Harruckern: egy osztrák faluból indult, újratelepítette a megyét

Az 1660-as évektől az 1720-as évekig két szálon fut a történet – kezdte a báró Harruckern János Györgyről szóló előadását dr. Erdész Ádám, a megyei levéltár igazgatója.

Elmondta, hogy a 17. és 18. században Ausztria óriási hadsereggel rendelkezett, az erői jelen voltak több helyen is Európában, ez pedig hatalmas apparátust igényelt. Ezért egy mondhatni egyszerű ember is rendkívüli karrierlehetőség előtt állt, ha ilyen pályát választott magának.

Harruckern János György 1664-ben a felső-ausztriai, Linz közeli Schenkenfeldenben született egy takácsmester, egy jómódú polgár hatodik gyermekeként. Édesanyja a papi pályát szánta volna neki, ő azonban több családtag hatására tisztviselőnek állt, világot látott és nyelveket tanult.

Hatalmas változást jelentett, hogy 1692-ben élelmezési biztosnak nevezték ki, a tisztség rendkívül fontos volt a hadsereg ellátása kapcsán. Ekkor került Magyarországra. Az élelmezési biztosok nem mindig a céloknak megfelelően használták fel a rendelkezésükre álló pénzeket, ezért egy kétéves vizsgálat alá vetették őket – kiderült, hogy mindegyik korrupt volt, kivéve egyet: Harruckernt. A híres hadvezér, Savoyai Jenő bizalmat szavazott neki.

Harruckern idő közben megházasodott – kétszer is. Az első neje korán elhunyt, a második pedig Vorstern Anna Mária volt, neki köszönhetően a társadalmi ranglétrán is előrelépett. 1699-ben már nemesként pecsételt, erre egy dokumentum szolgál bizonyítékként. Tanácsosi címet, katonai rangot kapott. Az 1700-as évek elejétől huszonhét hadjáratban vett részt, ezek közül kiemelkedik az az 1716 és 1718 közötti, amikor a töröktől visszafoglalták Nándorfehérvárt, Belgrádot is.

Anyagilag megerősödött és komoly tekintélyre tett szert, majd az udvarhoz fordult birtokadományt kérő levélben, hogy jutalomra számít az eddigi tevékenysége elismeréseként. Vagy egy budai malmot kért – amit nem kapott meg – vagy Békés vármegyét, mivel tudta, hogy milyen területről van szó, ismerte. Pár évvel később meg is kapta – zárta dr. Erdész Ádám a sztori első szálát, majd a másodikat ismertette, ami Békés megyéről szólt.

Békés megyében az 1660-as években megbomlott az addigi egyensúly azzal, visszafoglalták a császáriak Budát és Szolnokot, majd 1695-ben Gyulát is a törököktől. Komoly veszteség érte a térséget, egyrészt a császáriak, másrészt a törökök részéről. Eltűnt a lakosság nagy része, odaveszett az épített környezet. Harruckern azonban jól járt a területtel, és több módon, több engedménnyel igyekezett idecsábítani telepeseket, hogy újra benépesítse a térséget.

A jobbágyok megszabadultak a röghöz kötöttségtől, szabadon gazdálkodhattak, szabadon választhattak maguknak telkeket. Harruckern nem szólt bele a helyiek dolgába. A legfontosabb azonban talán az volt, hogy szabadon gyakorolhatták az érkezők a vallásukat, ennek is köszönhető, hogy Békés megye kétharmada protestáns lett. A telepeseknek egyházi tizedet sem kellett fizetniük. Harruckernt 1732-ben főispánná nevezték ki, 1742-ben bekövetkezett haláláig töltötte be a posztot.

Az emlékülésen – amit a város és a Békéscsaba300 emléktestület szervezett – dr. Erdész Ádám előadása után Szakál Veronika történész, a múzeum munkatársa Békéscsaba várossá válásáról beszélt.

Harruckernnek sokat köszönhet Békés megye

Az emlékülést megnyitó beszédében Szarvas Péter polgármester kiemelte: a múlt egy kincsestár, ami tele van tapasztalattal, tudással. Harruckernt olyan felvilágosult embernek nevezte, akinek sokat köszönhet Békés megye, Békéscsaba, akinek hála 300 éve szlovák telepesek érkeztek a mai Szent István térre az itt lévő huszonkét magyar család mellé. Köszönetet mondott Gécs Béla helytörténeti kutatónak, amiért felhívta a figyelmét arra, hogy érdemes konferenciát szervezni Harruckern tiszteletére.