Átadó

2023.10.12. 13:45

A Linamar támogatásával újították fel a Nemes Tihamér technikum szaktantermét Békéscsabán

Felavatták azt a szaktantermet csütörtökön a Gésziben, a Nemes Tihamér technikumban, amelyet a Linamar támogatásával újítottak fel. Itt tanulnak a mechatronikai technikusok és a gépgyártás-technológiai technikusok, ennek megfelelően több tárgyat is kiállítottak a helyiségben, a differenciálműtől a kapcsolótengelyen át a közösnyomócsőig.

Licska Balázs

A szaktantermet Szabó Géza, a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke; Szarvas Péter; Parászka Tibor; Uhljár Erik, a BSZC kancellárja; valamint Maczik Mihály adta át a diákok számára. Fotó: Bencsik Ádám

Szarvas Péter polgármester az együttműködés fontosságát emelte ki. Mint fogalmazott, ez a záloga a térség erősödésének és népességmegtartó erejének növelésének.

Elmondta: a Linamar az egyik legnagyobb foglalkoztató, az egyik legnagyobb árbevétellel működő, a legnagyobb adófizető vállalat Békéscsabán. Emellett a kormány stratégiai partnere, országosan szintén a legjelentősebb cégek közé tartozik; és nemcsak gyártással, hanem kutatás-fejlesztéssel is foglalkozik. Kiemelte, hogy a Linamar az önkormányzat és a város oktatási, képzési rendszerének ugyancsak partnere.

A városvezető a Békéscsabai Szakképzési Centrummal kapcsolatban hozzátette, hogy a vezetése mindig előrukkol újdonságokkal, ötletekkel, amelyeket meg is valósítanak, országos szinten a legjobb szakképzési centrumok közé sorolható. Dicsérte a Nemes Tihamér technikumot, hogy a középiskolában a diákok versenyképes tudásra tesznek szert, aminek hála el tudnak helyezkedni.

Parászka Tibor, a Linamar Hungary Zrt. humánpolitikai igazgatója szerint erősödik a minőségi munkát folytató középiskola és a cég kapcsolata, ez jelenik meg többek között a szaktanteremben is. Hangsúlyozta, hogy a vállalatnak kiemelt szerepe van a szakképzésben, jelenleg 120 tanulónak adnak lehetőséget a duális képzésben. Azoknak, akik továbbmennek a felsőoktatásba, szintén esélyt biztosítanak arra, hogy a cégnél végezzék el a duális képzést, azaz végigkísérik a pályafutásukat, majd segítik őket az elhelyezkedésben.

Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) főigazgatója aláhúzta, hogy a Linamar az intézmény számára is stratégiai partner. Ő szintén beszélt arról, hogy mennyire lényeges az, hogy a diákok felsőfokú tanulmányaik során is ott tölthetik el a duális képzést, ahol azt tették középiskolásként. Hiszen ezzel egy hidat képezhetnek, illetve valós életutat kínálhatnak a tanulók számára. Kiemelte, hogy a szakképzésben a fiatalok többlet tudásra és kompetenciákra tesznek szert, amire máshol nincs lehetőségük.

Maczik Mihály, a Gészi, a BSZC Nemes Tihamér Technikum és Kollégium igazgatója elmondta, hogy a középiskola ezer szállal kötődik a Linamarhoz, a kapcsolat több éves múltra tekint vissza. Hangsúlyozta, hogy a cég nemcsak most, a szaktanterem kialakításával, hanem máskor és más módon is segíti az intézményt: példaként hozta fel a robotversenyt, a projektnapokat, más helyiségek rendbe tételét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!