Szilágyi Sándorral, az Almásy-kastély Látogatóközpont tárlatvezetőjével számtalan városunkba érkezett turista találkozhatott már. A Év Európai Múzeuma címért is versenyben lévő intézmény a felújítása óta több mint 150 ezer látogatót fogadott, akik közül jó néhányan a szakember előadásai által tekinthettek be a család, a kastély történetébe.
– Két éve dolgozik az Almásy-kastélyban tárlatvezetőként. Egész pontosan milyen feladatokat lát el a látogatóközpontban?
– Még a megnyitó előtt jelentkeztem a munkára, mondhatni, az elsők között voltam. A legelső tárlatot pedig már három nappal később megtartottam. A tárlatvezetésen kívül rendszeresen tartok előadásokat például a Békés megyei boszorkányperekről, 1848–49 érdekességeiről, régi korok szerelmi praktikáiról, híres nők a magyar történelemben betöltött szerepéről, a gasztro- és a családtörténelemről, valamint kutatómunkát is végzek.
– Mit tart munkája legfőbb kihívásának?
– Véleményem szerint a történész legfontosabb feladata a múlt megismerése és minél szélesebb körű megismertetése, amit igyekszek kötetlenebb, könnyedebb, semmiképpen sem száraz stílusban megtenni. Az Almásy-kastélyban számomra különösen fontos, hogy mindezt élményszerűen tehetem meg, mivel a múltat, a hagyományainkat nemcsak megismerni, olvasni, látni, hanem megélni is kell.
– Milyen a kapcsolata a látogatókkal?
– Rendszeresen beszélgetek a látogatókkal, mivel előadások, vagy akár egy két és fél órán át tartó tárlatvezetés után is szeretnének még kérdezni. Számos humoros eset történt már a kastély falai mögött, melyek közül vétek lenne csupán egyet kiragadni. Ezek a történetek akár egy külön előadást vagy tematikus tárlatvezetést is megérnének.
– Egykoron a Békés Megyei Levéltárban dolgozott. Milyen érdekessége van a levéltári munkának?
– Többek között a levéltári anyagok rendezésével, kikészítésével és kutatással foglalkoztam. Számomra a legnagyobb érdekessége a levéltári munkának az volt, hogy közvetlenül foglalkozhattam a történelmi dokumentumokkal, illetve külön lehetőségem nyílt arra, hogy a munkakörömön túl saját kutatást is végezhettem, melynek eredményeit a mai napig fel tudom használni. Itt rendkívül jó szakmai tapasztalatra tehettem szert, és ebben nagyon sokat segítettek az ott dolgozók, de még a könyvkötésről, ha felszínesen is, de sokat tanulhattam, mert a levéltárban könyvkötészet működik.
– Tudomásom szerint a németvárosi Máriás-házban is tevékenykedett. Hogy érezte magát a német közösségben? Lát perspektívát a Máriás-házban?
– Édesanyám révén magam is a magyarországi sváb nemzetiséghez tartozom, ahol különösen nagy az igény a sokáig elhallgattatott múlt megismerésére. Feltétlen látok a Máriás-házban perspektívát, hiszen jelentős pontja ez Gyula városának. Egyfelől a történelmi jelentősége miatt, hiszen ez az épület túlélte az 1801-es nagy gyulai tűzvészt és az ez után az utcafronton hálából elhelyezett Szűz Mária-szobor látta a város történelmét, mind a szomorú, mind a vidám pillanatokat egyaránt. Másfelől egy ebben a házban kialakított kiállítás méltó módon tudná bemutatni a helyieknek és a turistáknak egyaránt, hogy hogyan éltek az alföldi svábok. Arról nem is beszélve, hogy ez az épület helyet adhatna kulturális rendezvényeknek, előadásoknak, sváb gasztronómiai fesztiváloknak, egyéb régi hagyományokat felelevenítő vagy a modern szórakozásnak is megfelelő rendezvényeknek, ami megszólíthatja a fiatalokat is.
– Mi volt az eddigi legizgalmasabb projekt, amiben részt vett?
– Mindig az éppen aktuális feladatot tartom a legizgalmasabbnak. A kutatómunka önmagában is nagyon érdekes, messze több ez adatgyűjtésnél, hiszen a források között valami újra, elfeledettre bukkanni mindig izgalmas, hiszen akár új összefüggésben láthatom meg az események láncolatát. Amit mégis kiemelnék, hogy módomban állt többször olyan emberekkel beszélgetni, akik nem akármilyen forrását jelentik a múltnak. Amellett, hogy kilencven év fölött járnak, rendkívüli részletességgel mesélnek mind Gyula vagy éppen az Almásy-család történetéről. Őket hallgatva mindig eszembe jut, hogy ezek az emberek egy letűnt kor talán éppen utolsó szószólói. Ez volt az a kor, amikor például Magyarország még királyság volt, egy király nélküli királyság, ahol számos gróf és grófnő segítette az emberek életét és az a kor, amikor mindez egy csapásra eltűnt. Megtisztelő érzés erről az időszakról történeteket lejegyezni.
– Mik a jövőbemutató tevei?
– Legfőbb célom továbbra is, hogy a történelmet minél jobban megismertessem és megszerettessem a látogatóinkkal. Mindig abból indulok ki, hogy ha húsz emberből csak egyet is érdekel az, amiről mesélek, az számomra siker, ha két embert, akkor az már kétszázalékos siker, ha mindenkit, akkor ezt még Sztahanov is megirigyelné.
Névjegy
Szilágyi Sándor Gyulán született 1988. március 19-én. Az Erkel Ferenc Gimnázium elvégzése után a Szegedi Tudományegyetemen folytatta tanulmányait történelem szakon, ahol diplomamunkáit Marcus Antonius Parthus Hadjáratai, valamint Büntetések a Köztársaság kori Római Hadseregben címmel írta. Ezen munkákkal az volt a célja, hogy kevésbé kutatott témákat dolgozzon fel. Jelenleg a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban dolgozik, mint tárlatvezető, illetve óraadóként történelmet tanít a Mezőgyáni Általános Iskolában.
Szilágyi Sándor: a történész egyik legfontosabb feladata a múlt minél szélesebb körű megismertetése beküldött fotó
