Aszfaltozás

2024.07.24. 15:10

A Duna Aszfalt végzi a 47 utcát érintő útfejlesztést Békésen

Közbeszerzési eljárás keretében választották ki a több mint 1 milliárd forintos útfejlesztés kivitelezőjét Békésen. A munkálatokat a döntés értelmében a Duna Aszfalt Kft. végzi el, az útfejlesztés részeként 47 utcában fognak aszfaltozni – jelentette be szerda délelőtti sajtótájékoztatóján Kálmán Tibor, Békés polgármestere.

Papp Gábor

– Hosszú és összetett előkészítő munka után közbeszerzési eljárás keretében választották ki a belterületi utak aszfaltozásának kivitelezőjét, a Duna Aszfalt Kft.-t – mondta el az útfejlesztés kapcsán tartott sajtótájékoztatón Kálmán Tibor. A polgármester elmondta, a célra az úgynevezett TOP Plusz pályázat keretében nyertek el támogatást.

útfejlesztés, utca, milliárdos, 47 utca
Kálmán Tibor részletesen ismertette a milliárdos, 47 utcát érintő útfejlesztés részleteit. Fotó: Gazsó János

A Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály kiadta a szükséges tanúsítványt, amit követően a képviselő-testület pénzügyi  bizottsága szerdán lezárta a közbeszerzési eljárást. A nyolcnapos moratóriumot követően aláírják a szerződést a kivitelező céggel, majd a munkaterület átadását követően elkezdődik a kivitelezés a békési utcákban, amelyet – ahogy a polgármester fogalmazott – jogosan vár a lakosság. Úgy vélekedett, a beruházássorozattal nagyot tudnak előrelépni, a 47 utcát érintő aszfaltozás jelentős eredményeket hoz a város számára. 

Útfejlesztés: itt a 47 utca listája

Ahogy említettük, a fejlesztés 47 utcában zajlik majd. A Pacsirta utca, a Kőrösi Csoma Sándor utca, a Harcsa utca, a Lenkey utca, a Nyereg utca, a Nyár utca, a Fürdősétány, a Galamb utca, a Szabó Dezső, az Asztalos utca, a Kerék utca, az Igló utca, a Kinizsi sor, a Pásztor utca, az Egyenes utca, a Jókai utca, a Kemény utca, a Magyar utca, a Dankó Pista utca, a Tavasz utca, a Mátra utca, a Tátra utca, a Prágai utca, a Kopasz utca, a Nyíl utca, a Teleky utca, a Hajó utca, a Bánát utca, a Kasza utca, az Andor utca, a Magyari Imre utca, a Fülöp utca, az Árpád utca, az Szabadkai utca, az Álmos utca, az Előd utca, az Ótemető utca, a Borosgyán utca, a Róna utca, a Kubikos utca, a Lapos utca, a Veres Péter tér, Irányi utca, a Hőzső utca, a Zsilip utca, a Kereszt és a Mátyás király utca egyaránt érintett a fejlesztésekben.

Ipari csarnok és tornaszoba épül

További két, TOP Plusz program keretében megvalósuló beruházással kapcsolatban is döntöttek szerdán. Kiválasztották annak a több mint 650 négyzetméteres, több egységből álló ipari csarnoknak a kivielezőjét is, ami majd 470-es út mellett, a csabai út mellett fog megépülni.

Kálmán Tibor nagyon fontosnak nevezte, hogy helyet biztosítsanak a helyi vállalkozásoknak. Korábban megépített inkubátorházuk is telt házzal üzemel, ahogy az előzetes egyeztetések alapján az új csarnok is megtelik majd. 

A képviselő-testület ülésén határoztak arról, hogy mintegy az elnyert támogatás mellett 21 millió forintos többletforrást biztosítanak a Teleky utcai tagóvoda tornaszobájának kialakítására, illetve ennek a fejlesztésnek az esetében is döntöttek a kivitelezőről. A polgármester hangsúlyozta, a gyerekek mozgása szempontjából nagyon fontos beruházás valósul meg az intézményben.  Hamarosan további pályázatok esetében is újabb döntések várhatóak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!