otthon rendszeresen feltekerek a bringámmal Dobogókőre, New Yorkban a Central Parkban futok szinte minden nap, és rengeteget focizom. A foci pedig sok mindenre megtanított. Járassuk a labdát, fontos a jó kapus, kell egy jó edző, nem árt, ha van egy góllövő a csapatban, aki egyébként érzi a kaput, szponzor és közönség nélkül nagyon nehéz, és nem mindig a bírónak van igaza, de sorolhatnám. Pont olyan, mint az élet!

Van még ideje, türelme leülni a zongora elé, és játszani csak úgy, magának?

Azok a legszebb pillanatok. Még mindig.

Borítókép: György Ádám zongoraművész játszik a New York-i magyar főkonzulátuson rendezett ünnepségen 2012. szeptember 26-án.

MTI Fotó: Bruzák Noémi