Sárosi Lajos: hozzátartoznak a viták a demokráciához

– Emlékszik arra a történetre, amikor egy hajtó nélküli lovas fogat száguldozott Sarkadon?

– Igen, és örültem is, hogy a fényképem megjelent a Beol.hu hírportálon. Sajnos, vannak nemcsak jó-, hanem rosszindulatú emberek is, voltak, akik azt írták, hogy jelentéktelen a fotóm, és hogy a sztori szenzációhajhász. De többen mondták nekem, hogy az Anti útról hihetetlen sebességgel jött a hajtó nélküli lovas fogat, és hogy a volt Démász-épületnél is szinte vágtáztak a lovak. Ha csak azt nézem, hogy az Árpád fejedelem tér jelentette a végállomást, akkor kilométereken át tartott az ámokfutás, tehát minden igaz volt.

– A Facebook közösségi portálon az egyik sarkadiakat tömörítő csoportot vezeti…

– …a másikból pedig kitettek. Állítólag nem írtam megfelelő hangnemben. Úgy vélem, hogyha az igazságról szólok, akkor azzal nem lehet baj. A fiamat tévedésből egy másik srác helyett megverték az egyik szórakozóhelyen. Ezért kiírtam, hogy vigyázzanak a szülők a gyerekeikre, mert nem tudni, hogy miként, milyen állapotban fognak hazajönni, mibe keverednek. Én nem akartam senkit semmire buzdítani. Más kérdés, hogy a hozzászólásokban követelték a nevet, ki tette.

– Szabadszájú?

– Igen, és ez az én bajom. A véleményemnek hangot adok, leírom, és bizony vannak, akik megsértődnek. Akadt is rá példa. Én nem dicsérek, de nem is szidok, csak azt fogalmazom meg, ami szerintem az igazság. Ennek ellenére neveztek már napraforgónak, kétszínűnek.

– Hogy áll a kritikákkal?

– Eleinte nehezen bírtam őket, visszaszóltam. Azonban tanultam az esetekből, és mondhatom, hogy most már könnyen elviselem őket. Átgondolom, mi hogyan volt, és ha jogos a kritika, akkor jogos. Be kell tudni látni, hogy nem nekem, hanem másnak volt igaza.

– Vannak tabutémák?

– Nincsenek, bármit, mindent lehet érinteni. A viták hozzátartoznak a demokráciá­hoz. Azokat hagyom addig, amíg nem mennek át személyeskedésbe. Ha igen, akkor törlöm a hozzászólást és figyelmeztetem az elkövetőt. ­Bízom benne, hogy a tagok elégedettek velem, próbálom úgy vezetni a csoportot, hogy mindenkinek megfelelő legyen, fel is hoztam a létszámot kétezer-ötszáz körülire. De mindenkinek sosem lesz minden tökéletes, ebben hasonlít egy csoport irányítása egy család, egy ország vagy egy település vezetéséhez.

– Rendszeresen oszt meg olyan információkat, amik a helyieket érdeklik.

– Egy ilyen csoport küldetésének is gondolom, hogy megfelelően tájékoztatást nyújtson. Például többeket érdekelt, hogy mi lett egy népszerű bolttal, miért zárt be és mikor nyit ki újra. Érdeklődtem, és kiderült, hogy tulajdonosváltásról van szó. Akad, amikor tőlem kérdeznek vagy kérik, hogy kérdezzek rá az önkormányzatnál egy-két dologra, én pedig utánajárok azoknak a város vezetőinél. Van, hogy megismernek az utcán, kérdik, hogy én vagyok-e az a Sárosi Lajos, és jelzik, hogy bizony mennyire igazam volt, amikor megosztottam egy-egy probléma kapcsán a véleményemet. Nem vagyok lájkvadász, de azért örülök, ha a velem egyetértők nyomnak egy tetszik gombot. Az a visszajelzés számomra.

– Szeret Sarkadon élni?

– Felemás a helyzet. Ha fiatal lennék, akkor valószínűleg elmennék a munkalehetőségek hiánya miatt. Anno a cukorgyárat meg kellett volna menteni. Viszont ide köt minden. Itt nőttem fel, itt vannak a gyermekeim és az unokáim, a szeretteim, a barátaim. Nem tudnék mindent hátrahagyni.

Másfél-két órát Facebookozik

Sárosi Lajos elmondta, szegény családban nőtt fel. Egy munkahelye volt, a helyi ­téeszben dolgozott, több területen. A ’90-es évek elején leszázalékolták, azóta rokkantnyugdíjas. Otthona mellett kialakított egy kis műhelyt, hogy valamilyen pluszbevételre tegyen szert, ugyanis, mint mondta, nem volt könnyű kitaníttatni a gyermekeit, és a felesége is mindig dolgozott. Idén lesz 60 éves. Naponta átlagosan másfél-két órát tölt a számítógép, a Facebook előtt.

Sárosi Lajos naponta többször is a számítógép, a Facebook elé ül. A szerző felvétele