rablás

2021.05.12. 15:49

Több emberrel is dulakodott a zsákmányért egy orosházi férfi

Rablás bűntette miatt kezdeményezte az Orosházi Járási Ügyészség egy 31 éves büntetett előéletű helyi férfi letartóztatását, aki egy nőtől próbálta meg elvenni a telefonját és a táskáját.

V. E.

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a férfi május 3-án, a délutáni órákban ittas állapotban az egyik orosházi cukrászda utcai teraszrészén megkísérelte jogtalanul eltulajdonítani az egyik vendég asztalra kitett, 20 ezer forint értékű mobiltelefonját. Azért, hogy megszerezze a telefont, a sértettel dulakodott, majd annak a padra letett kézitáskáját ragadta meg. Távozását egy férfi akadályozta meg, aki a táskát visszavette tőle.

Illusztráció: Shutterstock

Ezt követően a férfi az asztalról ismét felkapta a telefont, majd dulakodni kezdett az azt visszavenni törekvő személyekkel. A nő telefonját végül a férfivendég visszavette. Az ittas férfit a kiérkező rendőrök a helyszín közelében elfogták.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, illetve a bűnismétlés veszélye is fennállt. A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírája a terhelt letartóztatását egy hónapra elrendelte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában