Gryllus Dániel: elkezdtünk énekelni, és kiderült, hogy sokan örülnek neki

A Kalákának elévülhetetlen érdemei vannak többek közt abban, hogy évtizedek óta rengeteg gyerek az ő zenéjükön keresztül találkozik először a versekkel. Az idén 50 éves zenekar vezetője, Gryllus Dániel az Origónak adott interjúban elmondta: 1969-ben, az együttes alapítása idején nem hosszú távra terveztek. Ő maga nemigen hallgatott könnyűzenét, leginkább a klasszikus muzsika – főleg Bach – és a versek kötötték le a figyelmét. A Kalákához egy spontán ötlet vezetett, illetve az a kíváncsiság, mely az akkor a fiatal zenekaroknak bemutatkozási lehetőséget nyújtó Tolcsvay Klubhoz vonzotta az ifjú zenészeket.

„Akkoriban én muzsikáltam egy reneszánsz és barokk zenét játszó együttesben, közben pedig nagyon szerettem a Tolcsvay Klubot a Bem rakparton, ahol fiatal együttesek mutatkoztak be. Többek között ez adott lökést a Kalákához” – mesélte a kezdeteket Gryllus Dániel, majd hozzátette: Mikó István zenész barátja hívta annak idején, hogy csatlakozzon az ő zenei kezdeményezéséhez. „Persze egyáltalán nem hosszú távra terveztük ezt, nem 50 évre, de még csak 10-re sem. Semennyire. Nem volt se marketingstratégiánk, se semmink. Elkezdtünk énekelni, aztán kiderült, hogy sokan örülnek neki, és elindult a dolog. Csengett a telefon, hívtak sokfelé” – emlékezett vissza a zenekar vezetője.

A Kaláka védjegyével, a megzenésített versekkel kapcsolatban a muzsikus felidézte: fiatal kora óta nagyon szereti a verseket, sokszor jobban is szeret költeményeket olvasni, mint prózát. Ugyanakkor ő maga nem próbálkozott a poétasággal, a zenekar is a hivatásos költők tollát részesítette előnyben: „Én például soha nem írtam verset, de Vilmos öcsém később már írt gyerekdalokat. Ezek gyakran tematikus dalszövegek voltak a saját dallamaira. Egyébként olyan volt, hogy például színházi betétdalra felkérésként írt nekünk valaki. A mai költők közül például Lackfi Jánossal nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Nyilván előfordult már olyan, hogy szólt, vagy mi mondtunk valamit, ami kapcsán írt verset, amit aztán mi elénekeltünk.

De ott van például Kányádi Sándor, aki nyilván nem nekünk írt verset, de sokszor ő ajánlott nekünk a verseiből olyanokat, amelyekről azt gondolta, hogy jól állnának nekünk, vagy bármi másért jó lenne, ha bekerülnének a repertoárba.

Gyakran voltak ilyen ajánlásai, és ezeknek a tanácsoknak nagyon sokat köszönhetünk” – mondta Gryllus.

Míg manapság irodalomtanárok ezrei próbálják több-kevesebb sikerrel rávezetni az ifjúságot a versben föllelhető szépségekre, a Kalákának ez mintha „magától” menne. A verskoncertek lényegéről szólva Gryllus Dániel az Origónak azt is kifejtette: nem mindegy, hogy a szöveg a főszereplője, vagy csupán ürügye az előadásnak.

„Annak idején, a '70-es években Latinovits Zoltánnak volt egy ilyen tétele, hogy „a vers is színház, ahol a költő a szerep”. És valahogy mi is így voltunk ezzel. Nem véletlen, hogy a mai napig is verskoncertnek nevezünk sok fellépést.

Mindennek az alapja a mondandó, és az a forma, amit a költő adott neki.

Mindig azt próbáljuk szolgálni, és ha jól sikerül egy nóta, akkor abból általában az derül ki, hogy miről szól a vers. Nagyon sokszor hall az ember olyan dalokat, ahol a szöveg csak ürügynek tűnik. Stimmel a szótagszám, de valahogy a mondathangsúlyok nem jók, nem tologatja jobbra-balra őket az előadó, pedig azokkal kell foglalkozni. Nem lehet skandálva énekelni” – hívta fel rá a figyelmet a Kaláka vezetője.

Érdekesség, hogy az 50 éves, sikeres zenekar alapítója nem kapott „profi” zenei képzést, hiszen egyetemi éveit nem a Zeneakadémián, hanem a Műegyetemen töltötte, statikusi diplomát szerezve. Annak ellenére azonban, hogy sosem dolgozott az eredeti szakmájában, Gryllus Dániel fontos értéknek tartja, hogy felsőfokú végzettséget szerzett. Mint mondta: „De azt hiszem, hogy az értelmiségivé válás folyamatában mindenképpen jó, ha van egy diploma.

Nem is maga a diploma ténye, hanem az, ahogy az ember végigmegy azon a processzuson, amit egy egyetem elvégzése jelent.

Mindegy, melyiké. Lényeg, hogy vizsgázni, szelektálni tud, megtanul beszélni valamiről, ki tudja venni ezer oldal lényegét. Ezek mind olyanok, amiket szerintem nehéz lenne megcsinálni egyetem nélkül. Nem lehetetlen, csak nehéz” – mutatott rá.

50 pályán eltöltött év bármilyen foglalkozás esetén tiszteletre méltó számot jelent, de ha a zenészek életére gondolunk, azt feltételezhetjük, hogy ez a munka jobban igénybe veszi az embert más tevékenységeknél. Gryllus Dániel azonban azt vallja: a zenélésnek inkább konzerváló hatása van. „Karácsony előtt jöttünk haza Erdélyből, ahol 11 nap alatt 18 koncertet adtunk, ráadásul többször hidegben. Lehet, hogy elfáradtunk egy kicsit, de én azt hiszem, hogy jobban igénybe venne, ha most, a 69. évemben valami más szakmát csinálnék ugyanezzel az intenzitással.

Mert azért itt rengeteg feltöltődés is van. Azok a visszhangok, a felénk sugárzó szeretet nagyon sokat jelentenek,és nem csak a Marczibányi téren van ez így, ahol negyvenhat éve minden hónap utolsó szombatján koncertezünk.

Az utóbbi hónapunk egyik emlékezetes élménye a Babits Gimnáziumban volt, egy Kányádi-esten. Egyáltalán nem volt kötelező az ifjúságnak, hogy a végén felállva tapsoljon és kiabáljon, de mégis megtették. Nagyon jó érzés, amikor ilyen szeretethullámot kapunk. Ezekért nagyon jó muzsikálni” – mondta.

A teljes beszélgetés az Origo oldalán olvasható.

Borítókép: Gryllus Dániel. Forrás: Polyák Attila / Origo